Egytől egyig: Real Madrid – PSG (3-1)

Miután a futballvilág bájosan szarkasztikus és kellően komplexusos része virtuális lábtörlőnek használta a habfehér mezt, a Real Madrid botlás nélkül tette meg az első lépéseket Európa vörös szőnyegén. A kárörvendő jóslatok, és a temetési beszédek egyelőre mehetnek a spájzba a babkonzerv mögé, marad a csattanós választ követő kínos feszengés, és kifogások, összeesküvés-elméletek gyártása, meg a reménykedés. Kellemetlen. Na de ez legyen az ő bajuk, mi pedig örüljünk, hogy itt a tavasz, és dagad a… munkakedv.

Csapatok

Real Madrid (8)

A gameplan szerint 4-4-2 volt elrendelve  tegnapra, Bale helyett Isco került be a kezdőbe. A széleken Neymar és Mbappé levédekezését jól tervezte meg Zidane, hiszen rendre sikerült lekettőzni a szélsőket a középpálya visszazárásával, Cavani pedig a középhátvédek közt őrlődött, így lényegében nagyrészt sikerült kihúzni az ellenfél méregfogát. A kapott gól esetében sem ők, hanem Rabiot maradt üresen halmozott elcsúszásoknak köszönhetően. A fordulást követően kemény perceket élt át a csapat, majd a jó taktikai húzásoknak, és a remek cseréknek köszönhetően sikerült felőrölni az ellenfelet, és kétgólos előnyt kiépíteni a visszavágóra. A bekapott találatért kár, de azt hiszem a mérkőzés előtt mindannyian aláírtuk volna ezt a végeredményt.

Az olvasók osztályzata: 8,35

PSG (6)

Méltó ellenfelet kaptunk a franciák személyében, és továbbra sem szabad leírni őket, hiszen a visszavágón mindent megtesznek majd az életben maradásért. Az első negyedórában gyakran szorultak be a párizsiak saját térfelükre, a Real nyomását végül sikeresen vészelték át, és a vezetést is sikerült megszerezniük a saját nevelésű Rabiot révén. Emery azonban több szempontból hibázott. Egyrészt túl nagy hézagokat hagyott a csapatrészek között, amit a spanyol alsóházi csapatok sem engednek meg maguknak, másrészt a Cavani – Meunier cserével elindított egy dominósort, amit nem is tudott megállítani. Ha a második meccsre tanul a hibáiból, még lehet keresnivalója a továbbjutás kérdését illetően, de főleg az utolsó 20-25 perc nem volt méltó színvonalú a csapat erejét figyelembe véve.

Az olvasók osztályzata: 6,52

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Marcelo (9,5)

Rengeteget gondolkodtam, hogy ki legyen a legjobb, de összességében a kis brazil megérdemelten kapja a címet. Uralta a bal oldalt a teljes meccs egészében, és bár a mérkőzés elején úgy tűnt, nem bírja folytatni, visszatért, és ha már visszatért, hőssé avanzsált. Az első félidőben is remek labdát tekert Ronaldo elé, majd ahogy telt a mérkőzés, álltak be a játszótársak, és koncentrálódott a presszió a PSG jobb oldalára, úgy érezte egyre jobban magát a pályán, és végül góllal koronázta meg a teljesítményét. Kifutása Zidane felé szimpatikus és emberi pillanat volt, egy igazi madridista szív dobog a fiúban, semmi kétség.

Az olvasók osztályzata: 9,07

180215ee1

Keylor Navas (7,5)

Ezúttal nem volt eseménytelen estéje kapusunknak, bár nem is kellett lövések armadáját hárítania. A kapott gólnál, ha tud hárítani a szezon bravúrja lehetett volna, de kevés ideje volt, és Nacho is akadályozta a szabad kilátásban, kilátástalan helyzetbe sodorva kollégáját. Nem szabad elfeledkezni azonban az általa produkált továbbjutási esélyeket növelő védéséről Mbappé próbálkozásakor. Ekkor még 1-1 állt az eredményjelzőn, és ha a fiatal támadó betalál, egy egészen más végjátékot kaphattunk volna. Szerencsére Keylor a helyén volt.

Az olvasók osztályzata: 7,57

Nacho (6,5)

A spanyol Jokernek ezúttal a jobb oldal, és Neymar megállítása maradt. Ha összességében nézzük, elvégezte a feladatot, hiszen a világ legdrágább párizsija kellően szeletelt volt idegileg, görcsösen próbált kiemelkedni, és bár néhányszor túl is jutott kényszer szülte jobbhátvédünkön, betalálni nem tudott. Ha van is némi hiányérzetünk Nachóval kapcsolatban, az az általa magasra tett léc miatt lehet, illetve talán még jobb mérkőzése lehetett volna, ha az elmúlt találkozók valamelyikét végigjátszhatta volna visszaszokásképp ezen a poszton. Hiszen ne feledjük, a sorozatos sérülések miatt mostanában rendre középhátvédként szerepelt.

Az olvasók osztályzata: 7,22

Sergio Ramos (8)

Ezúttal nem okolnám sem őt, sem Varane-t, mert bár a madridista lélek mindig 100%-ot vár (de ha több, az se baj), és meccsenként változik, hogy épp ki megy a mennybe, vagy kerül a pokolba, azért a kétrőfös lókolbászként belengetett párizsi csatárparádé elmaradt. Ramos két rendkívül fontos blokkolása a tizenhatoson belül is kellett a sikerhez, fejben erős tudott maradni, nem ment bele vitákba, egyszóval nem volt ott a piros a játékában. Kapitányként viselkedett, és ezt várom tőle a jövőben is.

Az olvasók osztályzata: 7,79

Raphaël Varane (8)

Majdhogynem szóról szóra el tudnám mondani róla azt, amit Ramos esetében leírtam. Azonban tőle nem jellemében várom elsősorban a szilárdulást, hanem a teljesítményében. Varane képes lehet arra, hogy a világ legjobbja, és a madridi hátvédsor megbecsült, megingathatatlan tagja legyen az elkövetkezendő min. 10 évben. Én nagyon bízom benne, hogy ez a tavasz, és egy esetlegesen jó európai menetelés elhallgattat minden kételyt vele kapcsolatban, de ehhez végig közel maximum kell. Vagy ugye annál is több.

Az olvasók osztályzata: 7,79

Casemiro (5,5)

Érdekes az ő esete, nagyon érdekes. Ha egyénileg nézzük, és a statisztikákat átfutjuk, nagyot játszott, sokat szerelt, sokszor jól avatkozott közbe több esetben. Egy emlékezetes blokkja valóban volt a büntetőterületen belül, de… egyszerűen puzzledarabként nem tudom jó szívvel beilleszteni abba az alapcsapatba és játékstílusba, amit látni szeretnék. Sevilla, Sociedad, az utolsó 15 perc tegnapról, mind-mind elismerésre méltó, kombinatív, látványos játék, megfelelő csapatvédekezéssel – Casemiro nélkül. Vannak esetek, amikor egy-egy kulcsembert mondjuk 60 percig bosszantani kell, le kell venni a pályáról, amelyekre teljesen alkalmas. De támadásban – nem tudom szebben kifejezni – a helyet veszi el. És ez akkor is igaz, ha tavaly a BL-döntőben gólt lőtt, és idén is van már pár találata.

Az olvasók osztályzata: 6,97

180215ee2

Toni Kroos (8,5)

Eléggé rendben volt a német játéka, akinek marha jól áll, hogy elkezdte intenzívebben koszolni a mezt az utóbbi időben mindamellett, hogy továbbra is nyolc szemmel és két aggyal követi a történéseket a pályán. Kiharcolta az egyenlítéshez elengedhetetlen büntetőt, emellett ő futotta a legtöbbet, és természetesen passzpontosságban is kiemelkedett. Érezhető volt, hogy nem megúszni akarja a meccset, hanem a kezében tartani, folyamatos kontroll alatt, hol a letámadás, hol a stabil védekezés részeként. Szép munka!

Az olvasók osztályzata: 8

Luka Modrić (8)

Labdalevétel kombójával (mell majd váll, merre vagy Neymar?) megnyerte minden madridista szívét, újbóli jó játékával pedig továbbra is jelezte, 32 év felett is van élet a középpályán. Folyamatos irányváltásai, dinamikája, meglátásai a pályán aranyat érnek, nemhiába, ha egyszer vissza kell vonulnia, őt lesz a legnehezebb pótolni. Csak azért nem tudok neki magasabb pontot adni, mert a gólnál bizony menni kellett volna Rabiot-val, akkor is, ha a kijelölt vkp éppen sehol nem volt. Mentségére szóljon, egyszerűen kiesett a látószögéből, de a gól, attól még gól. Luka így is zseni.

Az olvasók osztályzata: 7,86

Isco (6,5)

Sokkal több védekező feladat jutott neki, mint általában, ezeket igyekezett megfelelően ellátni, bár a kapott gólnál ő sem ment a franciával, és horvát társának sem jelezte a veszélyt. Egy-két szemfüles átadása volt az ellenfél kapuja előtt, majd ahogy telt az idő, úgy vált egyre fáradtabbá, és ez által körülményesebbé a játéka, így a cseréje érthető volt.

Az olvasók osztályzata: 7,28

Cristiano Ronaldo (8,5)

Mr. Bajnokok Ligája ismét becsekkolt az egyenes kieséses szakasz elején, és jelezte, megjött, él és virul. Büntetőjét magabiztosan értékesítette, és a második félidőben is jókor volt jó helyen a második gólnál. Érdemes arról külön szót ejteni, hogy amit a sajtó „véletlen betérdelés” címén jellemez ennél a találatnál, az egy teljesen tudatos és ijesztően villámgyors megmozdulás eredménye. Ronaldo tehát ügyesen térdelt, és ideje lenne ezt tennie a média azon részének is, akik folyamatosan hülyeségeket beszélnek, és ezért még pénzt is kapnak. Visszatérve a portugálra, vissza kell nézni, hogy hogy játszott a kezdeti taktikában Benzemával, és hogy játszott a második félidő második felében Bale, majd Asensio társaságában.

Az olvasók osztályzata: 8,91

180215ee3

Karim Benzema (4,5)

Meh. Egy jó lövés (tényleg szép volt), a szokásos mezőnymunka, de semmi több, még kulcspasszok sem. Megtaláltuk a cserecsatárunkat.

Az olvasók osztályzata: 5,7

Cserejátékosok

Gareth Bale (7)

Nem kimondott támadóként szállt be, rengeteg mélységi indítás, megindulás köthető a nevéhez, lendületesebbé tette a játékot, és ezzel megalapozta a csapat győzelmét.

Az olvasók osztályzata: 6,83

Marco Asensio (9)

Instant impact. (Félig meddig) kényszerposztról is. Imádom, csak ne szálljon el, mert akkor megy Madridba a rivalló. Na meg játsszon többet. Jóval.

Az olvasók osztályzata: 8,9

Lucas Vázquez (7)

Segítette a tervet, hogy most már nem kéne gólt kapni, és fegyelmezett, csupaszív játékával sikeresen járult hozzá a kapott gólok szinten tartásához.

Az olvasók osztályzata: 7,31

Edzői értékelés

Zinédine Zidane (8,5)

Elégedett voltam vele. Kézzelfogható taktikával, tervvel érkeztünk, és megfelelő cserékkel és finomhangolással léptünk szintet a mérkőzés folyamán, amivel a győzelem is összejött. Casemiro, Isco és Benzema lecserélése is indokolt volt, és a megfelelő emberek érkeztek az eredmény ismeretében. Talán annyi róható fel, hogy kicsit hamarabb is hozhatta volna Lucast és Asensiót, mint a 79. perc, illetve Nacho jobbhátvéd játékát kicsit alapozni kellett volna az előzőekben, de ezeket leszámítva végre tudatosságot tapasztaltam, ami remek. Így tovább, és a cserék mindig szolgálják a csapat érdekeit, függetlenül attól, hogy kinek kell épp lejönnie.

Az olvasók osztályzata: 8,65

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK