Salgado: A Real Madrid felülmúlta a Barça transzferpolitikáját

A MARCA készített interjút a klub legendás játékosával, Míchel Salgadóval. A beszélgetés során szóba került többek között Salgado jövője, Zidane sikerei és a klub transzferpolitikája is.

Mi történik most Míchel Salgado életében?
Sok dologgal foglalkozom, de legfőképpen próbálom elnyomni magamban a visszavonulásom okozta hiányérzetet. Néhány évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy megpróbálom elvinni a futballt a világ minden pontjára. Több iskolát is nyitottunk már az  Egyesült Arab Emírségekben, illetve a Közel-Keleten. Az emberek ezeken a távoli helyeken is nagyon szenvedélyesek. Gyakori vendége vagyok a „Legendák” rendezvényeknek is, hiszen mindig örömmel elfogadom a klub meghívását.

És mi a helyzet az edzőséggel?
Még nem vagyok biztos abban, hogy kész vagyok megtenni ezt a lépést. Megvan az UEFA A és B licenszem is, a környezet is hiányzik, de minél több emberrel beszélek erről a dologról, annál világosabbá válik számomra, hogy edzőnek lenni egy rendkívül megterhelő munka. Mindenki azt mondja nekem, hogy ez egy életstílus, mely megköveteli tőled, hogy a hét összes napján, napi 24 órában foglalkozz a munkáddal. Egy trénernek pszichológiai szempontból is nehezebb dolga van, mert sokkalta inkább egyedül van, mint a játékosai. Mindazonáltal abban azért biztos vagyok, hogy egy napon majd én is érzem magamban az őrült késztetést, hogy edzővé váljak.

Zidane-ról sem gondoltátok, hogy edző lesz, igaz?
Igaz. Egyikünk sem számított erre, ráadásul maga Zidane is azt mondta, hogy nem akar edzősködni. Ez gyakran megtörténik. Ha az ember játékosként tevékenykedik, akkor nem igazán gondol a távolabbi jövőjére, de a visszavonulás után sokuknak elkezd hiányozni ez a környezet, és maga a futball is. Zidane esetében is ez történt. Belevágott a dologba, mostanra pedig már el sem tudná képzelni az életét enélkül. Sok dolgot ki kell próbálnod amíg megtalálod, hogy mi az, ami valóban boldoggá tesz téged.

Megleptek Zidane sikerei?
Szerintem az embereket megtéveszti az a nyugodtság, melyet a sajtótájékoztatókon vagy a kispadon ülve mutat. Ő valójában egy nagyon érzelmes ember, erős jellemmel. Sosem volt kérdés, hogy a Real Madrid a megfelelő klub arra, hogy elkezdje az edzőséget. Már játékosként legendává vált Madridban, és egy elég nehéz időszakban vette át a vezetőedzői posztot, de nagyon okosan végezte a munkáját. Nem eszközölt sok változtatást, de azok trófeákat értek a csapatnak. Ilyen volt Casemiro beépítése, vagy Cristiano Ronaldo bizalmának elnyerése. Mindenki hisz a munkájában, ez a sikerek fő kulcsa.

Hogy tetszik a klub transzferpolitikája?
Nagyon is tetszik. A Real Madrid fiatal játékosokat igazol, vagy éppen az utánpótlásból hoz fel néhány srácot, aztán mindannyian megkapják életük nagy esélyét. Nemcsak átvettük a Barcelona módszerét, hanem felül is múltuk azt. Egy nagyon erős spanyol mag van a csapatban, fiatal és idősebb játékosokkal egyaránt. Meglátosom szerint ez karaktert ad a csapatnak, és nagyon fontos az öltözői egyensúly szempontjából. Persze, ez nem érne sokat a sikerek nélkül, de szerencsére ez sem okoz gondot a jelenlegi Real Madridnak.

Miért nem dolgozol te is a klubnál, mint megannyi korábbi játékos?
Ez is egy lehetőség a jövőmet illetően. Néhányszor már beugrottam apróbb feladatokra, de nem fogok olyan munkát végezni, amelyet nem élvezek igazán. Ha a klub egy olyan feladattal keres majd meg, ami boldoggá tesz, akkor habozás nélkül elfogadom az ajánlatukat.

Mint egykori jobbhátvéd, mit gondolsz Dani Carvajalról?
A Real Madrid nagyon jól áll ezen a poszton. Korábban ott volt Álvaro Arbeloa, egy erős jellemmel rendelkező, sokoldalú játékos. Aztán jött Dani, aki jelenleg a világ legjobb jobbhátvédje. Őt Achraf Hakimi helyettesítheti a könnyebb mérkőzéseken, akiről úgy gondolom, hogy rendkívül sikeres lesz a jövőben.

Forrás: marca.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK