Zidane: Varane nem fog pályára lépni szombaton

A csapat vezetőedzője, Zinédine Zidane értékelte a Borussia Dortmund elleni győzelmet.

A meccs értékelése: „Nagyon jól kezdtük az összecsapást, rövid időn belül kétszer is betaláltunk a Dortmund hálójába. Varane sérülését követően volt egy nehezebb periódusunk, de az utolsó fél óra nagyszerűre sikeredett, főként Lucas és Ceballos nagyszerű teljesítményének köszönhetően. Összességében elégedett vagyok a látottakkal. Három gólt rúgtunk, ez remek teljesítmény. A jövőbeli terveim? Úgy vélem, hogy rendkívül jó formában leszünk februárban, mikor kezdődik a BL egyenes kieséses szakasza. Hétfőn meg is fogjuk tudni, hogy ki lesz az ellenfelünk.”

„Továbbjutottunk az egyenes kieséses szakaszba, de még nagyon hosszú út áll előttünk. A következő Bajnokok Ligája-összecsapásokig még várnunk kell néhány hetet. A bajnokságban csak néhány napos lesz a karácsonyi szünet, és ne felejtsük el, hogy hamarosan itt a FIFA-klubvilágbajnokság is.”

Zinédine Zidane a Borussia Dortmund legyőzése után

Varane és Vallejo: „Varane megütötte magát. Azt mondta, hogy semmi komoly, de el fogjuk végezni a szükséges vizsgálatokat, hogy kizárjuk a sérülés lehetőségét. Szombaton nem fog tudni pályára lépni, ez már biztos. Vallejo hétvégi játékával kapcsolatban nem tudok konkrétumokat mondani. Meglátjuk, hogy érzi majd magát. Nincs szerencsénk a Sevilla elleni bajnokival, de meg fogjuk találni a megoldást. Llorente is játszott belső védőt a múltban. Nem aggódom.”

Keylor Navas: „Két fantasztikus hálóőr áll a rendelkezésemre. Csak ismételni tudom magamat: én vagyok a Real Madrid edzője, és nagyon elégedett vagyok a kapusaimmal. A fejlődés lehetősége mindig adott, de Keylor nagyszerűen teljesített ma.”

Ceballos: „Elégedett vagyok vele. Csereként pályára lépni sosem hálás feladat, de Dani képes volt megváltoztatni a játék képét. Llorente is kiválóan futballozott. Pontosan azt tették, amit kértem tőlük. Bármikor készen állnak, ha a csapatnak segítségre van szüksége.”

Januári transzferidőszak: „Rendelkezünk a szükséges erőforrásokkal, hogy új játékosok érkezzenek a csapatba, de konkrétumokat még nem tudok mondani. Meglátjuk.”

A PSG mint potenciális ellenfél: „Engem nem foglalkoztat a sorsolás, kizárólag a szombati meccsünk. A PSG remek idényt fut, néha egyenesen szemet gyönyörködtető játékkal, de a ma estét arra szeretném felhasználni, hogy kiélvezzük a Dortmund elleni győzelmet.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK