2018. június 23., szombat

Egytől egyig: Real Madrid – Numancia (2-2)

  • Zs. Csaba
  • 2018.01.11. 13:36
Nem tudta legyőzni hazai pályán másodosztályú ellenfelét a Real Madrid, ám a továbbjutást így is kiharcolta a habfehér alakulat a Király-kupában. Mint mindig, most is megpróbáljuk értékelni a csapatok, a játékosok és a mester teljesítményét a pályán látottak alapján. Mérkőzés utáni szubjektív rovatunk következik.

Csapatok

Real Madrid (6)
Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen! Nem viccelek, a múlt heti kupamérkőzéshez képest valóban kijelenthetjük, hogy legalább egy fél lépéssel előrébb vagyunk. A fiatalok, valamint a csapatba való beépítésük szempontjából ez az összeállítás ismét annyit ért, mint döglött lovon a patkó, de erről részletesebben majd Zidane értékelésénél. Összességében nem volt ez olyan rossz, legalábbis nem rosszabb annál, mint amire számíthatunk egy olyan csapattól, melynek a pályán lévő játékosai eddig lényegében csak a kupában kaptak szerepet – egy-két kivétellel. Igaz, hogy hazai pályán meglehetősen kínos döntetlent játszani egy másodosztályú ellenféllel, és ez csak olajat fog önteni az eddig is szépen lángoló tűzre, ugyanakkor láttam bíztató jeleket a srácok játékában, ami, tekintve hogy mennyiszer léphettek eddig pályára, pláne ilyen összeállításban, tényleg pozitívnak mondható. Főleg az összjátékokra gondolok, a kényszerítőkre, az elmozgásokra, olyan kombinációkra, amikkel a gálakezdő játékosai manapság már csak elvétve örvendeztetnek meg minket. Igaz, hogy a végére a fiatalok elfáradtak, de a második félidőben mutatott játék rendben volt. Tudom, hogy az eredmény nem kielégítő, és nagyon lehúztatok minden játékost, de igyekszem inkább a pozitívumokra koncentrálni, mert azokból mostanság nem túl sok jut nekünk.
Az olvasók pontszáma: 4,9

Numancia (7)
Nem voltak jobbak a Real Madridnál, viszont ha saját képességeikhez mérten vesszük figyelembe a teljesítményüket és az elért eredményt, akkor érezhetjük, hogy bőven erőn felül dolgoztak, ezért jár a magasabb pontszám. Látszott, hogy nagyon motiváltan léptek pályára, és első számú fegyverként természetesen a kontratámadást választották. Ellentámadásaiknak köszönhetően több helyzetig is eljutottak, és kiesés ellenére egyáltalán nincs miért szégyenkezniük, emelt fővel hagyhatták el a pályát tegnap este.
Az olvasók pontszáma: 6,8

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Lucas Vázquez (8)
Azért érződött, hogy a pályán lévők közül – Carvajalt és Nachót leszámítva – ő rendelkezik a legnagyobb rutinnal. Nem mellesleg ő lelkesedett a legjobban, de hát esetében ezt már megszokhattuk, nála nagyobb madridi szív talán senkiben sem dobog. Igaz, hogy néha túlpörgi a dolgokat, saját magát is lefutja, ugyanakkor nem lehet elvenni tőle azt, hogy mindig hajlandó megszakadni a habfehér mezért. A játéka nem volt hibátlan, de két góljának köszönhetően legalább a döntetlent sikerült megszerezni, a többiek munkáját pedig rengeteg elmozgással segítette.
Az olvasók pontszáma: 7,5

Kiko Casilla (6,5)
Nem sok dolga volt az első félidőben, de amikor kellett és lehetett, védeni tudott. Egyik kapott gólról sem tehet, tegnap este a védelem nem tett számára túl sok szívességet. Az első találatnál lényegében nullára játszották a helyzetet a vendégek, a második esetében pedig olyan jól eltalált fejes érkezett a kapu irányába, amit talán még Keylor sem tudott volna védeni.
Az olvasók pontszáma: 4,9

Dani Carvajal (6)
45 percet töltött a pályán, ám ez idő alatt épp eleget tett ahhoz, hogy értékelni tudjuk. Jól mozgott a jobb oldalon, végig érződött rajta, hogy fizikailag és fejben is előrébb jár, mint az ellenfél játékosai. Jól működött együtt Lucasszal, és egy jól irányzott beadásának köszönhetően a szélső meg is szerezte a mérkőzés első gólját. A Numancia első góljánál meglehetősen fennragadt, ennek, valamint a középpályások asszisztálásnak következtében, teljesen elcsúszott a védekezés. Valószínűleg azért nem jött ki a második félidőre, mert Zizou úgy vélte, hogy a továbbjutás már borítékolható, így egy 45 perces átmozgatás után már a Villarreal elleni meccsre pihenhetett a jobbhátvéd.
Az olvasók pontszáma: 5,4

Jesús Vallejo (7)
Piszok jó ez a srác. Védekezést tekintve tegnap a csapat legjobbja volt. Érdemes megfigyelni, hogy mennyire jól helyezkedik, hogy fejben mindig a támadók előtt jár legalább egy lépéssel. Mindehhez társul kiemelkedő intelligenciája, valamint a nyugalma. Ő mindig a lehető legegyszerűbb megoldást választja, véletlenül sem vállal kockázatot. Ha így folytatja, és folyamatos játékhoz is jut, akkor a jövő Real Madridjának egyik oszlopos tagja lehet.
Az olvasók pontszáma: 5,1

Nacho (4,5)
A vendégek első góljánál ő volt az egyetlen, aki zavartalanul fel tudta venni emberét, ám Guillermo mégis mellőle talált a hálóba. A Numancia második találata szintén úgy született meg, hogy Nacho bár fogta Guillermót, a támadó mégis kapura tudta fejelni a labdát. Nem ezt szokhattuk meg esetében, így jogosan vártunk tőle ennél többet.
Az olvasók pontszáma: 3,9

Theo Hernández (5)
Jobban teljesített, mint a múlt heti meccsen, mondjuk a semminél nem nehéz többet letenni az asztalra. Ezúttal a mindentleszarok Theo otthon maradt, és emberünk legalább megpróbált jól teljesíteni. Nem annyira sikerült, legalábbis az elvárt szinttől még mindig nagyon messze áll. A sebesség megvan, de nincs még egy olyan eleme a jelenlegi játékának, ami megütni a szintet. Fiatal még, rengeteget fejlődhet, de jelenleg ő a legnagyobb csalódás a nyári érkezők közül.
Az olvasók pontszáma: 4,5

Marcos Llorente (6,5)
Nem látványosan, mégis nagyon jól tette a dolgát. Ő volt a kapocs a védelem és a középpálya, valamint a támadók között, és egyértelműen ő felelt a labdakihozatalért. Ezt a feladatát kiválóan látta el, sokkal hatékonyabban, mint azt Casemiro az esetek legnagyobb többségében – és ezzel most nem a brazilt szeretném lehúzni. A második játékrészben már a passzai is jobban ültek, valamint a labdaszerzésekben is remekelt. Látszik rajta a meccshiány, de az is, hogy ha folyamatosan játékban lenne, rendkívül hasznos tagja lehetne a csapatnak.
Az olvasók pontszáma: 5

Mateo Kovačić (7)
Nem kezdett erősen a horvát, de ahogy telt az idő, egyre inkább belelendült. Ritmusváltásaival folyamatosan zavart tudott kelteni, elképesztő, hogy milyen sebességre képes akkor is, amikor nála van a labda. Ceballosszal és Llorentével is jól működött együtt egyébként, a jövőben el tudok képzelni egy ilyen madridi középpályát – ehhez persze többet kell játszaniuk együtt és külön-külön is.
Az olvasók pontszáma: 6

Dani Ceballos (7)
Gyengén kezdett az első félidőben, de a második 45 percben mutatott játéka már emlékeztetett arra a Ceballosra, aki tavaly az U21-es Európa-bajnokság legjobbja lett. Egyértelműen látszik, hogy mennyire jó a rövidpasszos játékban, a kényszerítőkben, és az is, hogy milyen kiváló a térlátása. Övé egyébként a meccs legszebb csele is, amivel az 55. perc környékén alázta porig védőjét – kár, hogy abból a megindulásból nem született gól. Meggyőződésem, hogy Daninak csak arra van szüksége, hogy folyamatosan játékban legyen, hiszen a benne rejlő lehetőségeket vétek nem kihasználni.
Az olvasók pontszáma: 5,8

Marco Asensio (7)
Lucas mellett ő volt az, aki a legkeményebben próbálkozott, akin a leginkább látszott, hogy bizonyítani akar. Voltak nagyon szép megmozdulásai, amelyek azért árulkodtak a benne rejlő zsenialitásról, gondolok itt például leheletfinom testcseleire. Bár sok olyan megoldása is volt, ami végül nem jött be, oroszlánrészt vállalt a csapat második góljából, és becsületére váljék, hogy bár nem ment neki igazán a játék, pályán töltött ideje alatt végig keményen küzdött. Olyan időket élünk, hogy a szurkolóknak most ez is elegendő volt ahhoz, hogy nagy ovációval köszönjenek el a pályát elhagyó játékostól.
Az olvasók pontszáma: 5,5

Borja Mayoral (6)
A kapura nem volt túlságosan veszélyes, az összjátékokból viszont szépen kivette a részét, Ceballosszal működött együtt a legtöbbször. Mondhatjuk tehát, hogy „benzemásra” vette a figurát, hiszen a kapust nem riogatta, de a játéka elfogadható és hasznos volt. A legszebb momentuma tegnap a Lucasnak adott gólpassza volt: Asensio labdáját nagyon okosan fejelte le a szélső elé, aki így duplázhatott.
Az olvasók pontszáma: 5

Cserejátékosok

Achraf Hakimi (5,5)
Nem mondhatni, hogy erős 45 percet produkált volna a marokkói, aki több esetben is nagy helyezkedési hibát vétett. A támadásokat jól kísérte, legfőképp sebességének köszönhetően, ám amikor pont ráesett az utolsó passz lehetősége, akkor rendre rossz megoldást választott.
Az olvasók pontszáma: 4,8

Isco (-)
Csel, csel, csel, passz. Csel, csel, lövés. Csel. Passz. Lövés, fölé. Nagyjából ennyi történt a spanyollal, aki nagy kedvvel lépett pályára, és gondoskodott arról, hogy legyen egy kis mágia is a Bernabéuban. Egy-egy csel helyett viszont nyomogathatta volna a passz gombot is a kontrolleren.

Casemiro (-)
Zizou kinyitotta az edzők nagy könyvét, majd szemezgetett az „Így ne csináld!” vagy az „Élesben soha ne próbáld ki!” részből, és pályára küldte a brazilt, megerősíteni a csapat védekezését. Ez 2-1-nél történt, a végeredményt pedig tudjuk. Nice.

Edzői értékelés

Zinédine Zidane (5)
Lényegében ugyanazokat a hibákat elkövetve küldte pályára csapatát, mint egy hete. Értem én, hogy pihentetni akarja a gálakezdő (hogymi?) tagjait, de ennek így a fiatalok szempontjából az égvilágon semmi értelme. Így soha a büdös életben nem fognak beépülni a csapatba. Na mindegy, ezerszer lerágott csont ez már. Pozitívum, hogy a szünetben tudott olyat mondani, úgy módosítani, hogy a második félidőben már sokkal élvezetesebb játékot kaptunk. A Mayoral-Casemiro cserével viszont előidézett egy olyan bomlási folyamatot az agyamban, ami már nem biztos, hogy visszafordítható. Mi volt a cél? Védelem megerősítése? Bekkelni egy másodosztályú csapat ellen a Bernabéuban? Nem sikerült. Csatár nélküli játék, hogy felkészüljünk Benzema visszatérésére? Könyörgöm, ezt már lassan két éve gyakoroljuk. Nem tudom, mindenesetre nem jött be, akárhogy is nézzük. Nem tudom, hogy mi lesz a következő lépése, de a tüzet nemhogy eloltani nem tudta, jól meglocsolta pöpecül égő kerozinnal. Egyetlen fohászom van már csak az égiekhez, és az az, hogy a fiatalokat végre ne egymáshoz, hanem a többiekhez is megpróbálja hozzászokatni. Egyre kevésbé hiszem, hogy ez megvalósulhat.
Az olvasók pontszáma: 3,4


  • Forrás: penamadridista.hu
  • Szerző(k): Zs. Csaba

Hozzászólások

Tabella