Zidane: A trófeaszerzés gondolata motiválóan hat ránk

A Real Madrid vezetőedzője, Zinédine Zidane nyilatkozott az Al Jazira elleni klub-vb-elődöntő előtt.

A mérkőzés: „Mindent bele fogunk adni a győzelem megszerzésének érdekében, de nem lesz könnyű dolgunk. Most nem Spanyolországban vagyunk, hanem itt, ami azt jelenti, hogy jelenleg a FIFA-klubvilágbajnokság a legfontosabb versenysorozat számunkra. Tetszik az ötlet, hogy megszerezzük az ötödik trófeánkat ebben a naptári évben, egyben a harmadikat ebben a szezonban. Mindannyiunkra motiválóan hat ez a gondolat. Mi vagyunk a címvédők. A Real Madrid a világ legnagyobb klubja, mindig is az volt, ez pedig azt jelenti, hogy minden megszerezhető címért harcba szállunk.”

Új környezet: „Könnyebb volt átállnunk és megszoknunk az itteni környezetet, mint tavaly. Több időnk van felkészülni, hiszen már vasárnap megérkeztünk. A csapat kiváló állapotban van.”

Fogadtatás: „A helyiek hatalmas szenvedéllyel fogadták az érkezésünket. A Real Madridnak a világ minden táján vannak elkötelezett szurkolói. Különleges élmény megtapasztalni, miként állnak mögénk az emberek.”

Zinédine Zidane az Al Jazira elleni meccset megelőző sajtótájékoztatón

Középpályások: „Modrić és Kroos kulcsjátékosnak számítanak, ahogy Casemiro és Kovačić is. Mindannyian jó formában vannak, és tisztában vannak azzal, hogy az éppen használt játékrendszertől függetlenül hogyan lehetnek a csapat segítségére. A középpályásaink munkája nagyon fontos, hiszen a támadásból és a védekezésből is ki kell venniük a részüket, különösen nagy hangsúlyt fektetve a labdamegtartásra és -járatásra. Örülök, hogy ilyen fantasztikusan teljesítenek.”

Az ellenfél: „Tanulmányoztuk az ellenfelünket, ahogy mindig. Ahogy mondtam, nem lesz könnyű dolgun. Az Al Jazira nem véletlenül jutott el a klubvilágbajnokság elődöntőjéig. Nem becsüljük le őket, épp ellenkezőleg. A világ összes játékosának imponál a gondolat, hogy a Real Madrid ellen kell pályára lépnie, különösen ha egy ilyen rövid és az egész világon közvetített sorozatról van szó. Ha tovább akarunk jutni a döntőbe, akkor egyetlen másodpercre sem lankadhat a figyelmünk. Az elmúlt meccseinken már nem volt gondunk ezzel.”

Bale és Varane: „Meglátjuk, hogy mi lesz holnap. Mindketten teljes értékűen dolgoztak az edzésen, problémák nélkül. Egy edző számára nagyon fontos, hogy minden játékosa bevethető állapotban legyen.”

A technológia használata: „Az én véleményem nem számít ebben az ügyben. Természetes dolog, hogy a futballban is bevezetésre kerülnek az olyan technikai újítások, mint a videóbíró-rendszer. Vannak dolgok, amik nem tetszenek, de ha a a technológia a futball hasznára tud válni, azzal mindenki jól jár.”

Achraf: „Nagyszerűen teljesít, ahogy mindenki, de nem árulom el, hogy be fog-e kerülni a holnapi kezdőcsapatba.”

Cristiano Ronaldo: „Mindenkinek megvan a saját véleménye. Az enyém az, hogy Cristiano a világ legjobb játékosa. Nagyon örülök, hogy az irányításom alatt dolgozik. Történelmet írt a Real Madrid mezében.”

A Sevilla elleni győzelem: „Nagyon elégedett voltam mind az ötgólos győzelemmel, mind a mutatott játékkal. Pontosan ilyen teljesítményekre van szükség a jövőben is. Most kizárólag a holnapi meccs foglalkoztat minket.”

Eltiltásveszély: „Egy kicsit túlzónak tartom ezt a szabályt, hiszen két különböző versenysorozatról van szó. Nem mondom, hogy ez biztosan nem fog megtörténni velünk, de bízom ebben, hiszen mindig optimista vagyok. Hiszek abban, hogy senki sem lesz eltiltott a Barcelona elleni meccsünkön.”
(A FIFA szabályainak értelmében, ha valaki piros lapot kap a FIFA-klubvilágbajnokság döntőjében, annak ki kell hagynia a csapat soron következő meccsét, amely a Real Madrid esetében az El Clásico (!) lesz – a szerk. kieg.)

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK