Zinédine Zidane: Cristiano százszázalékos állapotban van

A Real Madrid francia vezetőedzője a Barcelona elleni bajnoki mérkőzés előtt is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.

A mérkőzés: „Jó érzések töltik el a csapatot, nagyon várjuk már a mérkőzést. Készen állunk arra, hogy jól teljesítsünk. Felkészültünk az ilyen mérkőzésekre. Szeretem a jó futballt, és erre fogunk törekedni holnap. Csak arra koncentrálunk, hogy jól teljesítsünk egy kiváló ellenféllel szemben. Kíváncsian várjuk, hogy csapatként mire leszünk képesek. Csak az számít, hogy hogyan tudjuk majd irányítani a meccset. Az idény legnehezebb meccse vár ránk, hiszen egy El Clásico mindig gyönyörű, ugyanakkor sosem könnyű, de pontosan ezért szeretjük. A játékosok pont az ilyen mérkőzések miatt váltak labdarúgóvá, mindig ilyen összecsapásokra vágynak.”

A szurkolók szerepe: „Tudjuk, hogy a szurkolóink mindig valami pluszt adnak a játékunkhoz, ahogy tették ezt a Sevilla ellen is. Most is nagy szükség lesz rájuk. Azt szeretnénk, ha mögöttünk állnának az első pillanattól az utolsóig. Nem nyerhetjük meg a mérkőzést 10-15 perc alatt, de ha elég türelmesek vagyunk, akkor bármire képesek lehetünk. Szükségünk van a szurkolókra.”

Kulcs a győzelemhez: „A bennünk lévő vágyak, ambíciók, illetve az, hogy hogyan kezdjük a mérkőzést. Ha nem járatjuk megfelelően a labdát, akkor problémáink lesznek. Nem szabad a két csapat közötti pontkülönbségre gondolni. Nem hiszem, hogy most dőlne el a bajnokság sorsa. Pozitívnak kell lennünk. Nagyon jó csapatunk van, amely folyamatosan javul a pálya minden területén. Ha esetleg vereséget szenvedünk, akkor sem ér véget a bajnokság, nem dől el semmi. Minden mérkőzés egy döntő, meg fogjuk próbálni csökkenteni a pontkülönbséget, de mindvégig nyugodtnak kell maradnunk és jó futballt kell, hogy játsszunk. Bármi is történik holnap, tovább fogunk dolgozni, és továbbra is észben tartjuk, hogy az idény nagyon hosszú.”

Sorfal: „Ezek a dolgok egyáltalán nem érdekelnek. Számomra, valamint a játékosok és szurkolók számára csak a holnapi meccs bír jelentőséggel, semmi más.”

Spanyol szuperkupa: „Nem fogunk erről beszélni. Ez most egy másik mérkőzés, egy teljesen más szituáció. Jól érezzük magunkat, számomra pedig csak az a fontos, hogy hogyan teljesít a csapatom. Az ellenfelünk nagyon erős, nagyon jó csapat, és egyáltalán nem számít, hogy jól vagy rosszul játszanak, a tény az, hogy ők vezetik a bajnokságot, megérdemelten. Nem véletlenül állnak az élen. A célunk, hogy holnap csökkentsük a különbséget, és hogy játsszunk egy kiváló mérkőzést. Ha jól teljesítünk, bármelyik csapatnak gondokat tudunk okozni. Nem tudom előre megmondani, hogy hogyan fogunk játszani, nem árulom el, hogy a széleket fogjuk-e használni. A Barcelona ellen csak akkor győzhetünk, ha jól játszunk.”

Cristiano Ronaldo: „Jól van, százszázalékos állapotnak örvend. Ma már a csapattal edzett, engem pedig csak ez érdekel. Nem fogok olyan dolgokról beszélni, amiknek nincs közük a futballhoz. Cristiano tiszteletet érdemel azért, amit eddig véghezvitt, és azért is, amit ő képvisel a klub történetében. Ami a szerződését illeti, az ünnepek után majd beszélünk erről is, de jelenleg csak a holnapi mérkőzés számít.”

Kedvenc Clásicója: „Amikor a Bajnokok Ligája elődöntőjében pont a Camp Nou-ban harcoltuk ki a továbbjutást.”

Bale: „Mindig bízom a játékosaimban. A kommunikáció a legfontosabb dolog. Nem azért fogok valakit pályára küldeni, hogy szerepelhessen egy El Clásicón. Hiszek benne, hogy százszázalékos állapotban van. Holnap majd kiderül, hogy játszik-e vagy sem.”

Kovačić: „A keret valamennyi játékosa rendelkezésemre áll, és ez nagyszerű, ugyanakkor rossz is, hiszen néhányan kimaradnak majd a keretből. Holnap fogom kijelölni a kezdő tizenegyet.”

A 2017-es év értékelése: „Tavaly ugyanezt a kérdést kaptam, de nem fogom pontozni az évünket. A bajnokság az őszi szezon során meglehetősen nehéz volt számunkra, de még hosszú út áll előttünk és fel tudunk kapaszkodni. Csak erre gondolunk.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK