Florentino Pérez: Zidane a legjobb dolog, ami történhetett velünk

Az El Español nevű újság León-díjjal tüntette ki Florentino Pérezt a blancók rendkívül sikeres gazdaságpolitikája és sportszakmai eredményei miatt, ennek kapcsán pedig egy interjú is készült a Real Madrid elnökével.

Két éve még minden vasárnap füttyszótól volt hangos a Santiago Bernabéu stadion. Mivel magyarázná a csapat rendkívüli fejlődését?
Úgy gondoltuk a 2015/16-os szezon elején, hogy a csapatnak változásra van szüksége. Habár csak egyetlen év telt el a Tizedik megnyerése óta, fejlődnünk kellett, hiszen a folyamatos növekedés a Real Madrid egyik létfontosságú alapelve. A futball néha egészen váratlan dolgokat produkál, és így volt ez ebben az esetben is. A negatív eredmények miatt úgy határoztunk januárban, hogy nem Rafa Benítezzel, hanem Zinédine Zidane-nal folytatjuk a munkát. Azt hiszem, a Barcelona elleni vereség is nagyban hozzájárult ehhez a döntéshez, még ha a játékosaink azt is mondják, hogy nem gondolnak vissza Rafára rossz szájízzel. Ez a lépés, Zizou kinevezése teljesen megváltoztatta a klub jövőképét. Néhány hónap alatt Bajnokok Ligáját, UEFA-szuperkupát és FIFA-klubvilágbajnokságot nyertünk, majd ismét jött egy BL-siker, kiegészülve egy bajnoki címmel… Zidane érkezése a legjobb dolog, ami a Real Madriddal történhetett. Már a kinevezésekor is tudtuk, hogy ha valaki, akkor ő az, aki tényleg ismeri a tradíciókat, a klubot és a szurkolókat. Természetesen a sikerei nemcsak ennek, hanem a professzionalizmusának és a lelkiismeretes munkavégzésének is köszönhetőek. Ma már senki sem kételkedik abban, hogy ő a világ legjobb edzője. Ami az idei nyarat illeti, ragaszkodott a csapat magjának egyben tartásához. Nagyszerű csapatunk volt, így nem volt szükség sztárigazolásokra. Az irányítása alatt Spanyolország és a világ legjobb játékosai válnak egy olyan egységgé, melyet egyszerűen nem lehet nem szeretni. Ez mindannyiunkat büszkévé és elégedetté tesz, az egész madridizmust.

Zinédine Zidane és Florentino Pérez

Mit emelne ki mint Zidane legfőbb erénye?
A munkához való hozzáállása. És talán azt, hogy kész bármilyen áldozatot meghozni a sikerek érdekében. Zidane a magánéletében is úgy gondolkozik, mint ahogy azt az edzői munkája során teszi.

Aggasztja-e önt az ötpontos hátrány, melyet a Barcelonához képest halmozott fel a csapat a La Ligában?
Nem, hiszen alig kezdődött még el a bajnokság. A Real Madrid Európa legjobb csapata, nincs miért kételkednem. Manapság már a liga összes csapatát nagyszerű játékosok alkotják, így egyetlen mérkőzést sem mondanék könnyűnek.

Hogyan birkózik meg a Bernabéu „bipolaritásával”? Mindannyian tudjuk, hogy a madridi szurkolók néhány másodperc alatt is képesek eltolódni a legszélsőségesebb érzelmek irányába.
Ez is hozzátartozik a Real Madrid legendájához. Senki sem szereti, ha a csapata vereséget szenved, de egyszerűen képtelenség megnyerni minden mérkőzésünket. Különösen, ha hetente kétszer is bizonyítanunk kell. Ebben a helyzetben az sem elképzelhetetlen, hogy a csapat egy könnyűnek hitt meccsen szenved vereséget, mert túlságosan alábecsülik az ellenfelet. Tetszik vagy sem, ilyen az emberi természet. Mindazonáltal a klub összes alkalmazottja tisztában van azzal, hogy a közönségünk hatalmas igényeket támaszt. Ez az ötpontos hátrány semmit sem jelent, a sorsunk továbbra is a saját kezünkben van.

Éveken keresztül a La Masíát istenítette a világ, a Madrid utánpótlása pedig a legtöbbször még említés szintjén sem merült fel. Most, néhány szezonnal később a Barcelona utánpótlás-rendszere már sokkal szerényebb eredményekkel büszkélkedhet, mint korábban, a La Fábrica pedig jelentős fejlődésen ment keresztül. A felnőtt csapat tele van saját nevelésű labdarúgókkal. Egyszer fent, egyszer lent?
Nem hiszem, hogy ez helytálló lenne a mi esetünkben. Amikor egy vendég érkezik a klubhoz, mindig meghívom őt, hogy tekintse meg az edzőközpontunkat. Ha valaki akár csak néhány órát eltölt ebben a környezetben, akkor megérti, hogy mit jelent a Real Madrid utánpótlásában játszani, és miért van tele a spanyol első és másodosztály a mi játékosainkkal. Sok áldozatba és pénzbe került, de megérte, hiszen az utánpótlás-rendszerek kiemelt helyet foglalnak el egy-egy klub identitásának kialakulásában, megőrzésében. A la Castellana melletti telepünk már elavult volt, ezért döntöttünk úgy sok évvel ezelőtt, hogy egy teljesen új edzőközpontot építünk fel. Ma egy csodálatos világot tekinthetnek meg az érdeklődők. A transzfereinket is igyekszünk ehhez igazítani, így még ha nem is kizárólag saját nevelésű játékosok vannak a keretben, tele vagyunk fiatalokkal, mint Theo, Vallejo vagy Ceballos. És ne feledkezzünk meg a kölcsönben szereplőkről sem, mint Ødegaard, Vinícius vagy Fede Valverde. A klub számtalan ifjú tehetséget tudhat magáénak, akikben természetesen nagyon bízunk, de ez nem jelenti azt, hogy azonnal leigazolunk valakit, ha felkapja őt a közvélemény. A mostani keretünket nagyon nehéz lenne érdemben fejleszteni, véleményem szerint minden poszton nálunk van a világ legjobbja. Ezt az UEFA és a FIFA által összeállított képzeletbeli csapatok is bizonyítják.

Lehetséges, hogy túl nagy nyomás nehezedik Marco Asensio vállaira?
Csak akkora, mint a Real Madrid bármelyik játékosa. Ez is a klub része, mindenkinek meg kell tanulnia kezelni ezt, az elnöktől egészen a legfiatalabb játékosig. Ez főképp a médiára érvényes, akik folyamatosan összehasonlítják a labdarúgókat egymással, vagy éppen a legképtelenebb pletykákat tálalják az olvasok elé. De a válaszom az, hogy nem. Marco jelenleg 21 éves, és minden eltelt nappal jobb játékossá válik. Bejárta az utat, amelyet be kellett járnia ahhoz, hogy ma velünk lehessen. Biztosíthatok mindenkit, hogy ő lesz a jövő egyik legnagyobb sztárja.

Egy másik ígéret azonban beváltotta a hozzá fűzött reményeket: Isco.
Én azt gondolom, hogy Isco minden szezonjában jó teljesítményt nyújtott. Amit láthatunk, az egy természetes folyamat, melyet fejlődésnek hívunk. Isco már 25 éves, felnőtt ember, és őszintén, a világ legjobb játékosainak egyike.

És a közönség egyik legnagyobb kedvence…
Még más csapatok szurkolói is imádják őt. Amikor lecserélik egy-egy mérkőzésen, gyakorta megesik, hogy az ellenfél közönsége is megtapsolja őt. Isco érzi, hogyan nyerheti meg magának az embereket: egyszerűen annyit kell tennie, hogy fantasztikusan futballozik.

Amikor egy James Rodríguezhez hasonló világsztár nem tud sikeres lenni Madridban, akkor ennek az oka a pályán mutatott teljesítményében keresendő, vagy esetleg valami más áll a háttérben?
James egy lenyűgöző játékos, ez kétségtelen, de sokszor érezte azt, hogy nem jut annyi játéklehetőséghez, mint szeretne. Nem az ő első játékos, aki váltásra szánja el magát az állandóság érdekében. Minden labdarúgónak jogában áll meghozni egy ilyen döntést. Ő kért minket arra, hogy távozhasson, mi pedig beleegyeztünk, de jelenleg csupán kölcsönben szerepel a Bayern Münchennnél.

Mi a helyzet a Cristiano Ronaldo ellen folyó büntetőeljárással? Milyen pozícióban van most jelenleg?
Ronaldo nyugodt, két okból kifolyólag is. Az egyik az, hogy nem szeretné, ha ez hatással lenne a játékára, a másik pedig az, hogy tiszta a lelkiismerete. Meg van győződve arról, hogy nem sértett törvényt, sem akarva, sem akaratlanul. Ahelyett, hogy az ügyészség vádjai miatt aggódna, inkább arra koncentrál, hogy sikereket érjen el az Aranylabda-szavazáson, illetve a FIFA gáláján. Szerintem mindkét helyen ő lesz a végső győztes.

A Real Madrid bebizonyította, hogy sportigazgató nélkül is lehet sikeres egy klub.
Nem igazán… attól, hogy sokszor ismételnek el egy dolgot, még nem lesz igaz. Van sportigazgatónk, és José Ángel Sáncheznek hívják. Hivatalosan talán nem ez a pozíciója, hiszen Jorge Valdano távozása után úgy döntöttünk, hogy az általános igazgató lesz a sportügyekért felelős személy is. Ő számos emberrel dolgozik együtt, többek között velem és az edzővel is, de ott van a futballrészleg vezetője (Ramón Martínez – a szerk. kieg.) is. Madridban nem az az elv, hogy  „ezt a játékost bármi áron le kell igazolnunk”, helyette mindig kielemezzük egy-egy lépés sportszakmai és gazdasági hatásait. Bernabéu arra tanított minket, hogy ennek a kettőnek mindig kéz a kézben kell járnia. Ahogy mondtam, a sportigazgatónk neve José Ángel Sánchez, és elmondhatom, hogy ő a világon a legjobb a szakmájában.

Florentino Pérez és José Ángel Sánchez

Van-e fontossági sorrend a sportszakmai sikerek és a gazdasági növekedés között?
A Bernabéu által kitaposott ösvényt követjük. Ő azt mondta, hogy ha miénk a legnagyobb bevétel, akkor nálunk lesznek a világ legjobb játékosai. Akkoriban még csak a jegyértékesítésből származó bevélekből gazdálkodhattak a csapatok, ezért döntött úgy, hogy felépíti ezt a stadiont, amely akkoriban a világ legnagyobbja volt. Amikor összegyűjtötte a szükséges pénzt, akkor leigazolta a világ legjobb futballistáit: Di Stéfanót, Puskást, Kopát, Gentót és a többieket. A „kintről” érkezett kiválóságok mellett a csapat már akkor is bővelkedett saját nevelésű játékosokban, gondoljunk csak Amancióra. Az utánpótlás sikeressége teremtette meg az alapokat egy működő sportszakmai-gazdasági modell kiépítéséhez. Amikor én megérkeztem, próbáltam leutánozni őt, de számos kihívónk akadt a piacon. Zidane, Figo, Owen, Ronaldo és Beckham megszerzésével kezdtem, majd jött Cristiano, Kaká és Benzema. És természetesen a spanyolokról sem feledkeztünk meg, Ramos és Isco jelenléte fényesen bizonyítja ezt. Ezzel a vegyítéssel próbálom kialakítani a modern madridizmus identitását. Zidane leigazolásának egyik következménye az volt, hogy alig néhány év alatt 4 milliárd pesetára nőtt a szponzori bevételünk, pedig előtte csak 400 millió volt. Előtte veszteségesen működött a klub, a bevételek nem fedezték a kiadásokat és a fizetéseket, de mi megváltoztattuk ezt.  Minden galaktikus igazolás egy befektetés is volt egyben. Ezt a modellt a világ több mint 150 egyetemén tanítják gazdaságtudományi tananyagként, többek között a Harvardon és a Columbián is. Ma már minden csapat azt próbálja követni, amit én 2000-ben elkezdtem. Kétségtelen, hogy ezeknek a modelleknek folyamatos modernizálásra van szükségük, különöben elavulnak, de az alapvető tételek mit sem változnak az évek során. A tavalyi szezonnál nem is kell fényesebb bizonyíték arra, hogy vajon működnek-e az elképzeléseink. Néhányan szeretik hangoztatni, hogy értek a pénzügyekhez, de a futball sportszakmai oldalához már nem. Nincsen igazuk, mert a kettő nem működhet egymás nélkül. Egy futballklub akkor lesz sikeres vállalkozás, ha szakmai sikereket ér el. Ennek a cégnek a játékosok a gyártósor melletti gépei. Mi csak hozzátettünk a Bernabéu által kidolgozott formulához, de tagadhatatlan, hogy működik. Mi vagyunk a világ legnagyobb klubja, de a környezetünk folyamatosan változik, nekünk pedig tartanunk kell a lépést. A világ minden tájáról érkeztek új versenyzők – Kínából, Oroszországból , a mi fegyvereink pedig napról napra elavultabbá válnak. Nem rendelkezünk sem kifogyhatatlan erőforrásokkal, sem határtalan képzelőerővel. Most a digitális világ korszakát éljük, de úgy gondolom, hogy ebben is az élen járunk, melyet az elsőként elért 100 millió Facebook-követőnél semmi sem bizonyít jobban. Ha többen követnek minket a közösségi médiában, az nagyobb bevételt is jelent. De bármennyire is sikeresek vagyunk, még rengeteg munka van hátra…

A női labdarúgó-szakosztály is a Real Madrid örökségéhez tartozik majd?
Még jelenleg is dolgozunk ennek kialakításán. Annyit mondhatok, hogy nem célunk külföldi sztárokkal (amerikaiakkal, brazilokkal) teletömni a csapatot. Az alapoktól szeretnénk kezdeni, egészen a hatékony edzésmódszerek kidolgozásával. Az új szakosztályunkkal lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy a spanyol hölgyek is a világ elitjéhez tartozhassanak ebben a sportban.

Vannak álmatlan éjszakái Bale folyamatos sérülései miatt?
Vannak olyan dolgok, melyeket senki sem láthat előre. Vegyük például Kaká esetét. Friss aranylabdásként igazoltuk le őt, valódi fenoménként. Aztán elment egy világbajnokságra, megsérült, és egy szinte teljesen szétroncsolódott térddel tért vissza. Azután már nem volt ugyanaz a játékos. Gareth-nek súlyos problémákkal kellett megküzdnie a tavalyi szezonban, átesett több operáción is, és összesen több mint négy hónapot töltött a partvonal mellett. Ahogy azt Zidane is mindig hangsúlyozza, egy ekkora kihagyás után időre van szüksége a szóban forgó futballistának, hogy ismét csúcsformába lendülhessen. Mindannyian azt szeretnénk, ha Bale visszatalálna a régi önmagához, és úgy gondolom, hogy a legközelebbi visszatérése után ez sikerülni is fog neki. Ő vágyik legjobban erre. Egy kicsit talán már bele van fáradva ebbe az ismétlődő szituációba, de még mindig nagyon eltökélt. Fogjuk mi még a legjobb Gareth Bale-t látni. Négy éve van itt, de már 11 trófeát nyert a csapattal, amelyekből természetesen ő is kivette a részét. Ezt nem lenne szabad elfelejtenünk.

Florentino Pérez

Az emberek arról suttognak, hogy a Barcelonának sokkal könnyebben fújnak be egy büntetőt, mint a Madridnak. Az is nyílt titok, hogy bizonyos bírói döntések miatt nagyon elégedetlen volt a Real Madrid vezetősége ebben a szezonban. Mit gondol a helyzetről, hogyan javítható a bíráskodás színvonala? Szükség van a videóbíró-rendszerre?
A videóbíróra minden sportban szükség van, nem csak a futballban. Ez a technológia a játékvezetőket segíti, amely nyilvánvalóan mindenkiben az érdekében áll. Ami engem illet, sosem kritizáltam a bírókat vagy az ellenfeleinket. Én csak azt mondom, hogy nagyon jó döntés volt a szövetség részéről, hogy idén végre élesben is kipróbálják a videóbírót, igaz, még csak teszt jelleggel. Spanyolországnak vannak a legjobb játékosai és a legmagasabb színvonalat képviselő bajnoksága, ezért ezen a területen is a tökéletességre kell törekednünk. A csapatoknak is segíteniük kell a munkájukat, de létezik ám építő jellegű kritika is. A célunk elvégre az, hogy minden klub elégedett legyen a játékvezetői tevékenységgel. Én a folyamatos fejlődésben hiszek, és ahogy mondtam, sosem illettem kritikával a bírókat, sőt nagyon is tisztelem őket, de egy El Clásicót nagyjából 400 millióan követnek élőben a világ minden pontjáról, és azt szeretném, ha nem a bírói hibákkal lennének tele a másnapi újságok. Itt az idő, hogy lépjünk.

Van esetleg valamilyen konkrét javaslata arra, hogyan kellene megszüntetni a Spanyol Labdarúgó-szövetségben eluralkodott káoszt?
Azt gondolom, hogy közösen kell megtalálnunk a megoldást. Az ehhez vezető út két fő támaszpontra kell hogy alapuljon: professzionalizmus és ellenőrizhetőség.

Egyetért azzal, hogy Piquét ki kellett volna tiltani a spanyol válogatottból?
Erről nem nekem kell véleményt alkotnom. A spanyol nemzeti csapatban bárki szerepelhet, amíg nem veszélyezteti a jó hangulatot és az öltözői egységet. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jelenleg nem ezt látom a válogatott játékán. Spanyolország kiharcolta a 2018-as világbajnoki szereplést, ez a legfontosabb.

A szeparatista törekvésekkel kapcsolatban: hol kellene játszania a Barcelonának?
Nem tudok válaszolni erre a kérdésre, mert egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy Katalónia kiváljon Spanyolországból, vagy hogy a Barça ne a spanyol bajnokságban szerepeljen.

Felépülhet-e Sergio Llull az Euroliga 2018-as Final Fourjára?
Igen, hamarosan ismét láthatjuk őt a pályán. Nagyon jól halad a rehabilitációjával, a vártnál sokkal hamarabb visszatérhet majd, de a csapat nélküle is fantasztikus minőséget képvisel. Először a bejutást kell kiharcolnunk, csak utána álmodozhatunk a végső sikerről.

A Real Madridnak az az egyik legkomolyabb célja most, hogy megtartsa Luka Dončićet, igaz?
Minden nap, amíg Luka a Real Madrid alkalmazásában áll, egy újabb ajándék. Ő a világ egyik legjobb játékosa, pedig még csak 18 éves. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy rábírjuk őt a maradásra.

Mi a legnehezebb ebben a munkában?
Én megtiszteltetésnek tekintem, hogy a Real Madrid elnöki székében ülhetek. Ez a világ legnagyobb klubja. Hogy mi a legnehezebb? Felülemelkedni a tízezernyi újság, tévécsatorna, rádióműsor és digitális sajtótermék által keltett zajon. A Real Madrid olyan hatalmas, hogy mindenki akar magának egy szeletet belőle, ezért megpróbálnak befolyásolni minket. Néhányan jó szándékkal, néhányan anélkül. A nyomás mindig is hozzátartozott a klubunkhoz. A saját dolgunkkal kell törődnünk, még ha néha nem is értjük, hogy miért támadnak minket az emberek.

A mai, digitális világban nem várhatja el, hogy mindenki csak jót mondjon mindenről.
Természetesen, nem is ezt várom, és ahogy mondtam, a Real Madrid feje fölött mindig is ott lebegett ez a fajta nyomás. Már Bernabéu is panaszkodott a médiára, pedig az ő idejében még sokszorosan fejletlenebb volt minden, beleértve a sajtót is… ha esetleg elveszítünk egy mérkőzést, vagy nem a leglátványosabb futballal nyerjük meg azt, akkor megjelennek a kritikus hangok. Két szuperkupát nyertünk, de ha valaki rosszul játszik utána a Levante ellen, akkor nem kíméli őt a közvélemény. Nehéz megérteni ezt, de én, aki már több mint 60 éve pártoló tag vagyok, már hozzászoktam a jelenséghez.

Florentino Pérez a Real Madrid BL-serlegei mellett

A televíziós közvetítések egyre növekvő jogdíjai alaposan átformálják a piacot.
Habár a spanyol bajnokság tévés közvetítésekből származó bevétele összességében alacsonyabb, mint Angliában, mi többet kerestünk a tavalyi idényben, mint bármelyik angol klub. Egy Real Madridhoz hasonló egyesületnek, amely sok tízmilliónyi szurkolóval rendelkezik világszerte, számos lehetősége van, például a sportmarketing terén. Sokan nem is aknázzák ki az ebben rejlő lehetőségeket. A stadionunk is kiemelt fontosságú szerepet játszik ebből a szempontból, hiszen rengetegen megfordulnak itt egy év alatt, és természetesen pénzt is költenek. Nagyon is hiszek a digitális világ rejtette lehetőségekben, és továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy a jövőben is a futballvilág meghatározó hatalma legyünk.

Lehetséges-e, hogy ezek a jogdíjak veszítenek majd az értékükből? Elvégre a fiatalok ma már nem tévében nézik a meccseket, hanem internetes közvetítéseken keresztül, és legtöbbször nem is ülik végig a teljes játékidőt.
A tévés közvetítés sosem lesznek jelentéktelen, de az már más kérdés, hogy mennyire alakul majd át mindez. Senki sem akarja egy albérlet árát kifizetni havonta, hogy futballt nézhessen. Egy ideális világban minden embernek meg kell hogy legyen a joga, hogy azt nézhessen, amit csak akar, függetlenül a tartózkodási helyétől vagy az általa használt számítástechnikai platformtól. Lehet repülőtéren, otthon, egy éjszakai bárban – nem számít. Ami a kérdés másik felét illeti, sokan valóban nem nézik már végig a teljes meccset. Minden ember személyre szabott igényekkel rendelkezik, de úgy gondolom, hogy mi erre is fel vagyunk készülve. Egy sokkal dinamikusabb világ van kialakulóban, de a Real Madridnak nincs oka az aggodalomra, hiszen a mi követőink mindig rendelkeznek majd a lehetőséggel, hogy értesülhessenek kedvenceikről.

Mit gondol arról, hogy a PSG-t nem büntették meg a pénzügyi fair play megsértése miatt?
Nem ismerem a könyvelésüket, és nem is akarok kritizálni egy másik klubot. Különösen, ha olyan jó a kapcsolatunk, mint a PSG-vel. De nekik is be kell tartaniuk a szabályokat, ahogy mindenkinek. A józan ész azt diktálja, hogy azért igazolták le Mbappét és Neymart, mert képesek voltak az UEFA által megszabott határokon belül maradni. A nyáron mi is elgondolkoztunk Mbappé leigazolásán, de úgy véltük, hogy már így is elég jó a csapatunk. Számára talán jobb választás volt a PSG, ahol sok játéklehetőséghez juthat, ráadásul így nem is került idegen környezetbe, hiszen a hazájában futballozhat. Világklasszis játékos válhat belőle, de ilyen kvalitásokkal rendelkező tehetség nálunk is van: Marco Asensio.

Mint a Real Madrid elnöke és mint üzletember, aggódik a katalóniai válság miatt?
A mi klubunk szurkolói között a társadalom összes osztálya képviselteti magát, ahogy számos vallás és világnézet is. A madridizmus egységessége bizonyítja, hogy erre a helyzetre is létezik megoldás. Természetesen aggódolom a dolog miatt, de nem tehetek semmit. Bízom a politikusokban és a hatalmon lévő pártokban, hogy megtalálják a megoldást. Szerintem meg fogják oldani ezt a szituációt, méghozzá a választópolgárok többségi támogatásával.

Holnap veheti majd át a León-díjat, Rafa Nadal és Ignacio Echeverría családjának társaságában.
Megtiszteltetés számomra, hogy megoszthatom velük ezt a kitüntetést. Ignacio, nyugodjon békében, hősi halált halt. Vannak cselekedetek, melyeket sosem emészthet el az idő vasfoga. Amit ő tett, az a szolidaritás és a hősiesség megtestesülése volt. A szemünk sarka megtelt könnycseppekkel, de a halála erővel tölt el minket, hogy továbbra is harcolhassunk a terrorizmus ellen. Ami Rafát illeti, számomra ő a legnagyobb sportember Spanyolország történetében. És ráadásul madridista!
(Az említett Ignacio Echeverría gördászkájával próbálta felvenni a harcot a London Bridge-t megtámadó terroristák ellen, hogy mentse embertársait, 39 éves volt – a szerk. kieg. )

Forrás: elespanol.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK