Zidane: Megérdemelten nyertük meg a meccset

A királyi gárda vezetőedzője értékelte a Paris Saint-Germain elleni BL-összecsapást.

Értékelés: „Egy csodálatos estét tudhatunk magunk mögött. Elégedettek lehetünk a teljesítményünkkel, az elsőtől az utolsó percig remekül játszottunk. Sem a labdabirtoklás, sem a letámadás nem okozott gondot. Az egész csapatot megilleti a dicséret, ahogy a szurkolókat is, hiszen ez egy közösen kiharcolt siker volt. Megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Külön öröm számomra, hogy rendkívül agresszívan védekeztünk, ahogy gyakoroltuk az edzésen is.”

Bajnokok Ligája: „Nem a szél fújta össze a tizenkettő BEK-/BL-sikerünket. Imádjuk ezt a versenysorozatot.”

Isco: „Fantasztikusan teljesített, pontosan olyan szerepkörben játszott, amit elvártam tőle. Nemcsak a labdás, hanem a labda nélküli játéka is figyelemreméltó. Képes arra, hogy megteremtse a különbséget a vonalak közti játékával, vagy éppen a második hullámban való érkezéseivel. A lecserelése? Jobban ki akartam használni a pálya szélességét, ezért hoztam be Asensiót, Lucast és Bale-t.”

Játékvezetői tevékenység: „Sosem beszélek erről.”

Cristiano Ronaldo: „Egy ilyen kaliberű labdarúgó esetében nehéz nyilatkozni, hiszen mindig csak ugyanazt tudja elmondani az ember. Minden fontos meccsen megvillan, ma két gólt szerzett.”

Marcelo: „Nagyszerűen védekezett, és a támadásokat is hatékonyan segítette. Az volt az elképzelésem, hogy Marcelo szabadabb szerepkört kap, a másik oldalon Nacho pedig mindig hátrébb helyezkedik, hogy ne maradjanak mögötte nagy üres területek.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK