Varane: Ez a vereség nem lesz hatással a PSG elleni meccsünkre

A blancók játékosai nyilatkoztak az Espanyol elleni vesztes bajnoki lefújását követően.

Raphaël Varane
A mérkőzés: „Az első félidőben sokkal jobban játszottunk, mint a másodikban. A mai vereség nem jelenti azt, hogy feladtuk az elveinket. Amikor magunkra húzzuk a Real Madrid mezét, akkor a lehető legjobb teljesítményre kell törekednünk. Nem adhatjuk fel a bajnoki aranyért folytatott küzdelmet. Nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy hány pontunk van, csak azzal, hogy megnyerjük a hátralévő találkozónikat. Ezt követeli meg tőlünk a klubcímer.”

Mentalitás: „A Real Madridot sosem szabad leírni. Ez a vereség nem lesz hatással a PSG elleni meccsünkre, de nehéz dolgunk lesz Párizsban, függetlenül Neymar szereplésétől. Erősen és határozottan fognak kezdeni, hogy minél hamarabb megszerezzék az első góljukat. Készen állunk.”

Marcos Llorente
A találkozó: 
„Remek teljesítményt nyújtottunk az első félidőben, a másodikban viszont már egyáltalán nem. Nagyobb nyomást helyezett ránk az ellenfelünk, mint korábban. Mi mindent megtettünk a győzelem megszerzéséért, de egy védelmi hiba miatt végül vereséget szenvedtünk. A bajnokság? Nem szabad a tabellán kialakult hátrányunkra gondolnunk. Úgy gondolom, hogy nem a hozzáállásunkkal vagy az intenzitással volt ma a gond, egyszerűen csak nem voltunk kellőképpen hatékonyak az ellenfél kapuja előtt. Ezt mindenképpen ki kell javítanunk, ahogy a védelemben elkövetett hibákat is.”

Rotáció: „Az edző dönt a kezdőcsapat összetételéről, ezt mindannyian elfogadjuk. A kevesebb lehetőséget kapó játékosoknak minden lehetőséget meg kell ragadniuk, hogy bizonyítsanak.”

PSG: „A csapat a mai vereség hatására sem fog pánikolni a Paris Saint-Germain ellen. Először a soron következő bajnoki meccseinkkel kell foglalkoznunk, és csak utána a párizsi túrával. Mindent bele fogunk adni.”

Nacho
Értékelés: „Kétségtelen, hogy nem ez volt a szezon legjobb teljesítménye, de nem hiszem, hogy vereséget érdemeltünk volna. Az első játékrészben fegyelmezetten futballoztunk, később azonban visszaeesett a dominanciánk. A félidei szünetben az intenzitásról beszéltünk. Hiába vártuk magabiztosan ezt a bajnokit, nem voltunk képesek megszerezni a három pontot.”

A szezon: „Nem megszokott, hogy ilyen dolgok történnek velünk. A Real Madrid a trófeák magasba emeléséhez van szokva, nem a sorozatos bajnoki vereségekhez, de a Bajnokok Ligájában még mindig a végső esélyesek közé tartozunk.”

Neymar: „Hiába minden előzetes jóslat, a meccs napjáig semmit sem vehetünk készpénznek. Nem tudom, hogy pontosan milyen jellegű a sérülése, de remélem, hogy felépül. Azt szeretnénk, ha mindenki egészséges lenne az ellenfelünktől.”

Keylor Navas
„Csalódottak vagyunk, de ez teljesen normális egy ilyen helyzetben. Le kell vonnunk a megfelelő következtetéseket ebből a vereségből, hogy az előttünk álló meccseken ne történhessen meg hasonló. Meg kell őriznünk a profizmusonkat, és tovább folytatnunk a kemény munkát. Ez az egyetlen út. A felelősök? Mi csapatként győzünk és csapatként veszítünk.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK