Egytől egyig: Valencia – Real Madrid (1-4)

Kihasználta a csapat az első adandó alkalmat, hogy feledtesse velünk a kínos kupakudarcot, hiszen a Mestallában sikerült 4-1-re legyőzni a tabella harmadik helyén tanyázó Valenciát. Most, a meccset követően a már jól megszokott módon értékeljük majd a csapatok, a játékosok és a mester teljesítményét. Mérkőzés utáni szubjektív rovatunk következik.

Csapatok

Real Madrid (8)
Nem volt tökéletes meccse a csapatnak, mégis nagyszerű eredményt értek el a srácok, ráadásul így is klasszisokkal jobban teljesítettek, mint amihez hozzászoktattak minket a jelenlegi idényben. Én elégedett vagyok, de nem nagyon merek dobálózni a szavakkal, mert a kommentszekcióban virtuálisan meg találnak majd ölni. A lényeg, és ami a legfontosabb adat: összesen 12 beadást láthattunk szeretett csapatunktól, ami elenyészőnek tekinthető annak tudatában, hogy eddig meccsenként 27 volt ez az átlag. Ehhez persze az is kellett, hogy a Valencia sokkal nyíltabb, támadó futballt játszik, és nem tömörülnek tíz emberrel a tizenhatos környékén. A hazaiak játékfelfogása tette lehetővé, hogy a csapat ennyi kontrát vezethetett, igaz ahhoz már a mi srácaink is kellettek, hogy ilyen minőségben vigyük véghez azokat, és ebből a szempontból az idény legjobb teljesítményét tették le az asztalra. Látszott, hogy mindenki bizonyítani akar, és úgy vélem, szavak helyett ezúttal tényleg a pályán beszéltek, jelen esetben kértek bocsánatot a játékosok. Jó volt nézni, hogy mindenki alázattal küzd a közelmúltban bevésett feketepontok kiradírozásáért. Le a kalappal, tényleg, viszont innentől kezdve ezt a harci szellemet szeretném minden meccsen látni, és akkor talán még sikerül menteni a menthetőt.
Az olvasók pontszáma: 8,3

Valencia (6,5)
Pontosan azt hozták, amire számíthattunk – kivéve Montoyát -, főleg a második játékrészben. Harciasak voltak, gyors támadásokat vezettek, és többször is sikerült nyomás alá helyezniük a védelmünket. Végig a saját játékukat játszották, arra törekedtek, amiben a legjobbak – egyébként pontosan ezért szimpatikus csapat ez az idei Valencia. Az egyéni hibák és a kihagyott helyzetek viszont ezúttal nem fértek bele, a mai Real Madrid kegyetlenül büntette ezeket.
Az olvasók pontszáma: 6

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Cristiano Ronaldo (8,5)
Ma ott volt fejben a portugál, és nagyon akarta a győzelmet, nagyon szeretett volna bizonyítani, ez nem kérdés. Gyakran volt fellelhető a saját tizenhatosának környékén, hogy támogassa a védekezést, folyamatosan visszajárt a saját térfelére a labdákért. Mindkét büntetőjét biztos lábbal értékesítette, de ezen felül is ő volt a legveszélyesebb a Valencia kapujára, és egy kis szerencsével, valamint pontosabb helyzetkihasználással akciógólt is szerezhetett volna. Ettől függetlenül szavunk nem lehet, hiszen az idényt tekintve bőven a legjobb teljesítményei között van a mai. Tisztán látszik, hogy mennyivel jobban fekszik neki, ha van területe és nem három vagy négy védővel a nyakán kell várnia, hogy megkapja a labdát.
Az olvasók pontszáma: 8,5

Keylor Navas (8)
Nagy érdemei vannak a győzelemben a Costa Rica-i kapusnak, aki több bravúrt is be kellett hogy mutasson a Mestallában. Szép mozdulattal védte Kondogbia bombáját, de hatalmasat mentett lábbal Parejo lövésénél is. Nélküle biztos, hogy nem sikerült volna egyetlen kapott góllal megúszni a mai találkozót, ugyanakkor voltak olyan hibái is, amikből könnyen gólt szerezhetett volna a hazai gárda. Szerencsére előbbiből mutatott be többet, így jár a jó pont.
Az olvasók pontszáma: 8

