Viktor
Nos, az talán mindenki számára világos lehet, hogy egy alapvetően zseniális képességű társaság nem felejtett el focizni pár hónap alatt. Mindazonáltal egy bonyolult szerkezetben is elég egyetlen fogaskerék, ami nem úgy működik, mint a többi, és máris használhatatlan szinte az egész masina. Lehet szidni az átigazolási szezont (mondjuk szerintem azt pont felesleges, de ez már egy másik cikk témája lehetne), meg a csatárok hatékonyságának megyei szintre való lezüllését, és mindenki megtalálhatja a maga részigazságait abban a nagy egyenletben, ami a Real Madridot leírja. Mégis a pályán látottakért (és nem látottakért) egy ember felel, és ez nem más, mint Zinédine Zidane.
Mielőtt bárki beleesne abba a hibába, hogy következetlenül, habzó szájjal, vérben forgó szemekkel vágja vissza, hogy egy üldöznivaló bolond vagyok, hogy elküldeném azt az embert, aki instant feltöltötte a vitrint a legfrissebb áruval, jelezném szerényen feltartott kézzel megszakítva az előrehaladott gondolatmenetet – szó sincs ilyesmiről. Mindazonáltal a múlt eredménysorába történő fátyolos tekintetű révedés, és magasztos hőskölteményekre, és a nagy csaták emlékeire támaszkodás az egyes számú lépés a trónról való leszédülés lassú és fájdalmas folyamatában. A történelmi eredmények, sikerek eszmei értéke vitathatatlan – azonban az idei mérkőzéseken nem jelent hendikepet az, hogy Pérez hány serleg fülét masszírozta meg a klub fotósai előtt az elmúlt pár évben. És így, a jelent és a jövőt a múlt papíron elért eredményeire alapozni önmagában egy hibás kiindulási pont. A türelmet mindenki megérdemli, és az különösen, aki megannyi ünnepléssel teli, önfeledt órát okozott a világ minden táján, szurkolók millióinak. De a klubokban emberek fociznak, emberek irányítanak, emberek hoznak súlyos döntéseket, és mindennap pontok, pályafutások, eurókötegek forognak kockán. Aki pedig dolgozik, az hibázik. És aki egy kicsit is szereti azt a csapatot, akinek szurkol (jelen esetben a Real Madridot), annak azt hiszem valahol kötelessége a megfelelő módon és formában jeleznie a nemtetszését, ahelyett, hogy szemet hunyva a problémák felett dédelgeti a múlt emlékeit.
Térjünk is vissza Zidane-ra, és a talán néhányatokban halványan megfogalmazódó kérdésre, hogy rendben, ha csillogó hajú mesterünkben látom az akadályt, akkor miért nem szeretném mégsem, ha elmenne. Mert egy topklub irányításának elbírása, annak sztárallűrjeivel, az igazán nagy találkozókon mutatott meggyőző sikerráta, és a pozitív emberi tulajdonságok hármasa nagyon kevés nagy edző sajátja. Zidane egy egyéniség volt már a pályán is, és ez edzőként sem változott. Egy egyszerű ember mondhat egy szót, egy mondatot a játékosoknak, ha ugyanez a mondat a francia menedzser szájából hangzik el, annak ereje van. Ő egy olyan személy, olyan személyiséggel, akire rászabták a madridi címerrel hímzett öltönyt, és ez még akkor is igaz, ha mellette kötelező megemlíteni, hogy a játék taktikai részében, a mérkőzések alakításában, és a játék képe alapján az egyes játékhelyzetek elemzésében és javításában rendkívül gyenge ezen a szinten. Ezzel nem is lenne akkora probléma, ha lenne olyan ember a szűkebb stábban, akinek a kisujjában van az adatelemzés, a kerethez alakított világos rendszerbeli elképzelés, és azok a további játékelemek, melyek a topjátékosok erősségeire építenek. De úgy tűnik, hogy vagy nincs ilyen ember, vagy (amit már inkább el tudok képzelni) egyszerűen nem kap akkora szerepet, amekkorát kellene. A motivációval, a kért dolgok átadásával nincs probléma, és sérülések ide vagy oda, Pintusék munkáját dicséri, hogy a Real Madrid tavasszal is kirobbanó erőnléttel bírt, szemben az enerváltabbnak, kizsigereltebbnek ható ellenfelekkel szemben. De amikor a „mágnestáblán” kellene megfelelő helyre húzni az ikszeket és a szaggatott nyilakat, akkor bizony megáll a tudomány. De melyek azok az összetevők, amelyet fel kellene tudni ismerni, és javítani is lehet? Különítsünk el három nagy egységet, a labda nélküli szituációkat, a labdás szituációkat, és a játékon kívüli helyzeteket.
I. Labda nélküli szituációk
Letámadás szervezettségének és intenzitásának hiánya
Ez már rögtön egy nagy hiányosság, hiszen az ellenfél védekező harmadában megszerzett labda hatalmas lehetőséggel kecsegtet. Ehhez azonban kényszerhelyzetbe kellene kergetni az ellenfelet, és hibázásra kell késztetni, ami pedig egyszerűen nincs meg. Ellenfeleink különösebb probléma nélkül hozhatják ki a labdát, ha akarják, ha van is valami presszingre utaló nyom, az maximum az ellenfél térfelének nagyobb létszámú megszállása, ami nem egyenlő a letámadással, ugyanis az ahhoz szükséges gyors, intenzív mozgások nem találhatóak meg. Sőt, ha a labda valamely emberünk mögé kerül ilyen helyzetben, morózus visszakocogással konstatálja többnyire a helyzetet.
A saját térfél hanyag levédekezése
Ez a folyamat általában mínusz két emberrel indul, hiszen Benzema és Ronaldo alanyi jogon vannak felmentve a védekezés alól, amit előszeretettel használnak ki az aktuális ellenfelek. Emellett védekezésben (is) kevés a labda nélküli mozgás, számos passzfolyosó marad üresen és levédekezetlenül, amelyek kihasználása után pánikhangulatban próbálják a védők és középpályások menteni a helyzetet, amely a pálya egy más pontján üresedést eredményez – ezt szerencsére nem minden ellenfél tudja a szerényebb egyéni képességek miatt kihasználni. Ahol azonban van egy taktika, amely ezekre is épít, ott komoly előnyt jelenthet ez a Reallal szemben. Vegyük a Girona első góljánál mutatottakat: Ronaldo és Benzema nem védekeznek, Casemiro és Kroos pedig pozíción kívül vannak, így a bedobást követően a Girona játékosa könnyen a kapu előterébe keveredett, még egy taktikai faulttal sem sikerült megállítani, és ketten bolondot csináltak 5-6 emberből, könnyedén. Emellett megfigyelhető, hogy a térfél közepén sincs akarat és rendszer sem a labdaszerzést tekintve, ezért egy kiesőjelölt is megfelelő lelkesedéssel és taktikával meccsenként többször odakeveredhet a kaputól 20-25 méterre középre, ahol a védők a tizenhatosig seggelnek, a középpályások pozíción kívül vannak, a csatárok pedig popcornnal a kézben mindezt végignézik. Casemiro esetében számtalanszor feltűnik, hogy nem tudja kihasználni a védekező képességeit tökéletesen a helyezkedésének hiányosságai miatt, de ez támadásban is megfigyelhető (erről később). Kroos önmagához képest valamelyest fejlődött, de a jelenlegi gálakezdő négy játékosa közül ő tud a legkevésbé védekezni, amelyet intenzitással sem pótol, ezért folyamatos késésben, lemaradásban van a játék ezen szegmensében (a visszakocogások, inaktív passzfolyosók levédekezése). Modric esetében a szíve sokat segít, és ő a helyezkedéseket is érzi, de egyedül kevés, Isco viszont dicsérhető, hiszen láthatóan sokat fejlődött a játék defenzív részében is, és többször ér vissza a tizenhatos előterébe szerelni. Kérdés, hogy a Modrichoz hasonló, de védekezésben keményebb Ceballos miért van ennyit jegelve, és hogy Kovacic (akinek a hiánya óriási érvágás) mekkora szerepet fog kapni a felépülés után.
II. Labdás szituációk
Labdakihozatal
A teljes ötlettelenség, és a pressziótól való megrettenés, mely a rossz helyezkedésekből, és nagyban vizsgálva a csapatrészek közötti hézagokból adódik. A középpályások és a szélsőhátvédek nem mindig nyújtanak megfelelő támogatást a kapusnak és a belső védőknek, a csatárok pedig semmilyet. Ezáltal nagyon sokszor fel kell ívelni a labdát teljesen előre, vagy minimum át kell forgatni valamelyik oldalra, vagy egyik oldalról a másikra a labdát. Itt pedig már fennáll az esetlegesség, hiszen Kroos, Modric, Isco, Achraf (egészséges esetben Carvajal) vagy Marcelo nem sűrűn nyernek fejpárbajokat alkatuknál fogva, de még Ronaldót is könnyen el tudják nyomni egy kiszámítható felívelésnél, az ellenfél támadásánál. Innen pedig jönnek a labda nélküli, védekezésben fentebb már említett problémák.
Ha egy középpályásunkhoz el is jut a labda, a szélsőhátvédek általában akadályozva vannak, Casemirón hirtelen 10-es mez lesz és megszállja Kaká szelleme, a támadók pedig már ismét messze járnak, mintha menekülnének a labda elől. Így sokszor visszapassz, szerencsésebb esetben egy pontos átforgatás, hosszú indítás, esetleg egyéni megindulás van, amelyben Iscón kívül a dögrováson lévő Kovacic ért, előbbi pedig ha vissza is jön mélyre, a kezdőkörben szembesülhet vele, hogy elfogytak a játszótársak, meg a levegő is.
A támadóharmad
Ha sikerül is eljutni az ellenfél védekező szekciójába, akkor egy dörzsöltebb edző ellátja a fiait egy 5-4-1-es védekezési sémával, amivel tökéletesen ki lehet nyírni a Real Madrid védekezését, az ellenfél egyébként játékban használt rendszerétől függetlenül. Ilyenkor a madridiak támadásépítése három jellegzetes sémát mutat. Az első a védelem mögé beívelt, belőtt labdák, de mivel magasan helyezkednek a csatárok, és emellé jelentős létszámfölényben vannak a védők, vagy labdavesztéssel végződik a támadás (túl hosszú indítás, kifutó kapus, védő elfejeli), vagy a támadó, ha meg is szerzi a labdát, pozíción kívül van védőkkel a nyakán. A második a távoli lövések, amely a három közül a leghatékonyabb is lehetne, mégsem az, mivel tudatos próbálkozások mellett sok elkeseredett, utolsó mentsvárként jelen lévő lövési kísérletet is láthatunk. A harmadik, a mindenki által imádott szélre kijátszott labdák, és a 6v2-es beívelések, csodavárással. Ezek a sajátosságok is a pozíciós hibákból erednek. A támadók a védőfalban őrlődnek, messze a többiektől, általában megjátszhatatlan, vagy nehezen megjátszható helyzetben, a középpályán Casemiro teljesen szabadkezet kap, ami esetében nem túl egészséges, Modric és Kroos amellett hogy egyre kevesebbszer bukkannak fel második hullámban, nincsenek életük formájában. A szélsőhátvédek pedig ívelőgépek csupán, és az esetek csekély részében láthatunk tőlük egy okos betörést, laposan belőtt labdát, vagy második hullámba visszakészített passzt (és akkor itt érdemes megnézni a BL-döntő góljait, helyzeteit és értetlenkedni, hogy ezek ott miért tudtak meglenni).
Szabadrúgások, közelről, távolról
Nincsenek figurák, kiszámíthatatlan szituk. Az egyetlen igazán kreatív megoldást ebben a naptári évben, májusban jegyezhettük fel, a csereközéphátvédünk által (nem várta meg, hogy sípszó kelljen, hanem mindenkit megelőzve tekert az alsó sarokba). Ha ívelés, akkor általában Kroos, és ugyanarra a három fejre (Ronaldo, Ramos, Varane), ha közeli lövés, akkor Ronaldo, bármerre (visszaemlékezve a közelmúltból rémlik egyetlenegy helyzet, amikor CR belöbbölte a labdát fejre, amire senki nem is számított – egyből veszélyes is volt. Szóval nincsenek figurák, itt is főleg erőből, némileg technikából próbálunk megélni agy helyett. Egy váratlan lepasszolt, kipasszolt, belöbbölt labda, akármi, ami felkészületlenül éri az ellenfelet, vagy legalább álljon oda egyszer-egyszer más is a közelihez, stb.
Szögletek
Voltak, de eltűntek. Illetve szögleteink vannak, de szinte semmilyen hatékonysággal. Ezekre vagy jobban felkészültek az ellenfelek, vagy mi nem foglalkoztunk vele és fejlesztettük kellőképp, de gyanítom, hogy inkább mindkettő. Mindenesetre megmosolyogtató, hogy a kényszer szülte ívelgetős taktikával járó fejesgólok nem voltak szépek, de legalább az eredményeket hozta, most nemhogy eredményeket, de már gólokat sem hoz. Elgondolkodtató, és nem írnám kizárólag a szerencse számlájára (de az is struccpolitika, ha azt mondjuk, hogy bizonyos helyzetekben nem ölelt minket át szorosan Fortuna asszony).
III. Pályán kívüli események
Alapfelállás
A nyilvánvalóan hamvába dőlt BBC és a 4-3-3 intézményének elhagyásához Bale sérülése vezetett, amelynek segítségével talán a BL-döntős győzelem sem lehetett volna elérhető. Átálltunk így általánosságban ehhez a 4-4-2-es rendszerre, ami azonban továbbra sem teljesen tökéletes, hiszen Ronaldo és Benzema nagyon sokszor akadályozzák egymást (nem megjátszhatóak), messze helyezkednek a középpályásoktól, nem mozognak vissza – és ami a legnagyobb gond: semmi motivációjuk nincs úgy, hogy Bale sérült (és nem alaptalan gondolat, hogy ha egészséges lenne is lenne helye), Mayoralt pedig még Zidane sem kezeli a támadók konkurenciájának (csupán kiegészítő ember). Ellenben ha Ronaldo egy szem támadóként lenne elöl (mint a tökéletes befejező), a középpályáról öt embert lehetne a nyolcból felpakolni, tartalék is maradna, Benzema csereként talán motiváltabban tudna pályára lépni, Ronaldót pedig jobban motiválná a francia padozása, mint Mayoral lelátón szotyizgatása.
A mérkőzésbe belenyúlás
Zidane idén (de ez korábban is megfigyelhető volt) későn és rosszul cserél. Későn, mert a 60. perc előtt akkor sem nyúl a szerkezetbe, ha olyan jellegű hiba van a gépezetben ami szemre is egyértelműnek látszik, és rosszul, mert vagy nem a megfelelő ember jön be, vagy a szerkezetet módosítja hibásan. Egy-egy kiragadott példa csupán: embert tekintve Lucas lehet a példa, akinek hatalmas szíve van, és küzd becsülettel, de nagyon rossz formát mutat fél éve, és képességeit korlátozva adogatógépnek van használva. Igaz, nem a magabiztosság szobra a kapu előtt, de beljebb érdemes lenne a remélt két irányító egyikének helyén szerepeltetni olykor, hiszen képességei alapján itt is megállná a helyét. De szélre teljesen felesleges őt is, és azt az Asensiót is behozni, aki meg technikája, stílusa alapján secondary strikerként, vagy tízesként a leghatékonyabb. És ezzel át tudunk kötni a rendszerbe való belenyúlásra, amely abszolút a pánik jeleit szokta mutatni. A Betis és a Girona ellen is szélre erősítve ívelgettünk, csak most nem 6v2-be hanem 7v3-ba vagy 8v4-be, amiből amellett, hogy semmit nem értünk el, nyertük a kontrákat folyamatosan.
Nyilatkozatok
Ezt a végére hagytam, hiszen Zidane érthető módon nem szapulja a játékosait a sajtó előtt, azonban egy-egy karakteresebb, karakánabb nyilatkozat elvárható lenne tőle adott esetben – mint például mostanság. Nem kell ráborítani a csapatra az asztalt, de annak világosan hangot kell adni, ha valami nem megy jól, és némi iránymutatást kell adni a skatulyából előhúzott sablonok helyett.
Csabi
Azt hiszem, Viktor egész szépen kifejtette azt a részt, amely Zidane-nal és a francia felelősségével kapcsolatos, túl sok mindent ehhez nem is szeretnék hozzátenni, és őszintén, nem is lenne túlságosan egyszerű. Több dologban egyetértek, főleg ami a játék taktikai elemeit illeti, és igen, én sem szeretném, ha távozna a francia mester. Annyit szeretnék hozzátenni mindehhez, hogy ezek a gyengeségek tavaly is pontosan ugyanígy kijöttek, ordítva próbáltak eljutni a tudatunkig, ám mégsem találkoztunk annyi habzó szájú emberrel, mit az elmúlt napokban. Hogy miért? Mert mindig jött egy gól az utolsó tíz percben, ha arra épp szükség volt. Ehhez a legtöbb esetben kellett némi szerencse (igen, mert most lényegében semmi sem megy be, ha helyzetekig el is jutunk, akkor viszont minden befelé pattant, gondolok itt Ramos fejeseire, vagy Morata góljaira), illetve kellettek olyan játékosok, akik a padról beszállva sokkal nagyobb ráhatással tudtak lenni a mérkőzésre.
És ha szívünkre tesszük a kezünket, nyugodtan bevallhatjuk, hogy most is szükségünk lenne egy Moratára, akinek lényegében a zacskójáról is befelé pattan a labda a legkritikusabb helyzetekben (legalább öt példát tudnék ennek igazolására mondani kapásból…). A padon jelenleg nincs olyan támadó, aki más stílust tudna hozni a csapatba, nincs egy igazi, vérbeli gólvágó, aki 20-30 percekre be tudna jönni, is keresné a gólszerzés lehetőségét. Emiatt fájhat igazán Mariano távozása is, akiről tudjuk, hogy ha bejönne, és a csapatnak a segítségére lenne szüksége, akkor minimum megdöglene a pályán – és csak úgy csapkodna karjaival a labdát kérve… Mert bizony minden mérkőzésen, kibújva a beadások rengetegéből, fel lehet fedezni egy-két olyan kulcspasszt, amit egy vérbeli támadó könnyedén gólra válthatna,
A másik, Zizouhoz köthető probléma, hogy nem használja ki a keret mélységét, legalábbis közel sem olyan hatékonyan, mint tavaly tette. Mindamellett, hogy nincs épkézláb támadó a padon, az új játékosokat egyszerűen nem meri használni. Hogy ennek mi az oka, azt valószínűleg ő sokkal jobban tudja, mint én, mindenesetre furcsa, hiszen tavaly pontosan az eredményezte a sikereket, hogy lényegében mindenki létfontosságú szerephez jutott. Most viszont fél Ceballost bedobni a második félidő közepén, helyette folyamatosan a Lucas-Asensio páros érkezik, ha ég a ház, és ahogy Viktor is említette, szerkezetileg ennek a váltásnak semmi értelme nincs, főleg Asensióra nézve, aki a szélre érkezve lényegében elveszíti minden olyan tulajdonságát, amivel képes lenne megfordítani egy mérkőzést, megváltoztatni annak képét.
Nem értem továbbá, hogy miért van az egész csapat beoltva átlövések ellen. Egy betömörülő – a spanyol alsóházi klubok 90 százaléka – csapattal szemben sokszor hatalmas segítséget jelenthet egy távolról elsütött rakéta, főleg a legreménytelenebb helyzetekben. Gondoljon csak mindenki Modrić tavalyi, Granada elleni győztes góljára… Idén viszont egyszerűen senki sem próbálkozik távoli lövésekkel, mi mindent be akarunk vinni, vagy be akarunk adni a kapu szájába – leginkább sajnos utóbbi a jellemző. Pedig nem egy olyan spíler van a pályán, akit klasszis rúgótechnikával áldott meg az ég. Ennek fényében tényleg nem teljesen értem, hogy mi a búbánatos ferde véreresért nem próbálkozik meg senki egy-egy bombával – ha nem is menne be, a lelkemnek jól esne, ha nem csak a középre ívelt labdákat látnám. Ez utóbbi – egyébként fájó pont – viszont több más összetevő eredménye, amire szeretnék egy kicsit kitérni a következő bekezdésben.
A legtöbben értetlenül állnak a beívelésekre épülő játékunkat látva, pedig nem nehéz megtalálni a választ a miértekre és a legjobb példákért nem is kell nagyon kutatni a közelmúltban. A jelenlegi támadósorunk képességeihez sajnos ez a játék fekszik a leginkább. Néhány évvel ezelőtt persze más volt a helyzet, most azonban ez a leghatékonyabb módja a helyzetek kidolgozásának, még akkor is, ha ez ilyen formában elsőre nevetségesnek tűnik. Az esetek nagy többségében a Ronaldo-Benzema páros operál elől (szerencse, hogy a francia nem orvosnak ment…), és bár a portugál évekkel ezelőtt a világ leggyorsabb labdarúgója volt – ennek a tulajdonságának rengeteg egyéni sikerét köszönhette -, mára viszont sebessége igencsak megkopott, és meglehetősen nehezen tudja pusztán erőből, sebességgel megverni a védőjét. Az elmúlt mérkőzéseken nem egy példát láthattunk arra, hogy Luka vagy Toni mélységi passzal próbálta meg kiugratni a portugált, ami elsőre nagyon jónak tűnt, ám elől egyszerűen hiányzott az a sebesség, amivel végig lehetett volna vinni a gyönyörű átadást és el lehetett volna robogni a kapuig. Sajnos Cé sem fiatalodik, így el kell fogadnunk, hogy játéka időről időre egyre statikusabbá válik majd. Mivel meglehetősen kevés elől a mozgás, és Ronaldo, valamint Benzema is a tizenhatoson belül élnek a leginkább, így elkerülhetetlen, hogy a boxon belülre kerüljön a labda, aminek a legegyszerűbb módja, főleg egy felállt védelemmel szemben, ha oldalról próbálják meg középre lőni a bogyót, hogy laposan vagy magasan, az már irreleváns – egyébként a BL-döntőben is így született a négy gólból kettő is. Szóval attól tartok, hogy ameddig nem történik olyan váltás, ami stílusváltozást eredményezne a támadósorban, azaz nem érkezik egy teljesen más típusú játékos a támadóharmadba, vagy amíg a Benzema-Ronaldo páros nem hajlandó/képes többet mozogni, addig a stíluson nehéz lesz változtatni.
Nem akartam túlságosan hosszúra nyújtani a mondandómat, de egy dolgot még mindenképp szeretnék megemlíteni: ez a jóllakottság. Ez a csapat leiskolázta a Barcelonát a spanyol szuperkupa küzdelmei során, ám sajnos egyre inkább úgy tűnik, hogy a srácok jóllaktak. Valljuk be őszintén, hogy elég sikeres négy esztendőt tudhatunk magunk mögött, az pedig emberi dolog, ha ilyenkor a játékosok elhiszik, hogy mindannyian császárok. Nem mondom, hogy helyénvaló, hiszen profikról van szó, de emberi, és elkerülhetetlen dolog. Na, pontosan ilyenkor van szükség egy erős edzői kézre, néhány verbális sallerre, amellyel vissza lehet rántani mindenkit a földre. Zizounak ebben most az eredmények is segítségére vannak, hiszen a srácok kapják a pofonokat rendesen – nem lehet egyszerű lenyelni egy Girona elleni vereséget. Viszont Zidane az, akinek össze kell rántania a csapatot, aki rendet kell, hogy tegyen a fejekben. Erre a feladatra viszont nincs nála alkalmasabb ember.
Kristóf
Ami számomra igencsak durva, hogy amit idén áprilisban, még a BL-es sikersorozat előtt gondoltam, azt szinte most is elmondhatnám. Annyi a különbség tavaszhoz (és persze az azt megelőző őszhöz és télhez) képest, hogy azóta csak még több probléma lett a csapat háza tájékán. Ami viszont gond volt akkor, az is megmaradt. Ugyanazt az ötlettelen, ívelgetős széklethalmazt kapjuk, mint akkor, ugyanazokkal az állandó hibákkal megtűzdelve. Mert lehetnek rossz eredmények, becsúszhatnak meglepő vereségek, de mikor a győztes meccseinken is olyan ocsmányan, ásításra késztetően és elképzelés nélkül játszunk, akkor azért nagyobb problémák vannak holmi motiválatlanságnál vagy néhányak pocsék formájánál. Tartom, hogy a „szép” és a „jó” foci továbbra is szubjektív fogalmak, de abban is biztos vagyok, hogy a futballtörténelem során ezt a „játékot”, amit jelenleg szeretett csapatunk letesz az asztalra, soha senki nem hívta volna szépnek vagy jónak. És mint látjuk, már nem is eredményes.
Mert az eredményesség sok esetben felmenti a szép foci alól a csapatot (bár nem nálam), de ha már az sincs meg, akkor tagadhatatlanok a súlyos problémák.
No, de ki a felelős ezekért?
Számomra egyértelmű a válasz: Zinédine Zidane.
Ám ettől függetlenül biztosan nem küldeném el ezt az egyesek szerint „utolsó, komolytalan kopasz bohócot”, biztos vagyok abban, hogy ő a megfelelő ember a padra, és nála ideálisabb trénere úgysem lesz a csapatnak. Zizou ismeri a keretet, hatással van a játékosokra, hatalmas respektje van, és mindannyian láttuk, mire képes, elég csak a megszerzett trófeákat számba venni, s az eredmények máris érte beszélnek. De az is biztos, hogy nem egy dologban változtatásokat kell eszközölnie, s így ő magának is meg kell változnia bizonyos szintig, ha nem akarja, hogy a rosszabb időszakok hatására egyszerűen kiutálják Madridból (volt már ilyenre példa a szurkolók körében).
Azért nem tudom a játékosokat felelőssé tenni a helyzetért, mert azt látom, hogy a fő problémák olyan szintűek, hogy ők azt nem lennének képesek megoldani, s felhatalmazásuk sem lenne rá, hogy megtegyék. Ilyen gond például az, hogy mára egyértelművé vált, hogy a Cristiano-Benzema-Mayoral hármassal nekifutni az idénynek kvázi öngyilkosság, de legalábbis a saját kezeink igencsak szoros megkötése. Az átigazolásokért pedig – ha az ezzel kapcsolatos hírek és nyilatkozatok igazak voltak – ezúttal már tényleg teljes egészében Zidane felelt, így ha ő nem akart igazolni támadót, Pérez hiába hozta volna ide fél Európát.
Ugyanígy Zidane sara, hogy nem használja eleget (s ha használja is, sokszor rosszul teszi ezt) a Ceballos fémjelezte B gárdát, és a kispadosoknak szinte semmilyen komolyabb szerep nem jut idén.
Mert ezek a játékosok nem felejtettek el focizni. Nem történt olyan rég, elég csak a tavasz szebbik részére visszagondolni, és máris látjuk, mit tudnak a jelenlegi keret tagjai. Benzema igenis meg tudott csinálni egy cselt, ha akart, és a mozgásával tökéletesen tudott teret nyitni a nálánál ügyesebb lábú befejezőknek. Ronaldo sem felejtett el mesterhármast lőni, és még mindig gyilkosak voltak a befejezései. Isco is tudta még, hogyan kell három embert egyszerre beültetni abba a bizonyos hintába, és Modric varázspálcája sem tört ketté. Ebben a keretben csupa kiváló játékos van, s mindegyiküktől láttunk már olyan konstans teljesítményt, amivel bebizonyították, hogy megérdemlik a Real Madrid mezét. Nyilvánvaló: pár hónap alatt nem lettek rosszabb játékosok.
Persze velük is vannak problémák. Benzema tényleg pocsék a befejezésekben, Ronaldo valóban sokszor csetlik-botlik, és olyan lassan fut, hogy rossz nézni stb. De lássuk már: tavasszal ugyanilyen hibákat vétett nem is egyszer, mégis vert egy mesterhármast az Atletinek, és szinte egymaga vitte BL-döntőbe a csapatot.
Van, amiért a játékosok a hibásak, de a rendszerszintű problémákért Zidane a felelős. Oké, hogy Mayoral és Benzema majdhogynem használhatatlanok góllövésben, de azért ne őket hibáztassuk már, hogy a középpályások tíz esetből kilencszer hátrafelé alibiznek, a kreativitást meg úgy kerülik, mint Bale a fodrászszalont. Kombinatív játék 0. Kreativitás 0. Persze a beadások jönnek, zsákszámra toljuk be a labdákat középre, ahol csak egy három embertől körülvett Ronaldo, meg egy nem éppen beadások befejezésére specializálódott Benzema várja azokat. Komolyan mondom, bármilyen játékot előbb meg tudnék érteni, de hogy mi a büdös francért kell minden labdát beadni a középen szabadon álló SENKINEK, azt soha nem fogom felfogni. És ez Zidane felelőssége: mondja meg ő, mit játsszon a csapat. Mert van itt nekünk kérem szépen jópár apró, kreatív játékosunk, remek lövőnk, akikkel hatvan másik játékot lehetne játszatni, csak pont ezt a sz*r beadogatósdit nem.
Azt mindenesetre láthatjuk: tavaly ugyanilyen rosszul játszottunk. Egy évvel ezelőtt például néhány nüansz döntött csupán, apró momentumoknak köszönhettük, hogy nem ugyanoda jutottunk, ahol jelenleg tanyázunk. A különbség annyi, hogy akkor szerencsénk volt a Ramos-fejesekkel, amik most valamiért nem jönnek (tavaly a Kapitány egymaga legalább 4 olyan meccset hozott, amit nélküle ugyanúgy elgironáztunk volna). Valamint volt itt egy Morata, egy Mariano, akik szintén nem kis részt vállaltak abból, hogy a majdnem elgironázott meccseink vége ne vereség legyen.
De arra egyszerűen nem lehet egy csapat játékát építeni, hogy majd Ramos jön és bólint. Tavaly a szerencse a mi oldalunkon állt. Mert meggyőződésem, ha nincs a Ramos-faktor, akkor ugyanott lettünk volna, mint most vagyunk.
Jelenleg viszont – amellett, hogy ZZ sok rossz döntést hoz – egyszerűen semmi sem játszik a kezünkre, ráadásul a keretből egy olyan játékos hiányzik, aki már önmagában a beadogatós játék tökéletes ellentéte: Mateo Kovacic. Mateo, aki egymaga tört át védelmeket, aki maga a megtestesült kreativitás, akivel csak kombinatívan lehet összejátszani, aki a jelenleg halott középső játékunkat egyetlen piruettel meg tudná változtatni, aki kényszerítőkkel operál, betör a tizenhatoson belülre, robbanékony stb.
Valamint azt sem értem, minek erőltetjük a labdabirtoklást, ha nem tudunk a bogyóval mit kezdeni. Ezt sosem értettem. Ha nem egy világverő csapat ellen játszunk, miért nem próbáljuk úgy megbontani az ellenfél csapategységét, hogy hagyjuk őket kibontakozni, majd átjátsszuk a rendezetlen védelmet, amihez kétségtelenül több releváns játékosunk van (Kova például ebben a legjobb, de említhetném Iscót is), mint az ívelgetős borzalomhoz.
Mindezek ellenére tökéletesen bízom Zidane-ban, mert láttuk, amit láttunk. Formaidőzítésben ő a legjobb, és mondjuk ki, BL-címvédésben sincs jobb nála. De a problémákat kezelni kell Mester. Reméljük, erre minél hamarabb sor is kerül.
