Keylor Navas: Sosem felejtem el a napot, amikor bemutattak a Real Madridnál

A Paris Saint-Germain elleni hazai találkozót megelőzően Keylor Navas a klub egyik üzleti partnere, a Codere munkatársával beszélgetett.

A PSG elleni mérkőzésről: „Ez egy olyan mérkőzés, amelyen minden futballista szeretne pályára lépni, egy lehetőség, amivel előrébb léphetünk. Tudjuk, hogy a PSG-nek nagyszerű csapata van, de hiszünk a képességeinkben, ráadásul hazai pályán kezdhetünk, a szurkolóink támogatását érezve. Mindent bele fogunk adni. Amikor két tehetséges, meghatározott stílusú csapat találkozik egymással, akkor az nyerheti meg a csatát, aki jobban koncentrál és kevesebb hibát vét. Keményen fogunk dolgozni, hogy minden egyes hibájukat kihasználhassuk és értékesítsük a helyzeteinket, valamint koncentrálni fogunk védekezésben, hogy visszaverhessük a támadásaikat.”

Személyes érzései: „Jól érzem magam, jó egészségnek örvendek, és ez a legfontosabb dolog. Az idény során volt jó és rossz momentumunk egyaránt. Ez része a futballnak, de mentálisan erősek vagyunk és tudjuk, hogyan léphetünk tovább.”

Bajnokok Ligája: „Ez mindig egy álom mindenki számára. A Bajnokok Ligája megnyerése valami igazán különleges dolog, kiváltság a magasba emelni a sorozat trófeáját. Nincs nagyobb motivációs erő annál, hogy megint megvan az esélyünk a döntőbe jutásra és újra harcolhatunk a BL-címért.”

Álmok: „Gyerekként mindig arról álmodtam, hogy egy nap a Real Madrid játékosa leszek. Az álom valóra vált, és elég szerencsés voltam ahhoz, hogy címeket is nyerhettem a csapattal. Emlékszem a bemutatásom napjára, de a megszerzett trófeákra is… Ezek olyan dolgok, amelyek a szívemben élnek életem végéig.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

A Manchester City elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a Manchester City elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágójára. A keret Kapusok: Lunin, Kepa,…