Zinédine Zidane: Nem a legjobb érzés, amikor kifütyülnek

  • Zs. Csaba
  • 2018.01.23. 15:51
A Leganés elleni Király-kupa visszavágó előtt a Real Madrid francia trénere megtartotta szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját.

A mérkőzésről: „Abban a szellemiségben kell pályára lépnünk, hogy a párharc még nem lefutott, ez a legfontosabb jelenleg. Egy olyan csapat ellen játszunk majd, amely sosem adja fel és a végsőkig harcol. Egy kupamérkőzésről beszélünk, melyen ugyanaz a dolgunk, mint ami az első meccsen volt: gólt kell szereznünk és nem szabad engednünk, hogy ők is betaláljanak. A Leganés úgy játszott döntetlent a legutóbbi bajnoki mérkőzésén, hogy az ellenfél már 2-0-ra vezetett, ez pedig elismerésre méltó. Egy nagyon motivált csapatról beszélünk. Ha egy gólt is szereznek, bármi megtörténhet. Tisztában vagyunk a meccs fontosságával és az ellenfelünk képességeivel. Harcolni fognak a legutolsó percig.”

Bizalom: „Meglátjuk, hogy a szurkolók miképp reagálnak. Folytatnunk kell a munkát, és itt a lehetőség arra, hogy egy újabb jó mérkőzést jegyezzünk fel a nevünk mellé. Abban a szellemiségben kell játszanunk, ahogy az elmúlt hét során tettük.”

Játékrendszer: „Ahogy a Deportivo elleni mérkőzés után is mondtam: nem a taktika a legfontosabb, hanem a hozzáállás. Az a lényeg, hogy problémát tudjunk okozni az ellenfél számára. A Sevilla ellen 4-4-2-es rendszert alkalmaztunk, mégis öt gólt szereztünk és kiválóan játszottunk. A minap a 4-3-3 mellett tettük le a voksunkat, és így is sikerült jól játszani. Ez nem változtat azon, hogy miképp készülünk a mérkőzésekre. Jelenleg csak a holnapi meccs foglalkoztat, illetve az, hogy a lehető legjobb csapatot küldjem pályára a győzelem érdekében.”

Bale: „Egy dolog változott vele kapcsolatban: most már nem érez fájdalmat, ez pedig kulcsfontosságú. Sokkal jobban állapotban van, mint korábban. Bizonyítja, hogy mennyire fontos a csapat számára. Remélhetőleg így folytatja a jövőben is, hiszen azzal nő majd az önbizalma és fejlődik a játéka is.”

Cristiano: „Nem változtathatjuk meg az emberek gondolatait és szavait. Cristiano azért kérte el a telefont, hogy megnézze, mekkora a sérülése, valamint hogy eldöntse, tudja-e folytatni. Kellemetlenül szakadt fel a bőre, ennyi az egész. Ezt mondta az öltözőben, és én sem fogok mást állítani. A sebet összevarrták, Cristiano ma már gond nélkül edzett. Ha felduzzadt szemmel is edz, az azt jelenti, hogy ez számára a legfontosabb dolog.”

Ramos állapota: „Ott lesz a keretben, meglátjuk, hogy pályára lép-e.”

Isco: „Beszéltem vele. Isco mindig fontos lesz a csapat számára, függetlenül attól, hogy én vagyok-e az edző vagy sem. Mindig bizonyítja, hogy milyen játékos is ő valójában, én pedig már kimutattam a belé vetett bizalmam, hiszen a Real Madrid kulcsjátékosáról beszélünk. Ez nem fog változni. Igaz, hogy nem játszott az El Clásicón, de az eredeti tervünk nem ez volt. A kiállítás mindent megváltoztatott. Isco több pozícióban is képes játszani a 4-3-3-as rendszer alkalmazása mellett is. Mindig fontos szerepe lesz a Real Madrid életében, ezt be is bizonyítom, ahogy a többi játékos esetében is.”

Benzema: „Egy hónapig külön edzett, de természetesen vártam, hogy bevethető legyen és újra a csapattal dolgozzon. Egy dolgot élvez igazán: amikor pályán van és játszik. Nem a legjobb érzés, ha kifütyülnek, amikor pályára lépsz. Arra van szükségünk, hogy a szurkolók mögénk álljanak. Tudom, hogy mindenkinek joga van véleményt alkotni, hiszen a szurkolók kifizetik a jegy árát, de tényleg nagyon szeretnénk, ha mellettünk állnának a 90 perc során. A mérkőzés lefújását követően már bármi megtörténhet. Karim velünk lesz holnap.”

Kepa: „Júniusban érkezhetnek játékosok, ha a klub stratégiája is megköveteli ezt. A klub és jómagam elképzelése is ugyanaz volt, hiszen közösen dolgozunk a célok elérése érdekében: nem akartunk túl sok dolgon változtatni a januári átigazolási időszakban. Hallottam olyan megjegyzéseket, hogy végül én nyertem, de jelenleg csak a saját játékosaim foglalkoztatnak, valamint az, amit közösen csinálunk. Nem szeretnék olyan játékosokról beszélni, akik nem a mi csapatunkat erősítik. Volt már példa arra, hogy valakit elismerő szavakkal illettem, ma pedig már arról cikkeznek, hogy ide akarom őt hozni. Mindig a játékosaim mellett állok, hiszen ők a legfontosabbak. Ha jól edzenek és mind pozitívak vagyunk, akkor nagyon jó dolgok várnak ránk. Az én feladatom az, hogy megvédjem a keret tagjait, hiszen ők az én játékosaim, és csak azokkal foglalkozom, akik itt vannak. Ez minden. Egyáltalán nincs semmi problémám Kepával, vagy bármely más játékossal, és nem is lesz.”

Casilla: „Meglátjuk, hogy ő fog-e kezdeni. Három kapus áll rendelkezésemre, illetve még kettő, akik időről ide velünk edzenek. A holnapi egy fontos mérkőzés, de semmi több.”

Neymar és a PSG elleni mérkőzés: „Fontos szerepe van a PSG életében. Hihetetlen statisztikával rendelkezik, de engem csak a saját játékosaim foglalkoztatnak. Ha Cristianóra gondolunk, valamint a karrierje egészére, szeretném nyomatékosítani, hogy az előző idényben nyolc gólt szerzett a Bajnokok Ligája utolsó szakaszában. Ez sok mindent elárul. Ezek a játékosok különlegesek, a nagy mérkőzéseken pedig rendre megteremtik a különbséget.”


  • Forrás: realmadrid.com
  • Szerző(k): Zs. Csaba

Hozzászólások

Tabella