2017. október 20., péntek

Cristiano: A csapattársaimnak és a klubnak köszönhetem, hogy ilyen játékos vált belőlem

  • Zs. Csaba
  • 2017.09.27. 12:35
A mester kívül Gareth Bale, Sergio Ramos, Casemiro, Keylor Navas, Nacho és Cristiano Ronaldo is elemezte a tegnap történteket.

Gareth Bale

A mérkőzés: „Az elsődleges célunk a győzelem megszerzése volt, hogy jó pozícióban maradhassunk a csoportban. Szerettünk volna a csoport első helyén maradni, visszanyerni az önbizalmunkat, valamint közelebb kerülni a továbbjutáshoz.”

Győzelem: „Fontos, hogy minden egyes mérkőzésünket megnyerjük. Nem vezetjük a tabellát a bajnokságban, de jó, ha győztes mentalitás jellemez minket. Több önbizalmat kell sugároznunk ezentúl.”

Sergio Ramos

A mérkőzésről: „Tudtuk, hogy ez egy jó lehetőség arra, hogy végre győzelmet arassunk ebben a stadionban. Ez egy nagyon nehéz helyszín, hiszen a Dortmund egy rendkívül kellemetlen ellenfél, a szurkolóik egyedülállóak. Az első pillanattól az utolsóig koncentráltunk, megmutattuk a karakterünket, ahogy azt kell az ilyen mérkőzéseken. Vissza akartunk térni, a lehető legjobban akartunk teljesíteni. Elég jó érzésekkel térhetünk haza egy jó eredmény elérését követően.”

Gólszerzők: „Amikor Ronaldo és Bale is jól teljesít a kapu előtt, az igazi különbséget teremt. Örülünk, hogy megtalálták a góllövő cipőjüket, reméljük, így folytatják a továbbiakban is. A gólok mellett mindenki láthatta a csapat kollektív teljesítményét, különösen ami a védekezést illeti. A Dortmund egy nagyon gyors csapat, veszélyesen kontráznak.”

Kezezés: „Minden olyan gyorsan történt. A labda eltalálta a kezem, miután megpattant Keylor kesztyűjén. Véletlen volt, nem gondolom, hogy büntetőt ért volna. Az európai porondon a játékvezetők hagyják, hogy folyamatosabb legyen a játék, ezt pedig nagyon szeretem.”

Casemiro

A mérkőzésről: „Nehéz mérkőzés volt. A Dortmund jó futballt játszik, hazai pályán folyamatosan nyomás alatt tartja az ellenfelét, de nagyon fegyelmezett, magabiztos játékot játszottunk, csapatként dolgoztunk. Megvoltak a lehetőségeink, amik talán egy másik napon nem mentek volna be, most azonban minden úgy alakult, ahogy szerettük volna. Nagyon boldogok vagyunk, szükségünk volt erre a győzelemre.

Cristiano: „Ő egy olyan játékos, aki a gólokért él. Ha nem talál a hálóba, akkor idegessé válik. Folyamatosan bizonyítani akarja magának, hogy ő a legjobb. Ami Bale-t illeti, Carvajal passza nagyon jó volt, Gareth pedig kiválóan fejezte be az akciót. Nagyszerű meccse volt, gratulálnunk kell neki. Ők ketten különleges játékosok, kiváltság az oldalukon harcolni.”

Dortmundi emlékek: „Különleges jelentőséggel bír számomra a 2014-es dortmundi mérkőzésünk, hiszen akkor bizonyítottam, hogy képes vagyok harcolni ezért a klubért. Különleges helyet foglal el a szívemben ez a stadion.”

Keylor Navas

A mérkőzésről: „Boldogok vagyunk, hiszen nehéz mérkőzést nyertünk meg. Az eredmény önbizalommal tölt el bennünket. A csapat nagyon jól teljesített. Megpróbáltunk nyomást gyakorolni, jól járattuk a labdát, ennek köszönhetően minden jól alakult. Igaz, hogy az eredmények nem mindig ezt igazolják, de jól játszunk és sok helyzetet alakítunk ki. Jól éreztük magunkat a pályán.”

Cristiano és Bale: „Szükségünk volt erre a győzelemre ebben a félelmetes stadionban, a legjobbak pedig ilyenkor lépnek előtérbe. Mind tudjuk, hogy mire képes Cristiano, ő mindig meg fogja lőni a góljait, amik ma is a győzelemhez segítettek minket. Ami Bale-t illeti, ő egy nagyszerű játékos, aki nagyon keményen dolgozik. Lenyűgöző gólt lőtt, amire csak a hozzá hasonló kaliberű játékosok képesek. Jó formának örvend. A végén azért jött le, hogy elkerüljünk egy esetleges sérülést.”

Nacho

„Nagyon jó, 10/10-es teljesítményt nyújtottunk. Védekezésben és támadásban is erősek voltunk. Cristianónak és Bale-nek már szüksége volt egy ilyen estére, egy ilyen mérkőzésre. Ez egy különleges meccs volt mindannyiunk számára, de számukra talán még inkább. Az elnök – ahogy mindenki – le van nyűgözve, hiszen ez egy nagyon nehéz mérkőzés volt. Ezen az úton kell tovább haladnunk.”

Cristiano Ronaldo

A mérkőzésről: „Meg akartuk szerezni az első dortmundi győzelmünket. Egyfajta kihívásként tekintettünk a mérkőzésre, amit teljesítenünk kell, ha ott akarunk lenni a történelemkönyvekben. A csapat fantasztikus munkát végzett, jól játszottunk és sok helyzetet alakítottunk ki. Nem könnyű három gólt szerezni Dortmundban. Jók voltunk támadásban, védekezésben és a középpályán is.”

400. mérkőzés: „A statisztikák magukért beszélnek. Nagyon boldog vagyok, hogy pályára léphettem a 400. madridi mérkőzésemen is, örülök a góljaimnak. A csapattársaimnak és a klubnak köszönhető, hogy az a játékos vagyok, aki. A helyzetek érkeznek, és általában ki is használom azokat, néha viszont a kapus vagy a kapufa képes megtréfálni. Mindig ugyanabban a szellemben dolgozok, soha nem adom fel. Egészséges gondolkodásmóddal rendelkezem, készen állok a nagy kihívásokra.”

Keret: „A futball egy csapatjáték. Ha nem vagyok bevethető, a csapat akkor is erősnek tűnik, köszönhetően a nagyszerű keretnek. Mindannyian ugyanazért a dologért küzdünk, elég potenciál és tehetség van a keretben ahhoz, hogy helyettesíteni tudjunk egy hiányzó játékost.”


  • Forrás: realmadrid.com
  • Szerző(k): Zs. Csaba

Hozzászólások

Tabella