Dani Carvajal (6,5)
Védekezésben néha bizonytalanságot éreztem nála, a támadásokat pedig közel sem tudta annyira hatékonyan segíteni, mint a másik oldalon Marcelo. Egy az egyben többször is sikerült őt megverni, a leglátványosabb esetben Gaya volt a főszereplő, akit fordulatból ezt követően szépen el is kaszált a mi forrófejű Danink. Még mindig nem érzem rajta a tavalyi idény elsöprő lendületét és tüzét, és mivel igen magasra tette a lécet, sokat kell javulnia, ha el akar kápráztatni minket.
Az olvasók pontszáma: 7,1

Raphaël Varane (6,5)
Nem ez volt az idei legjobb meccse az egyébként rendkívül kiegyensúlyozottan teljesítő francia védőnek, aki láthatóan szenvedett Guedes igen komoly sebessége és az ezzel párosuló technikai képzettsége miatt – ennek tökéletes bizonyítéka Varane sárga lapja is. A védők közül egyébként ő szerezte vissza a legkevesebb alkalommal a játékszert, és felszabadításokban sem igazán jeleskedett.
Az olvasók pontszáma: 7,1

Nacho (8)
Hát mekkorát játszott már megint ez a srác? Ha egy kicsit határozottabb és keményebb a hazai gólt megelőző pillanatokban, akkor a meccs legjobbja címet is kiérdemelte volna. Hibája ellenére is magasan a védelem legjobbja volt, szinte nem is lehetett átjátszani. 11 labdaszerzése kiemelkedő az egész mezőnyt tekintve. Ez a srác hétről hétre olyan teljesítményt tesz le az asztalra, hogy játszatása lassan nem csak a sérülések esetén indokolt.
Az olvasók pontszáma: 7,2

Marcelo (7,5)
Pontszámát némileg lehúzza, hogy megint túl sokszor maradt le védekezésben, amiből komolyabb gondok is adódhattak volna, ugyanakkor ezt a – már jól ismert – hiányosságát most sikerült ellensúlyoznia a támadómunkájával. Ez önmagában nem lenne nagy szó vagy különleges dolog, hiszen Marcelót így szoktuk és szerettük meg, viszont idén az offenzívákban is vajmi ritkán sikerült oroszlánrészt vállalnia. Ma végre újra a régi Marcelót láttuk támadásban, aki nyomás alatt tudta tartani az ellenfél védelmét, akit nyugodtan bevehettek az összjátékba a társak, aki veszélyt tudott teremteni anélkül, hogy 915334-szer adta volna be a labdát. Jó teljesítményét egy pazar összjátékot követően – melynek ő volt az egyik aktív résztvevője – szerzett góllal koronázta meg.
Az olvasók pontszáma: 8,3

Casemiro (7)
Nagyon felemás teljesítményt tudhat magáénak a brazil. Sokszor csak a fejemet fogtam egy-egy megmozdulása alkalmával, mégis rengeteg támadást szűrt meg a középpályán – az ő nevéhez jegyezhettük fel a legtöbb labdaszerzést. Támadásban abszolút alkalmatlan volt bármilyen feladat ellátására, idén már nem először, és védekezésben is akadtak azért vicces pillanatai: ugye mindenkinek megvan az a pillanat, amikor olyan mozdulattal próbálta meg szerelni Kondogbiát, amilyenre a már reggel 7-kor is atomrészeg szembeszomszédom sem képes a napi tizenötödik Vino Tintója után sem? Casemiro tanítani valóan vetette magát a csókos szájú francia elé, így még Júlia sem hullott Rómeó ölébe. Felemelő momentum volt, na.
Az olvasók pontszáma: 7,1

Toni Kroos (8)
Nem kezdett túl erősen, de folyamatosan jobbá és jobbá vált, a mérkőzés második felére már csata egyik legjobbjává nőtte ki magát a német. Nagyon sokat volt játékban, szinte minden egyes támadásnak résztvevője volt azáltal, hogy nagyszerűen játszotta a védelem és a támadósor közötti összekötő kapocs szerepét. Sok sorozat főszereplője is megirigyelné azt a fajta karakterfejlődést, amit ma bemutatott: a gyenge rajtot követően a meccs végére még az eredményjelzőre is felkerült a neve, mégpedig a gólszerzők közé. A nevét meg nem hazudtoló, fű alatt surranó kapáslövéssel vette be a Valencia kapuját, egy igazi „tonis” mozdulattal.
Az olvasók pontszáma: 8,2

Luka Modrić (8)
Megint a God nehézségi szintre kapcsolt a horvát, akivel ilyenkor szinte lehetetlen felvenni a versenyt. Szervező munkája mellett hatalmas hangsúlyt fektetett a labdaszerzésekre és a párharcokra is, és az volt az ember érzése, hogy ez az apró ember már megint ott van a pálya minden egyes pontján. Nem úgy tűnik, hogy fogna rajta a kor, Lukita egyszerűen elnyűhetetlen – óriási szerencsénk van vele.
Az olvasók pontszáma: 7,7

Gareth Bale (6)
A támadóhármasból ezúttal őt éreztem a leggyengébb láncszemnek, pedig Karim nagyúr is a pályán volt. Sajnos ezúttal nem felfelé lógott ki a walesi, aki ritkán választott igazán jó megoldást, és nem tudott igazi veszélyt jelenteni a hazai védelem számára. Pont a cseréje előtt sikerült megvillannia, akkor egy szép ritmusváltással verte meg emberét, centerézéséből pedig kevés híján gól született.
Az olvasók pontszáma: 6,9

Karim Benzema (7)
Tudom, hogy sokan szidják most is, ahogy engem is fognak az értékelés után, de nem, ma tényleg nem játszott rosszul a francia. Jelen esetben nem tudok rá haragudni amiatt, hogy csak egyetlen kapura lövése volt, hiszen annál nagyobb munkát végzett a mezőnyben. Az első büntetőt megelőzően ő hozta helyzetbe Cristianót, a második tizenegyest pedig ő harcolta ki. Be lehetett venni az összjátékokba, végre nem ő volt a labdákat elnyelő fekete lyuk a pályán, és sokszor a saját tizenhatosáig visszament védekezni. Ma tényleg látszott rajta az elszántság, és ennyi sz*rság után ezt is tudom értékelni.
Az olvasók pontszáma: 6,4

Cserejátékosok

Lucas Vázquez (6)
Indokolt volt a behozatala Bale helyére, de ő sem tudott többet hozzátenni a csapat játékához, mint a walesi szélső. A Lucas féle lendület ezúttal sajnos a padon maradt.
Az olvasók pontszáma: 6,6

Marco Asensio (7)
Megint a fejemhez kaptam a pozíciója miatt, de mivel ma a szélsők nem csak annyi instrukciót kaptak, hogy a labdát lőjék középre, így némileg megmenekült a játéka. Neki is feküdt a Valencia, valamint a Real Madrid mai stílusa, így ki tudta venni a részét a gyors labdajáratásokból. Ez történt a Marcelóval való összjátéka során is, aminek utolsó momentumaként a brazil pont Asensio passzát váltotta gólra.
Az olvasók pontszáma: 7,6

Mateo Kovačić (-)
Későn érkezett, én el is könyveltem, hogy ez csak egy újabb pályára lépés lesz a neve mellett, és semmi több. Ehhez képest neki egyetlen perc is elég volt ahhoz, hogy a meccs legszebb gólpasszát adja. Övé a jövő.

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (8)
Szépen abrakolta fiait a kupafiaskót követően, és nagyon úgy tűnik, hogy a lelkükre is tudott hatni, igaz, ezt talán még korai lenne kijelenteni. A kezdőcsapat teljesen egyértelmű volt, nem is vártunk mást, viszont a mutatott játék már annál inkább meglepett minket. Hangsúlyozom ismét, hogy ehhez kellett a Valencia is, de ilyen kontrákat eddig egyetlen idei meccsünkön sem tudtuk vezetni, még azokon sem, ahol egyébként lett volna rá lehetőség. Ismét bebizonyosodott, hogy a Kroos-Lukita páros ebben a rendszerben érzi a legjobban magát, ez pedig egy olyan, aprónak nem nevezhető részlet, amit egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni a csapat jövőbeni összeállításai során. Meglepő, de ezúttal cserék terén is jót húzott a mester: Bale lehozatala abszolút indokolt volt, és Asensio, valamint Mateo is jól szállt be a meccsbe. Értékelni kell ezt a győzelmet, hiszen ez a Valencia egy rendkívül erős csapat, amely nem véletlenül áll a tabella harmadik helyén. Bizakodjunk a hasonló folytatásban.
Az olvasók pontszáma: 7,6

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK