Gelabert: A Real Madrid utánpótlása a legjobb a világon

César Gelabert, a Guti irányította Juvenil A egyik játékosa adott interjút a közelgő U17-es világbajnokság kapcsán.

Az elmúlt időszakban rengeteg fejlődtél. A Juvenil A-ban és a spanyol korosztályos válogatottban is alapembernek számítasz.
Amikor nemzetközi szinten nem jutottam túlzottan sok játéklehetőséghez, Guti bizalmat mutatott irányomban. Habár akkor még csak a Juvenil B játékosa voltam, meghívott a Juvenil A-hoz, hogy csatlakozzak hozzájuk a korosztályos Király-kupa küzdelmeiben. Azt mondta, hogy próbáljak meg úgy futballozni, mintha a teljes szezont velük tölteném el. Amikor játéklehetőséghez jutottam, próbáltam a legjobbat nyújtani.

Mesélj Gutiról mint edzőről.
Nagyon szigorú, sokat követel a játékosaitól, de a tavalyi szezonban elért eredményei fényes bizonyítékai annak, hogy működnek az elképzelései. Én egyébként is jobban szeretem a komoly elvárásokat támasztó trénereket, mert csak így lehetséges a fejlődés.

Mire gondolsz, amikor azt látod, hogy Zidane nem habozik megadni a lehetőséget a klub fiataljainak?
Örülök a társaim sikereinek, és természetesen izgulok, hiszen ez azt jelenti, hogy egy napon talán számomra is megadatik a lehetőség, hogy bemutatkozzak a felnőtt csapatban. A Zidane előtti vezetőedzők nem bíztak annyira bennünk, mint ő. Nagyon gyakran kilátogat az edzéseinkre a stábjával, hogy személyesen is megtekintse a játékunkat.

César Gelabert

Hogyan jellemeznéd magadat?
Középső középpályás vagyok. Technikás vagyok és mindkét lábamat nagyszerűen használom. Mit is mondhatnék még? Keményen dolgozom a pályán és szeretem gólpasszokkal kiszolgálni a társaimat.

Mi adja az U17-es spanyol válogatott sikerességét?
Nagyon stabil védelmünk van, kevés gólt kapunk. És pontosan tudjuk, hogy milyen futballt akarunk játszani.

Milyen célt tűztetek ki magatokat elé ezen a világbajnokságon?
Mivel Európa-bajnoknak mondhatjuk magunkat, a célunk egyértelmű: megnyerni a tornát.

Hogyan kezeled az izgalmakat, amelyek egy világbajnoki szerepléssel járnak? Elvégre még nagyon fiatal vagy.
Sokáig el sem tudtam hinni, hogy ez valóban velem történik. A legtöbb fiatalnak sosem adódik meg a lehetőség, hogy ilyen szintű mérkőzéseken játszhasson. Nagyon lelkes voltam és vagyok is. Szinte minden nap beszélek erről a szüleimmel.

És a társaid?
Mindenki nagyon izgatott.

Hogyan találod meg az egyensúlyt a futball és a tanulmányaid között?
A szüleim nagyon sokat segítenek ebben, de egyébként sincsen nehéz dolgom. A Real Madrid kollégiumában élek, így a tanáraink pontosan tudják, hogy miként lehet összehangolni a sportolást és a tanulást. A Valdebebasnál nincsen jobb hely a fejlődésre. Ez a világ legjobb utánpótlása.

César Gelabert
2015-ben.

Brazília ellen kezditek meg a tornát szombaton, akik a végső győzelemre is esélyesek.
Mi is erről álmodozunk, így minden riválisunknál jobbnak kell lennünk.

Mit gondolsz Viníciusról?
Ha ennyit fizetett érte a klub, akkor az nem lehet véletlen. Biztosan kiváló futballista válik majd belőle.

Öt Real Madrid-játékos van ott a spanyol válogatott keretében. Ez jelent némi könnyebbséget?
Igen, hiszen nagyon jól ismerjük egymást, de mindenkivel jó a kapcsolatom. Mivel korábban a Hérculesben játszottam, sokakat ismerek a valenciai régióból is.

Kivel jössz ki a legjobban?
A madridi csapattársaimon kívül Ferrán Torresszel. Ő a Valenciában futballozik.

Ki volt a példaképed gyermekkorodban?
Mindig is felnéztem Cristiano Ronaldóra, még most is. Szeretnék olyan ambíciózus személyiséggel rendelkezni, mint ő.

Egy kis fogadás? Mi lesz, ha megnyeritek a világbajnokságot?
Befestem a hajamat valamilyen extrém színűre. (nevet)

Forrás: as.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK