2017. december 11., hétfő

Egytől egyig: Borussia Dortmund – Real Madrid (1-3)

  • Ny. Viktor (viiiik)
  • 2017.09.27. 10:09
Egy igazán lendületes, jó iramú mérkőzésen győzedelmeskedett csapatunk, és törte meg a dortmundi átkot, bevéve a Signal Iduna Parkot. Mi nem rohanunk azonban, mint a játékosok a pályán, hanem szusszanunk egyet, és értékeljük egy tízes skálán a látottakat, szigorúan szubjektíven.

Csapatok

Borussia Dortmund (7)

Kellett egy nagyon elszánt hazai csapat ahhoz, hogy ilyen jó mérkőzés kerekedjen ebből az összecsapásból. Bosz legénysége bátran, gyorsan, magas védővonallal játszott, és bizony meg is volt az a 3-4 nagy gólhelyzet a hazaiak előtt, amelyből ezúttal csak egyet sikerült kihasználniuk. Aubameyang szemfüles gólja mellett, majdnem lemásolta később a találatát, folyamatos veszélyt jelentett a kapura, és bár teljesen nem sikerült semlegesíteni, a Dortmundot sikerült saját otthonuk fanatikus közönsége előtt mindössze egy gólon tartani, ami a két csapat bajnoki formáját és egymás elleni eredménylajstromát tekintve mindenképpen elismerésre méltó. Mint ahogy a németek játéka is, akik bár vesztettek, a csatamezőn, kivont karddal hullottak el, ádáz küzdelemben.

Real Madrid (9)

Viszont csak egy csapat diadalmaskodhatott az este, és ez a Real Madrid volt. Erre az idényre jellemző magabiztos idegenbeli játék egy rendkívül éles és mozgékony ellenfél otthonában, 5-6 egyértelmű gólhelyzettel, és további lehetőségekkel, tökösen, magas intenzitással pörögve végig, ahogy azt a kottába belepötyögik a legnagyobb zeneszerzők. Mind a látvány, mind a tempó, mind pedig az eredmény önmagáért beszél, és bár tökéletesnek azért nem lehet mégsem nevezni a pályán történteket (hiszen Madridban rendkívül magasan van az a bizonyos léc), az előjelek alapján ez több, mint megnyerő siker volt. Szép teljesítmény!

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Cristiano Ronaldo (9)

Királyi gárda, a királyi porondon, a vezető pedig természetesen a király. Ronaldo sokadszor rúgta be látványosan Európa ajtaját, és ezúttal is gondoskodott róla, hogy a ruhr-vidéki születési anyakönyvi kivonatokban továbbra se legyen gyakori keresztnév a Cristiano. Már az első félidőben is rendkívül motiváltan futballozott, igyekezett kiszolgálni társait, rengeteget változtatta a helyét, és mindig akcióközelben tudott lenni. Majd jött a második félidő, és térdre kényszerült a német védelem, méghozzá két ízben is. Magabiztos helyzetkihasználás, és megérdemelt gólörömök – a trónon csak egy aranyozott hetes csillog, fényét nem fakítja az idő sem.

Keylor Navas (7,5)

Különösebben nem játszott rosszul, de nem róla szólt a találkozó, ami madridi szempontból sosem egy rossz dolog. Első félidei hidegvérű cselét talán az év végi összeállításokban is viszontláthatjuk majd néhány „besztmómenc”-videóban. Védeni nem volt esélye a Dortmund találatánál, és azokban az esetekben, amikor már verve volt, rendre ki tudta segíteni a védelem.

Dani Carvajal (8)

Nem indult túl bíztatóan a meccse, egy csúnyán eladott labdával a kapu előterében, majd egy hamvába holt beadási kísérlettel nyitott, hogy aztán pár perc múlva egy zseniális assziszttal tűnjön ki a támadóharmadban. Ezen felül két igen fontos szerelése volt még az első játékrészben, és sebességbeli hátrányát több ízben kompenzálta sikeresen testi erejével. Még ott volt egy mákszemnyi az eddigi formából, de az előző mérkőzéseihez képest kiemelkedően teljesített. Már csak konstanssá kéne tenni ezt a formát, de a könnyebb meccseken őt is rotálni kellene, ahogy mindenki mást.

Sergio Ramos (8)

Óriási mentést véshettünk fel a neve mellé az első negyedóra végén, igaz, tette mindezt kézzel, de ember legyen a talpán, aki azt a helyzetet le tudta volna reagálni kézhasználat nélkül. Ezen kívül mindkét félidőben volt fontos mentése a tizenhatoson belül, a dortmundi találatnál azonban lemaradt a gaboni expresszről. Talán a sors fintora, hogy amennyire mentek neki a fejesek a rögzített helyzeteket követően az elmúlt években, mostanság mintha elhagyta volna a szerencse. Mind a két játékrész hosszabbításában volt egy-egy lehetősége, ám egyszer rossz helyen volt a kapu, egyszer pedig Bürki védett zseniálisat.

Raphael Varane (8,5)

Nekem ezúttal (is) az ő játéka emelkedett ki a védelemből. Rendkívül megnyugtató, ha ott van utolsó emberként a hátsó négyesben, és bizony a második félidő elején góltól mentette meg a csapatot, mikor szögletre tudott tisztázni Aubameyang elől. Még az első félidőben három dortmundi hozta rá a labdát, ő pedig a labdás szélsőt lassítva, kicsit kitolva hatalmas szerepet játszott abban, hogy a közvetlen gólveszély elháruljon. Érdemes azonban a kapott gól előtti helyezkedéseket is boncolgatni, hiszen kétszer mozgott be köztük (Ramos és közte) Aubameyang úgy, hogy mindkétszer előbb el tudta érni a rövidnél a labdát, és az egyik ilyen eset szépítést ért. Ezt máskor jobban le kell kommunikálnia a belső kettősnek, hogy ki hova helyezkedjen, és ki fogjon épp embert, és ki mikor adja át az embert a másiknak. Ezt leszámítva szépen hozták a kötelezőt.

Nacho Fernández (8)

Egyértelműen a második félidőben bemutatott büntetőterületen belüli tűpontos becsúszó szerelése maradt meg leginkább róla, de végig rendkívül kiegyensúlyozottan futballozott. Védekezésben ezúttal is számos labdát szerzett, és igyekezett ezeket gyorsan és pontosan megjátszani, segítve ezzel a gördülékenyebb focit. Esetében talán már nem beszélhetünk hátul kényszerposztokról, hiszen elképesztően magas színvonalon tud teljesíteni a védelem bármely pontján, és ehhez megvannak a kellő fizikai attribútumai is. Vérbeli madridista.

Casemiro (8)

Bár egy ilyen csapongó mérkőzésen nem túl látványos a zongoracipelő munkája, a brazil fenegyerek ezúttal is hozta a szükséges számokat. Hat szerelés mellett hétszer tudott blokkolni, ebből négy ízben a kapu előterében tette mindezt. Ha ehhez hozzávesszük még, hogy Carvajal gólpassza előtt ő találta meg Danit egy jó átadással, elmondhatjuk, hogy eredményes meccset zárt a védekező középpályás. Csak bírja tüdővel a továbbiakban is!

Toni Kroos (8)

A mérnök visszatért a csapatba, a csapat pedig szárnyalt. Van összefüggés? Nos, kisarkított állítás lenne, hogy mindez Kroos érdeme, azonban nem tudjuk elvitatni, hogy a német ezúttal is tudásához mérten teljesített. 80 passzával ismét ő volt a mozgatórugó, négy kulcspasszával kiemelkedett a vendégek soraiból. Szögletei közül volt pár ami ígéretes volt, kezd újra összehangolódni a telepatikus eszmecsere frekvenciája Ramosszal, Bale számára pedig egy könnyfacsaró kiugratást biztosított, amellyel a walesi meg tudta találni Ronaldót a második gól során.

Luka Modric (8,5)

Horvát varázslónk ezúttal sem tétlenkedett, és végig az volt az ember érzése, hogy mindenhol ott van a pályán. Egy felesleges sárga begyűjtése miatt lehet csak talán némi rosszallás a tekintetünkben, viszont jó játékával mindezt bőven ellensúlyozni tudta. Csapatunk harmadik gólja előtt kiváló ütemben ugratta ki Ronaldót, a portugál pedig nem tévedett, így Luka neve mellé egy assziszt is felkerülhetett az este.

Isco (6,5)

Egyértelműen ő volt az, aki lefelé lógott ki a kezdőcsapatból az este folyamán. Bár az igyekezetére nem lehetett panasz, a játékstílus láthatóan nem feküdt neki, és a helyzeteivel sem tudott megfelelően gazdálkodni. Már az előző mérkőzésen is fel-feltűnt némi önzőség a játékában a kapu előtt, és most sem lehet azt mondani, hogy mindig a legjobb döntést hozta. Egy szép lövése így is volt, de azt Bürki bravúrral hárítani tudta. Cseréje indokolt volt, és talán valamivel hamarabb kellett volna megejteni.

Gareth Bale (8,5)

Cristiano mellett a walesi herceg sem tétlenkedett. Szemmel láthatóan végig nagy kedvvel játszott, és rögtön a találkozó első harmadában sikerült is bevennie az ellenfél kapuját egy gyönyörű kapáslövéssel. Kroos kiugratásával már a második félidőben tudott meglógni a baloson, és centerezett tökéletesen Ronaldónak. Persze a hazaiak magas helyezkedéséből várható volt, hogy profitálni tud, hiszen a sebességének kamatoztatása kulcselem a játékstílusát illetően. Cseréjénél sokan hátrahőköltek, mivel elsőre úgy tűnt, ismét valami sérülés miatt elveszíthetjük őt egy időre, de szerencsére semmi komoly baja nincs, és bízhatunk benne, hogy így fogja folytatni a továbbiakban is.

Cserejátékosok

Marco Asensio, Lucas Vázquez, és Dani Ceballos sem töltöttek sok időt a pályán, így most eltekintünk az osztályzásuktól, bár előbbi kettő közreműködésével majdnem sikerült megszerezni a hajrában a negyedik gólunkat.

Edzői értékelés

Zinédine Zidane (8,5)

Tökös, kellően rámenős, bátor foci a Signal Iduna Park félelmetes nézőserege előtt, ráadásul győzelemmel, szép támadásokból elért gólokkal – így kell ezt! Illetve, így is lehet ezt! Várt kezdővel, a vártnál viszont sokkal pörgősebben, „nyomulósabban” fociztunk, a mérkőzés nagy részében ráerőltetve akaratunkat a hazaiakra. Immár a nagyobb helyzetek fele is bepotyogott, hátul azonban még éberebbnek kell lenni, mert több apró pontatlanság is volt a meccs során. Érzésem szerint a cseréket kicsit hamarabb kellett volna megkezdeni, és személy szerint Ceballost vártam Isco helyére, mivel a rohanós, „tüdőfoci” inkább neki kedvez, mint a labdazsonglőröknek. De ezek csupán szubjektív formaságok, a nagy egész sokkal szebb volt, mint az elmúlt pár bajnoki alkalmával.


Hozzászólások

Tabella