Zinédine Zidane: A téli átigazolási időszakban bármi megtörténhet

Zinédine Zidane vezetőedző a Fuenlabrada elleni visszavágót megelőzően is megtartotta szokásos meccs előtti sajtótájékoztatóját.

Visszavágó: „Be kell fejeznünk a megkezdett munkát. Az első mérkőzés nagyon jó volt, két gólt szereztünk és jól játszottunk. Holnap ismét jó játékra lesz szükség, olyanra, mint amit Fuenlabradában nyújtottunk. Meg kell nyernünk a mérkőzést és kvalifikálnunk kell magunkat a következő körre.”

Az akadémia játékosai: „Lehetőséget kell kapniuk és élvezniük kell a meccset, ez minden. Mind tudjuk, hogy különleges érzés a Bernabéuban pályára lépni, ezzel ők is tisztában vannak. Ki kell élvezniük a pillanatot. A Castilla fiatal játékosokból áll, akinek versenyre van szüksége, hiszen tanulniuk, fejlődniük kell. Nem siettethetjük őket, de a holnapi nap egy remek lehetőség arra, hogy vessünk egy pillantást a játékukra. Tudom, hogy mennyit jelent számukra, ha az első csapatba kapnak meghívót.”

Bajnokság: „Mindenkinek joga van a saját véleményéhez, úgy látják ezt a dolgot, ahogy csak szeretnék. A dolgaink nem alakulnak rosszul, épp ellenkezőleg. Fejlődésre van szükség, csökkentenünk kell a hátrányunkat, de az idény nagyon hosszú. Közelebb kerültünk az első helyezetthez a hétvége folyamán, de ez nem jelent semmit. Jobban fogunk teljesíteni.”

Technológia a futball világában: „A szövetség dönti el, hogy mikor alkalmazza a rendelkezésre álló technológiákat. Ezek meg fogják változtatni a futballt, ugyanakkor hasznára is lesznek. Nem szeretnék részt venni, állást foglalni a vitában. Edzőként és olyasvalakiként, aki a futball világában dolgozik, azt szeretném, ha a labdarúgás fejlődne. Igaz, hogy ezzel a bizonytalanság el fog tűnni a játékból. Nyerni fogunk valamit a megvalósítással, de el is fogjuk veszíteni egy részét a játéknak. Ez elkerülhetetlen. Több lesz a játékban a technológia, ugyanakkor kevesebb a vita, a spontaneitás. Ez erről szól.”

Sérültek: „Sergio nem játszik holnap, Mateo viszont folyamatosan velünk edz, így remélem, képes lesz végigjátszani a mérkőzést.”

Bale: „Ha minden a terv szerint alakul, akkor holnap bevethető állapotban lesz. Rajtunk múlik, hogy mikor kap lehetőséget, jelenleg viszont nem tudom biztosra, hogy mennyit fog játszani. Nyilvánvaló, hogy szeretném, ha Bale, Cristiano és Benzema egyszerre lehetnének a pályán, hiszen erre már nagyon rég nem volt példa.”

Érkezők a téli átigazolási időszakban: „Lehetséges, hogy lesznek érkezők. Nagyon elégedett vagyok a rendelkezésemre álló kerettel, épp ezért nem szeretném, ha bárki is távozna, a futballban viszont bármi megtörténhet. Beszélni fogunk erről, amint megnyit a piac. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz távozó. A média egy támadót és egy kapust emleget. Tudjuk, hogy képesek vagyunk igazolni, de jelenleg nem gondolunk erre.”

Ceballos és Lucas Vázquez: „Ceballos nem fogja feladni, tudja, hogy hét középpályás van a csapatban. Még csak most érkezett és kiválóan dolgozik. Motivált, jól teljesít az edzéseken. Ami Lucast illeti, kapott egy kemény rúgást, aminek következtében begyulladt a talpemelő izma.”

El Clásico: „A sport egységesíti az embereket, a labdarúgás pedig a legnézettebb és leginkább kedvelt sportág a világon. A Barcelona és a Real Madrid közötti csatáknak van néhány rendkívül érzelmes pillanata, mind a pályán, mind pedig azon kívül. Nagyszerű érzés, hogy részesei lehetünk ezeknek a pillanatoknak. Mindig arra gondolok, hogy szinte minden ember figyelemmel követi ezeket a csatákat, ez önmagában mindent elmond.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK