2017. november 23., csütörtök

Asensio: Boldog vagyok a Real Madridban, örömmel tölt el, hogy ezt a címert védelmezhetem

  • M. László (mrazo)
  • 2017.09.12. 16:06
Tegnap este Marco Asensiót közel egy órán át faggatták az El Partidazo című rádióműsorban. A Real Madrid középpályása többek között beszélt a bemutatkozásáról, a fővárosba költözésről, illetve a spanyol és holland válogatott közötti választás nehézségeiről.

A távozás gondolata: „Egyrészt a klub meghatározott egy kivásárlási árat, amely szerepel a szerződésemben is, másrészt jómagam sem gondolkodtam a távozáson. Nem igazolnék a PSG-be, boldog vagyok Madridban.”

Gyermekkor: „Kilencéves voltam, amikor megkeresett az Espanyol, ahol három napig voltam próbajátékon. Kínáltak házat, iskoláztatást és minden egyebet, de az utolsó pillanatban feltűnt a Mallorca. Otthon sokat beszéltünk a lehetőségekről, s a döntést végül a szüleim hozták meg. A történésekből szinte semmit nem észleltem, nagyon fiatal voltam még. Maradtam Mallorcán, az otthonomban közel a barátaimhoz.”

A csapat: „Szívünk szerint mindannyian minden egyes mérkőzésen pályára lépnénk, de el kell fogadnunk, hogy sok a tehetséges játékos és hosszú a kispad. A csapatársaim egy része Chenchónak hív, gondolom a nevemből fakadóan, míg mások Torerónak (torreádornak), vagy Tobillo Locónak (őrült bokának).”

Cristiano: „Megérdemli az Aranylabdát.”

Magánélet: „Megpróbálom elkerülni a túlzsúfolt éttermeket. Általában az édesapámmal és a bátyámmal ebédelek, de igazán jól csak otthon érzem magam. Jellemzően beiktatok egy kétórás sziesztát is. Jelenleg nincs barátnőm.”

Fiatalkori sérülések: „Észrevétlenül alakult ki a fájdalom a térdeimben. Apró csomók keletkeztek, melyek olyan fájdalommal jártak, hogy képtelen voltam a játékra. Néha még járni is alig bírtam. Az meg sem fordult a fejemben, hogy feladjam a futballt. Számos orvosnál jártam, akik egytől egyig megnyugtattak, hogy meg fogok gyógyulni.”

Neymar: „Furcsálltuk egy kicsit a távozását. Igen fontos játékos volt a Barcelona számára, a klub mégsem tudta őt megtartani. Mindenesetre az ilyen dolgok megesnek néha.”

Messi: „Zidane egyszer azt mondta, hogy Messié óta nem látott olyan bal lábat, amilyen az enyém. Egy kicsit meglepett a kijelentése, hiszen Messi egy kivételes labdarúgó.”

A barcelonai lehetőség: „Épp akkor debütáltam a Mallorca felnőtt csapatában, amikor a Barcelona színre lépett. A sors végül közbeszólt: nem igazoltam a katalán csapathoz. Boldog vagyok a Real Madridban, és örömmel tölt el, hogy ezt a címert védelmezhetem. Kivételes napok voltak azok... Amikor Horacio felhívott és közölte, hogy a Real Madrid érdeklődik felőlem, mondtam neki, hogy mindenképp a Madridban szeretnék játszani.”

Holland válogatottság: „Van Nistelrooy felkeresett azzal a szándékkal, hogy meggyőzzön, csatlakozzak a holland válogatotthoz. Egy darabig tartottuk a kapcsolatot, még a szövetségi kapitánnyal is összehozott, aki azt mondta, hogy mindenáron meg akar szerezni. Bennem azonban nem voltak kételyek, Spanyolország mellett döntöttem.”

A szieszta híve: „A Sevilla elleni európai szuperkupa-mérkőzésem napján elaludtam. A többiek már mind a buszon várakoztak, amikor egy biztonsági őr kopogtatott a szobám ajtaján, hogy felkeltsen… Gondoltam, a kétórás szieszta után gyorsan hunyok még egyet… Akkor azt gondoltam, hogy ennyi volt, ma este nem lépek pályára. Ramos csak annyit mondott: »Haver, szörnyű vagy.«”

Tökéletes játékos: „Bal láb? Messié… De utána az enyém. (nevet) Jobb láb Cristianóé, a fejjáték és vezéregyéniség szempontjából Ramos, játékintelligencia és hosszú labdák tekintetében pedig Toni Kroos.”


Hozzászólások

Tabella