Zinédine Zidane: Jelenleg nincs szükségünk új játékosokra

Zinédine Zidane vezetőedző a Celta Vigo elleni bajnoki mérkőzés előtt is megtartotta szokásos meccs előtti sajtótájékoztatóját.

A mérkőzésről: „Készen álunk arra, hogy egy erős ellenféllel csapjunk össze. A Celta keményen dolgozik és van néhány kiváló labdarúgó a csapatukban. Tudjuk, hogy mennyire nehéz meccs vár ránk, de a legjobban az érdekel, hogy mi mit fogunk csinálni a pályán. Nem gondolom, hogy a Celta rotálni fogja a csapatát a kupameccset követően. A Barcelona elleni első mérkőzésükön eszközöltek néhány változtatást a csapatban, és talán az akkor pihenő játékosok szóhoz jutnak majd holnap. A futballt technikai, taktikai és fizikai összetevők alkotják. A minap még kupameccset játszottunk, ahogy a Celta is, így a fizikai tényező meglehetősen nagy hangsúlyt kap majd holnap. Meglátjuk, miképp birkózunk meg ezzel a dologgal. Azt várom a csapatomtól, hogy jó tempót diktáljunk már az első perctől kezdve, a saját érdekünkben.”

Ramos hiánya: „Azt jelenti, hogy egy nagyszerű játékost kell majd nélkülöznünk, hiszen ő a vezérünk és a kapitányunk. Mind azt szeretnénk, ha velünk lenne, de ilyen dolgok megtörténnek a futballban. Csütörtökön enyhe fájdalmai voltak, ezért vizsgálatoknak vetettük alá, amik kimutatták, hogy sérülésről van szó. Nem szeretnénk kockáztatni. Az idény nagyon hosszú, de azt szeretnénk, ha a lehető leggyorsabban felépülne. Reménykedjünk, hogy csak egy apró sérülésről van szó.”

Izomsérülések: „A futball már csak ilyen. Ha szétnézünk, minden csapat keretében találunk sérülteket. Ez nem azon múlik, hogy miképp végezzük az edzéseket. Mindenki éli a saját életét, játssza a saját játékát, a formát tekintve pedig vannak csúcs- és mélypontok egyaránt. Ez az élet rendje, ebbe bele kell törődnünk. Sérülések bármikor jöhetnek, ezen nem tudunk változtatni. Ez a helyzet minden egyes csapat háza táján. Azért beszélnek többet a sérülésekről a mi esetünkben, mert nálunk több kulcsjátékos is partvonalon kívülre került már.”

Nyomás: „Mind tudjuk, hogy a legfontosabb pillanatokban a klub által képviselt értékek előtérbe kerülnek. Én és a játékosaim is élvezzük azokat a pillanatokat, amikor erősnek kell lennünk. Jelenleg nem hibázhatunk, és ez külön motivációt ad számunkra. Mindig versenyképesek voltunk a szezon ezen szakaszában, és most is ezt az arcunkat kell mutatnunk. Ez a célunk, és ez is kódolva van a klub DNS-ébe.”

Cristiano Ronaldo távozásáról szóló pletykák: „Nem tudom elképzelni a Real Madridot nélküle. Ő ennek a klubnak a játékosa, és itt akarja befejezni a pályafutását.”

A keret megerősítése a tél folyamán: „Nem hiszem, hogy problémát jelentene egy játékos leigazolása a tél folyamán. Ahogy eddig, most is elégedett vagyok a jelenlegi kerettel. Nincs most szükségünk új hálóőrre. Meglátjuk, hogy eszközölünk-e változásokat a nyár folyamán, talán akkor eljön majd az ideje annak, hogy új játékos érkezzen kapusposzton, de most nem látok erre esélyt. Nem beszélek olyan játékosokról, akik nem állnak a klub alkalmazásában, és végtelenül tisztelem a saját játékosaimat. Igaz, hogy január 31-ig lehetnek érkezők, hiszen így működik az átigazolási piac. Jelenleg viszont nincs szükségem senkire, mivel elégedett vagyok a rendelkezésemre álló kerettel. Tavaly, amikor a csapatnak jól ment a játék, nem kaptam ilyen kérdéseket. Amint becsúszik néhány rosszabb eredmény, rögtön új igazolásokról beszél mindenki, de én nem így gondolkodom.”

Távozók: „Beszélni fogok a játékosokkal, és együtt hozzuk majd meg a lehető legjobb döntést. Jelenleg azonban mindannyiukra szükségem van, és szükségem is lesz rájuk az idény végéig. Nagyon sok mérkőzés vár ránk, szeretném, ha mindenki bevethető lenne minden sorozatban. Mindig lesznek olyanok, akik többet játszanak másoknál, de mindannyian megkapják a lehetőséget arra, hogy megmutassák, fontos tagjai a csapatnak. Most az idény egyik kulcspillanatát éljük, minden tekintetben. Egyenes kieséses mérkőzések várnak ránk a kupában és a Bajnokok Ligájában is, a bajnokságban pedig szeretnénk felzárkózni.”

A PSG elleni mérkőzés: „Még nagyon messze van, de legjobb módja a felkészülésnek, ha holnap jó meccset játszunk. Egy fantasztikus összecsapás lesz, amely nagy téttel bír mindenki számára. Azt megelőzően viszont 11 mérkőzés vár még ránk, és sok dolog fog változni a jelenhez képest.”

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK