2018. április 26., csütörtök

Marco Asensio: Már csak a klubvilágbajnokságon hiányzik egy debütáló találat

  • Zs. Csaba
  • 2017.12.11. 15:51
Marco Asensio Luka Dončić, a Real Madrid kosárlabdacsapatának egyik legígéretesebb játékosának társaságában jelent meg egy szponzorációs eseményen és beszélgetett a Mahou munkatársaival.

„A Real Madridnál minden nagyon gyorsan változik. A 2017-es év meglehetősen látványos volt, egy történelmi idényt zártunk a Bajnokok Ligája és a bajnokság megnyerésével, ráadásul mindez az első idényemben történt. Megpróbálok minden egyes napot a lehető legjobban kiélvezni.”

„Nagyon fiatalon érkeztem a Real Madridhoz. Ebben a korban sok áldozatot kell hoznod, hogy itt lehess, ugyanakkor erről álmodtam már gyerekkorom óta, így boldoggá tesz, hogy itt lehetek. Dončić szintén nagyon fiatal, de mindketten tesszük a dolgunkat a saját csapatunkban. Sok közös dolog van bennünk.”

„A Bajnokok Ligája döntőjében lőtt gólom? A bal oldalról, Marcelótól kaptam egy labdát. Tudtam, hogy vissza fogja gurítani, hiszen a rengeteg közös edzésnek köszönhetően jól ismerjük egymást. Jobbról érkeztem a büntetőpont irányába, majd kapásból a kapu jobb oldalába lőttem. A döntő előtt egy interjúban elmondta, hogy ha gólt lövök, akkor édesapámmal és a testvéremmel fogok ünnepelni, és így is tettem.”

„Ami a debütálásaimon szerzett gólokat illeti, már csak a klubvilágbajnokság van hátra. Meglátjuk, hogy játszhatok-e és sikerül-e betalálni, mindenestre ezzel szépen zárulna a kör.”

„Meglehetősen zsúfolt decemberünk van, kiemelt fontosságú bajnoki mérkőzésekkel, a klubvilágbajnoksággal és egy El Clásicóval, ahol megpróbáljuk majd lecsökkenteni a hátrányunkat a Barcelonával szemben.”


  • Forrás: realmadrid.com
  • Szerző(k): Zs. Csaba

Hozzászólások

Tabella