A Real Madrid – mint klub, mint márka, mint globális közösség – egyet jelent a szupersztársággal és a sikerrel, ez a futball létező legmagasabb polca. A klub keze sokkal messzebb ér, mint Madrid vagy Spanyolország, ahogy azt Steven Mandis is leszögezte The Real Madrid Way c. könyvében: „A szakértők szerint a Real Madrid nagyjából 450 millió szurkolóval rendelkezik a világon. Ez már önmagában több, mint amennyien az amerikai futballért rajonganak. A klub identitásának és márkájának erejére talán a közösségi médiában találjuk a legjobb bizonyítékot: 2015-ben a Real Madrid összesen 200 millió egyéni követővel rendelkezett a különböző közösségimédia-platformokon, beleértve a kínai felhasználókat is. Hogy érzékeljük ennek a számnak a nagyságát: a legnépszerűbb amerikai sportcsapat ekkor a Los Angeles Lakers volt, nagyjából 25 millió követővel.”
A számok pedig töretlen növekedésnek örvendenek 2015 óta. Egyszerűen fogalmazva, a Real Madrid mint intézmény egyszerűen óriási, páratlan. A belső hierarchia csúcsán lévők – az olyanok, mint Florentino Pérez, José Ángel Sánchez és Zinédine Zidane – felismerik a Real Madrid nagyságát, és a szurkolókhoz hasonlóan megkövetelik maguktól, hogy az intézmény mindig megfeleljen a gigászi méretű elvárásoknak. De a dolgok folyamatosan változnak, mind a pályán, mind azon kívül, például az átigazolási piacon. Az olyan egyesületek, mint a Paris Saint-Germain és a Manchester City forradalmasították mindazt, amit a transzferpiacról tudni véltünk. Az ilyen egyesületek tulajdonosai akár már 400 millió eurót is képesek elkölteni néhány hónap leforgása alatt. Ez azt eredményezte, hogy megváltozott a Madrid transzferpolitikája. A döntéshozók már azt vallják, hogy a lehetségesebb fiatalokat még azelőtt fel kell fedezni, meg kell ismerni és le kell igazolni, hogy a képzeletbeli árcédulájukra rákerülne egy 100 millió eurós nagyságrendű összeg. Remek példa erre Marco Asensio is, akit 18 évesen igazolt le a királyi gárda, mindössze 3,5 millió euróért, majd egyből vissza is küldte kölcsönbe a Real Mallorcához. A tehetségére kötött üzlet azóta sokszorosan megtérült, Marco pedig vitathatatlanul a világ három legtehetségesebb fiataljának egyikévé vált.
Ugyanakkor nem ő az egyetlen, aki hasonló utat járt be. Az elmúlt években számos „sztárpalánta” érkezett a blancókhoz, akik közül a legtöbben még a huszadik életévüket sem töltötték be a szerződés aláírásakor. Vessünk csak egy pillantást a listára: Jesús Vallejo (20), Theo Hernández (19), Martin Ødegaard (16), Vinícius Júnior (16), Dani Ceballos (20), Federico Valverde (18) és Sergio Díaz (18). Még nem érdemes olyan kijelentéseket tenni, hogy a galaktikusok kora lejárt – főleg, ha hihetünk a híreknek, és nyáron új sztárok érkeznek –, de nagyon könnyen belátható, hogy már nem a nagynevű világklasszisok, hanem az ifjú tehetségek megszerzése tartozik a klub legfőbb prioritásai közé. De hogyan lehetséges, hogy egy Real Madrid-féle intézmény a nyers talentumot választja a kiforrott klasszis helyett?
A paraméterek egyszerűek: vizsgáljuk meg az elmúlt évek azon igazolásait, amikor egy legfeljebb 20 éves labdarúgó érkezett a csapathoz. Megütötték a Real Madrid szintjét? Hogyan alakult a későbbi karrierjük? Megjegyzés: a listán szereplő labdarúgók többsége még mindig aktív, de már elég hosszú és kiforrott pályafutással rendelkeznek ahhoz, hogy általánosságban véleményezzük őket, ez alól természetesen kivételt képeznek az elmúlt években érkezett fiatalok.
2005/06: Sergio Ramos (19)
Ramos 2005 nyarán érkezett a királyiakhoz 27 millió euró ellenében. Ez akkoriban rekordösszeget jelentett egy spanyol tinédzserért. Érdemes nem elfelejteni, hogy ő volt az egyetlen spanyol nemzetiségű labdarúgó, akit Florentino Pérez az első regnálásának idején hozott a Real Madridhoz. Az elnök úr komoly összeget fektett Sergióba, de talán senki sem vitatja, hogy ez volt a klub történelmének egyik legjobb üzlete. Ramos már az érkezésekor, mindössze 19 évesen is rendelkezett felnőtt válogatottsággal, és igazolva képességeit, a blancók kezdőcsapatába is nagyon hamar beverekedte magát. A szép kezdet még szebb folytatást hozott: a Tizedik és a madridizmus szimbóluma már több mint 550 tétmeccsen húzta magára a címeres mezt, vezéri képességeiben és kvalitásaiban pedig senki sem kételkedik. Alapvető fontosságú részét képezi a kezdőcsapatnak és a védelemnek amióta csak megérkezett. Ahogy minden fiatal tehetség, aki még keresi a saját útját, ő is követett el hibákat, melyek legtöbbször kiállításhoz vezettek. A fénykorát élő Ronaldinho alaposan elintézte Ramost, amikor a Barcelona 0-3-ra elpáholta ellenfelét a Santiago Bernabéu stadionban. Aztán ott volt a Thierry Henry-féle „férfi a fiú ellen csata” is, amikor a francia támadó könnyedén átjátszotta magát Ramoson, és kiejtette a Real Madridot a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Minden hibája ellenére a későbbi kapitányt mindig is Európa egyik top tehetségének tartotta a közvélemény, hiszen már fiatal korában is nyilvánvaló volt az általa képviselt minőség. Mindent megnyert: három BL-cím, négy bajnoki trófea, két kupagyőzelem és három-három a kisebb címekből: UEFA-szuperkupa, spanyol szuperkupa és FIFA-klubvilágbajnokság. A válogatottban, melyet már szintén kapitányként irányít, két Eb- és egy vb-aranyéremig jutott. Mindegyik menetelésben kulcsszereplő volt, ráadásul a világ legjobb tizenegyét tömörítő csapatba nyolc (!) alkalommal választották már be. Ha az összes többi egyéni elismerését is fel akarnánk sorolni, igencsak fáradságos munka elé néznénk. Ramos élő legendája a klubnak, és egyetlen madridista sem kételkedik abban, hogy jó döntés volt a leigazolása.
2006/07: Fernando Gago (20), Gonzalo Higuaín és Marcelo (18)
A 2006/07-es idény téli átigazolási időszakában a klub igazgatója (Ramón Calderón) és sportigazgatója (Predrag Mijatović) az akkori edzővel, Fabio Capellóval közösen úgy döntöttek, hogy leigazolják a dél-amerikai piac három legfényesebb gyémántját. A cél természetesen a fiatalítás volt, hiszen az akkori csapat magját harminc körüli vagy azon felüli játékosok alkották.
Fernando Gago
A Boca Juniorstól 20 millió euró fejében szerződtetett Fernando Gagóban a vezetőség – és még sokan Argentína-szerte – az új Redondót látta. Egy védekező szellemű középpályásra számítottak, aki lenyűgözően lát a pályán. A szurkolók és a szakértők egyaránt úgy vélték, hogy a három játékos közül Gagóra vár a legfényesebb jövő. A Bocában ő volt a támaszpont, a „ragasztó” – a híres kommentátor, Ray Hudson is csak „Gago glue”-nak nevezte. Annak ellenére, hogy öt évet töltött a klubnál – beleértve az AS Roma csapatánál kölcsönben eltöltött egy idényt –, mindössze 91 mérkőzésen léphetett pályára. Ittléte alatt két bajnoki címet nyerhetett a Real Madriddal, és mindkét esetben a kezdőcsapat tagjának mondhatta magát a trófeáig vezető út során. A benne rejlő potenciál azonban soha nem teljesedett ki, ami részben annak is volt köszönhető, hogy sosem kapta meg a megfelelő támogatást a középpályán. Bernd Schuster irányítása alatt gyakran kellett a Guti–Sneijder duó amolyan magányos farkasaként biztosítania, az a rendszer pedig kihozta minden gyengeségét, hiszen eredeti posztját tekintve sokkal közelebb állt hozzá Pirlo posztja, mintsem a középpályásokat és támadókat felfaló Kanté szerepköre. A valódi védekező középpályás nélküli szisztéma, valamint az ismétlődő sérülések következtében sosem tudta megmutatni a benne rejlő teljes potenciált Madridban, végül pedig távoznia kellett. Az első állomása Róma volt, a második Valencia, majd végük hazatért a Boca Juniors csapatához. A jelenleg 31 éves Gago még mindig a Boca játékosa, és folyamatosan térdsérülésekkel küzd.
Gonzalo Higuaín
Az ifjú Higuaín szinte minden európai elitklub érdeklődését felkeltette, amikor két gólt szerzett a brazil bajnok Corinthians ellen, melynek köszönhetően csapata kiejtette ellenfelét a 2006-os Libertadores-kupáról. Ezt követően duplázni tudott az ősi rivális Boca Juniors ellen is, majd szerzett egy igen látványos gólt a Vélez Sarsfield elleni 1-1-es döntetlen során. Találatainak köszönhetően a bajnokságot a River házi gólkirályaként fejezhette be. A Real Madrid 12 millió euró fejében szerződtette az argentin csatárt, aki később 190 mérkőzésen öltötte magára a habfehér mezt és 107 gólig jutott. Három bajnoki címet, két Király-kupát és két spanyol szuperkupát is ünnepelhetett a csapattal. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy Pipita mindig nagy szenvedéllyel játszott, érezni lehetett, hogy az ereiben fehér vér csörgedezik. A Madridban töltött hat éve során számtalan felejthetetlen pillanattal ajándékozott meg minket: ott volt a győztes gólja az Espanyol elleni 4-3-as győzelem alkalmával (2006/07-es idény), a pamplonai győztes találata, amivel a csapat bebiztosította a 2007/08-as idény bajnoki címét, a málagai mesternégyese a 2008/09-es idényből, amikor ténylegesen is hátára vette a csapatot, a 22 gólos 2011/12-es szezonja, mely során Benzemával kellett megküzdenie az első számú csatár pozíciójáért… Góljaival (Cristianóval egyetemben) nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a csapat Mourinho irányítása alatt átlépte az egy idényen belül szerzett 100 gólos álomhatárt. Ki felejtené el, hogy 2011-es hátsérülését és műtétje utáni hosszú rehabilitációját követően mesterhármassal tért vissza a Valencia ellen… Később viszont valami megváltozott, a Benzemával folytatott hosszú versengést követően végül a távozás mellett döntött. A 2012-es bajnoki ünneplésen Arbeloa mellett még 80 ezer szurkoló üvöltötte torkaszakadtából a Bernabéuban a „Pipita, maradj!” rigmust, a meghatódott támadó pedig tényleg a maradás mellett döntött, egy évvel később viszont senki sem tudta visszatartani. Gyakran emlegetik, hogy az igazán nagy mérkőzéseken sosem tudott pozitív hőssé válni, a legtöbb szurkoló azonban túlnyomórészt kedves emlékeket őriz róla. Szerzett néhány igazán emlékezetes és fontos gólt, ráadásul három bajnoki címet is ünnepelhetett a csapattal. Nagy merészségre vall azt állítani, hogy nem volt Real Madrid szintű támadó. A benne rejlő minőséget a Napoli és a Juventus csapatánál is tudta bizonyítani.
Marcelo
Mindössze 18 évesen érkezett a klubhoz, 6,5 millió euró fejében. Úgy, hogy előtte összesen 30 élvonalbeli meccse volt a Fluminense csapatában. Most viszont törjük a fejünket, hogy mit is mondjunk róla… Szükséges őt egyáltalán bemutatni bárkinek is? Bátran és büszkén jelenthetjük ki, hogy a világfutball legegyedibb játékosát szereztük meg akkor. A brazil balbekk bizonyult a legjobb döntésnek a fent említett, 2006-ban szerződtetett hármasból, pedig ő volt az, akiről a legkevesebbet beszélt a média. Bálványa, Roberto Carlos utódjának szánta őt a klub, de az első idényeiben meglehetősen sok problémája akadt. Az első hat madridi hónapja során alig jutott lehetőséghez, mindössze 6 mérkőzésen léphetett pályára. Fabio Capello távozása után Bernd Schuster bizalmat szavazott neki, a német trénernél több mint 30 meccsen léphetett pályára a 2007/08-as idényben. Marcelo szezonról szezonra folyamatosan fejlődött. Manuel Pellegrini a brazil limitált védekező készségei miatt leginkább balszélsőként, mintsem balhátvédként számított szolgálataira. José Mourinho kezei alatt Marcelo védekező munkája drámai változáson ment keresztül, a brazil pedig szép lassan kihagyhatatlan lett a csapatból. Azt már senki sem vitatja, hogy támadásban a világon egyetlen balbekk sem tud annyit hozzátenni a játékhoz, mint a királyi gárda „bohóca”. Az évek során megörökölte a második számú kapitány posztját, így Sergio Ramos hiányában rendre ő viseli a kapitányi karszalagot. Marcelo mára a klub legendás játékosává vált, és sokan úgy gondolják, hogy sikerült túlszárnyalnia legnagyobb bálványát, Roberto Carlost is. Egy biztos: Marcika vitrinje nem szűkölködik trófeákban. A brazil három BL-trófeát, négy bajnoki címet, két Király-kupát, három spanyol szuperkupát, három UEFA-szuperkupát és három klubvilágbajnoki címet nyert imádott klubjával. Sergio Ramos mellett egyértelműen a klub történetének egyik legjobb igazolása volt.
2007/08: Royston Drenthe (20)
A 2007-es U21-es Európa-bajnokságot követően Royston Drenthe volt a lehető legkívánatosabb préda az átigazolási piacon. Elképesztő sebességgel nyargalt a pályán, ráadásul minden képessége megvolt ahhoz, hogy jobbhátvédként és jobbszélsőként is számítani lehessen rá. Egy meglehetősen sportos, fiatal labdarúgó volt, aki nyugodt szívvel léphetett volna a sztárrá válás útjára: sebessége, ereje, technikai tudása és bal lába a korabeli fiatalok fölé emelte őt. Volt viszont valami, amiben messze elmaradt társaitól: a hozzáállása és a pályán kívüli élete nem volt összeegyeztethető egy élsportolóéval. Öt madridi idénye során 65 alkalommal léphetett pályára. Kölcsönszerződés keretein belül megjárta a Hércules és az Everton csapatát is, ám a hajója olyan gyors ütemben süllyedt, hogy a lékeket már nem volt ideje befoltozni. Drenthe most 30 esztendős, de csalódást keltő pályafutását már maga mögött hagyta és visszavonult az aktív labdarúgástól. Jelenleg rapperként tevékenykedik. A MARCA újságírójának korábban így nyilatkozott madridi éveiről, valamint a kicsapongó életmódjáról: „Igen, eljártam szórakozni, de nem minden este, ahogy azt sokan gondolják, az viszont igaz, hogy sok éjszakát töltöttem különböző klubokban. Többször is jártunk a madridi Buddha bárban, és bizony nagyszerű pillanatokat töltöttünk ott. Sokszor titokban kellett elmennem szórakozni. Nehéz volt nemet mondani, hiszen a Real Madrid játékosaként rengeteg felkérést kapsz. Madrid egy gyönyörű város, rengeteg étteremmel és szórakozási lehetőséggel, szép lányokkal… Ha fiatal vagy és a Real Madrid játékosa… Hatalmas előtted a kísértés és egyszerűen nem tudsz teljes mértékben a játékra koncentrálni…”
2008/09: Dani Parejo (19)
Don Alfredo di Stéfano mondta róla, hogy ő a La Fábrica gyémántja. Dani Parejónak a következő saját nevelésű sztárrá kellett volna válnia a klub kötelékén belül, ahogy korábban Guti, Raúl vagy Iker Casillas. A cosladai születésű középpályás 2008 nyarán került fel a felnőtt csapathoz, a döntéshozók azonban még nem érezték őt késznek egy ilyen komoly feladat megoldására, így rövidesen az angol Queens Park Rangers együtteséhez került kölcsönbe. A párharcokról híres szigetországi liga jó választásnak tűnt, hiszen Dani elsősorban a játék fizikai aspektusaiban maradt el a várakozásoktól. A Real Madrid szezonja azonban nem alakult túl fényesen: Schustert kirúgták, a helyére pedig Juande Ramos érkezett mint afféle „tűzoló” menedzser. A vezetőség, hogy megerősítse a keretet, leigazolta Klaas-Jan Huntelaart és Lassana Diarrát., Dani Parejót pedig visszahívta a spanyol fővárosba, kevesebb mint fél évvel a távozását követően. Az AS címlapjára ez került másnap: „A La Fábrica gyémántja hazatér”. Ami ezután következett, arra senki sem számított. Parejo mindössze öt meccsen lépett pályára, ráadásul mindig csereként. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy sosem kapta meg az esélyt a bizonyításra. Nyáron a Getaféhoz került, immáron végleges szerződéssel, mostanra pedig valódi kulcsjátékossá és csapatkapitánnyá nőtte ki magát a Valencia együttesénél. Sokak igazságtalannak tartják, hogy sosem kapott behívót a felnőtt válogatottba. Vajon kijelenthető róla, hogy Real Madrid szintű játékos? Valószínűleg igen, de sosem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
2010/11: Sergio Canales (19)
Mikor az akkor még csak 18 éves Canales néhány fantasztikus hónapot produkált a Racing Santander csapatában, azonnal megkezdődött érte a licitháború a Real Madrid és a Barcelona között. A harcot végül a fővárosiak nyerték, Canales 4,5 millió euróért (és bónuszokért) váltott klubot. Habár már januárban véglegesítették a transzfert, a fiatal középpályás csak 2010 nyarán került Madridba. Remekül kezdte a szezont a José Mourinho dirigálta csapatban, már rögtön a debütáló (barátságos) mérkőzésén betalált a Club América hálójába. Az idény első meccsein általában nem Mesut Özil, hanem ő került be a kezdőcsapatba, de végül mindössze 518 játékpercig jutott az első és egyben egyetlen madridi szezonjában. Ami a pályafutását illeti, igencsak meggyűlt a baja a visszatérő térdszalag-sérülésekkel, de úgy tűnik, egy sikertelen valenciai kitérő után újjászületett a Real Sociedadban. Ha elkerülik őt a sérülések, könnyedén válhatott volna belőle egy olyan képességű és típusú játékos, mint Guti. Canales egykor az ország egyik legnagyobb tehetségének számított, de a fővárosban képtelen volt felnőni az elvárásokhoz.
2011/12: Raphaël Varane (18)
Épphogy bekerült a Lens első csapatába, néhány hónap múlva az ifjú Varane már Valdebebasban találta magát. A fiatal titán a Manchester United és a Real Madrid közül választhatott. Sir Alex Ferguson köré akarta építeni a vörös ördögök jövőjének védelmét, ám volt egy ennél is csábítóbb dolog: a másik oldalról nem más, mint Zinédine Zidane telefonált Raphának. Igen, ez jelentette a különbséget. „Felvettem a telefont, először nem tudtam, hogy kivel beszélek, aztán csak hallgattam, hiszen felismertem a hangját. Zidane volt az. Arra kértem, hogy beszéljünk máskor, hiszen éppen akkor az egyetemi felvételimre készültem. Az emberek a történetem hallatán azt mondták, hogy nem vagyok normális. Arra kértem Zidane-t, aki le akart igazolni, hogy várjon egy kicsit…” – mesélte a védő egy korábbi interjú során. Varane végül visszahívta Zizout, onnan pedig nem volt megállás, a Real Madridot választotta. Az igazi áttörés a második idényében érkezett el, José Mourinho irányítása alatt: Varane kiszorította Pepét a kezdőcsapatból, és hát ki ne emlékezne a Barcelona elleni fejes góljaira? A 19 éves védő hamar felhívta magára a figyelmet. Rakéta gyorsaságú fejlődését egy térdsérülés lassította le, porcszakadás miatt meg is kellett műteni. Canalesszel és Gagóval ellentétben Varane a nehézségek ellenére is kitartott. Pepével való rivalizálása a kezdőcsapatba kerülésért a közelmúltban – a portugál távozásával – véget tért, jelenleg nehéz nélküle elképzelni a Real Madrid kezdőcsapatát. Gyakori sérülései némi aggodalomra adnak okot, de a képességeit nem lehet megkérdőjelezni. Ő a legfiatalabb játékos a Bajnokok Ligája történetében, aki háromszor is magasba emelhette a sorozat győztesének járó trófeát. Kvalitásait tekintve nem lehet kérdés, hogy amennyiben a komoly sérülések elkerülik, a jövő egyik kapitányát, illetve a klub jövőbeli legendáját köszönthetjük majd személyében.
2012/13: Álvaro Morata (20)
Álvaro Morata azt követően került az első csapathoz – José Mourinho kérésére – 20 esztendősen, hogy a Castillában 83 mérkőzésen 45 gólig jutott. Az első idényében 15 alkalommal jutott szóhoz, és kétszer sikerült bevennie az ellenfelek kapuját. Az egyik legjobb mérkőzését viszont épp a Barcelona ellen játszotta a Santiago Bernabéuban. Morata Karim Benzemát helyettesítette aznap, ám nem a saját posztján, hiszen végig a bal oldalon kellett robotolnia, erőfeszítései viszont kifizetődtek egy gólpassz formájában. Ő egy olyan játékos, aki mindig többet és többet követel saját magától. Az Ancelotti-éra első évében nem jutott elegendő lehetőséghez, így engedett a Juventus és Antonio Conte hívószavának, és 20 millió euró fejében az olasz topcsapathoz igazolt. Az akkori szerződése tartalmazott egy két évig érvényes visszavásárlási opciót, így meghatározott díj ellenében a Real Madrid bármikor a támadó visszahívása mellett dönthetett. A klub a 2016/17-es idény előtt élt is opciós jogával, így Morata – két sikeresnek tekinthető olaszországi idényt követően – hazatérhetett. Hiába fejlődött sokat a Juventusnál, a Real Madrid kezdőcsapatába továbbra sem tudta beverekedni magát, rendre alulmaradt Karim Benzemával szemben, ugyanakkor bizonyította, hogy megüti azt a szintet, amit a klub megkövetel. A közelgő világbajnokság miatt a jelenlegi idényt megelőzően úgy döntött, hogy továbbáll, hiszen állandó játéklehetőségre van szüksége. A támadót végül a Chelsea ajánlata győzte meg. Az angol klub megközelítőleg 80 millió eurót fizetett a Real Madridnak Morata szolgálataiért. Utólag annyit biztosan elmondhatunk, hogy a távozásával keletkezett űrt a klub nem tudta betölteni.
2013/14: Jesé Rodríguez (20)
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Jesé a legnagyobb talentummal megáldott labdarúgó, aki az elmúlt 18 évben került ki a Real Madrid utánpótlásrendszeréből. Stílusügyileg sokban hasonlított Cristiano Ronaldóra, hiszen általában a bal oldalról indulva cselezett befelé, és örömmel vállalta fel az egy az egy elleni párharcokat. Ez a kanári-szigeteki srác végigjárta a ranglétrát, a Castillában mutatott játékával pedig komoly hírnévre tett szert, a klubon belül és a klubon kívül egyaránt. Gólerőssége és képességei Florentino Pérez előtt sem maradtak rejtve: az elnök úr egyszer úgy nyilatkozott a fiatal támadóról mint a blancók akadémiájának ékköve. A castillás szezonját gólkirályként, 38 meccsen 22 hálózörgetéssel zárta. Mourinho nem halmozta el őt játéklehetőséggel, de Ancelotti alatt minden megváltozott. Jesé felkerült az első csapathoz, hamarosan pedig meghálálta a bizalmat. Gareth Bale folyamatos sérülései miatt a trénernek szüksége volt egy megbízható szélsőre. Ez az időszak az áttörést jelentette Jesének. A 2013 decembere és a 2014 márciusa közötti hónapok igencsak emlékezetesek voltak a spanyol számára: hosszabbításban szerzett győztes gól a Valencia ellen; pályafutásának első találata a Király-kupában az Osasuna ellen; gól az Athletic Bilbao, a Villarreal és a Getafe ellen a ligában. Pályája megállíthatatlanul, meteorszerűen ívelt felfelé, néhányan pedig már a jövő aranylabdásáról suttogtak. Ám amikor Jesé végleg bejátszotta volna magát a kezdőcsapatba, hatalmas törést kellett elszenvednie a pályafutását tekintve. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Schalke együttese ellen volt jelentése a Real Madridnak. Egy Kolasinac-rúgásnak köszönhetően Jesé elülső keresztszalag szakadást szenvedett, melynek következtében ki kellett hagynia a szezon hátralévő részét, beleértve a kulcsfontosságú BL-menetelést is. Idővel felépült, ám sérülése előtti formáját sosem sikerült visszanyernie. A következő három idényben még a cserepadig sem sikerült mindig eljutnia, többször súlyfelesleggel is küzdött. 2016 nyarán 25 millió euróért távozott a PSG-hez, ám Unai Emery vezetőedző nem volt maradéktalanul elégedett a hozzáállásával, képességeivel. Jesé az első adandó alkalommal távozott, méghozzá kölcsönben a Las Palmas együtteséhez. A kanári-szigeteki „kiruccanás” után, 2017 nyarán ismét elhagyta a divat fővárosát, és az angliai Stoke City edzőközpontjába tette át székhelyét. Összességében kijelenthető, hogy a Madridból való távozása óta sem sikerült igazolnia, hogy egykoron a világ legnagyobb tehetségeként tartotta őt számon a közvélemény. A MARCA egyszer megkérdezte tőle, hogy vajon mi lett volna, ha nincs az a bizonyos sérülés. A támadó így felelt: „Sokat szoktam gondolkozni ezen. Nem szeretem másokhoz hasonlítgatni magamat, de úgy gondolom, hogy a Real Madrid kezdőcsapatának megkérdőjelezhetetlen tagja lennék. Ebben biztos vagyok.” A közelmúlt nehézségei és a rengeteg kritika ellenére valahogy mégsem hangzik képtelenségnek ez a mondat. Az összes elbukott sztárjelölt közül Jesé története fáj a legjobban a madridistáknak. Egy saját nevelésű játékos, aki meghatározhatott volna egy korszakot a klub történelmében. Mindazonáltal Jesé Rodríguez még mindig csak 25 éves, még bőven van ideje tanúbizonyságot tenni a benne rejlő potenciálról – ám ez nagyon nehéz lesz, ha nem sikerül több játékperchez jutnia a Stoke-nál.
2016/17: Marco Asensio (20)
A már-már legendás történetet szinte mindenki ismeri: az Asensio család egy nyaralás alkalmával összefutott a Real Madrid elnökével, Florentino Pérezzel, Marco édesanyja pedig közölte a klub első emberével, hogy fia egy nap a királyi gárda játékosa lesz. Az a merész álom mára valósággá vált. Bár sokan elfelejtik, a Real Madrid már 2014 márciusában megegyezett a Mallorca csapatával Asensio átigazolását illetően, ám a középpályás ezt követően még nevelőegyesületében maradt, kölcsönszerződés keretein belül. A 2015/16-os idényt megelőző felkészülést az első csapattal teljesítette, de a szakmai stáb jobbnak látta, ha tapasztalatszerzés céljából egy újabb idényt tölt el kölcsönben egy olyan együttesnél, ahol folyamatosan játéklehetőséghez juthat – így született meg az egyezség az Espanyol csapatával. A kivételes bal lábbal megáldott játékos hamar bizonyította rátermettségét Barcelonában, így a 2016/17-es idényt már a Real Madriddal kezdte meg – nem is akárhogyan, hiszen első tétmérkőzésén óriási gólt akasztott a Sevilla hálójába az UEFA-szuperkupa küzdelmei során. Azt követően nem lehetett megállítani őt. A fiatal titán a klubvilágbajnokság kivételével minden egyes sorozatban gólt szerzett a debütáló mérkőzésén – és milyen gólokat!? Ahogy telt az idő egyre meghatározóbb szerepet töltött be a csapat életében, először első számú csereként számolt vele Zinédine Zidane (aki egyébként gyerekkori bálványa a mallorcai játékosnak), az elmúlt időszakban viszont egyre hangosabban dörömböl a kezdőcsapat ajtaján is. Ha fejlődése az eddig látott ütemben halad, akkor még az is meglehet, hogy a jövő egyik aranylabdását igazolta le személyében Florentino Pérez.
2017/18: Dani Ceballos (20)
A Real Madrid tavaly nyáron, az U21-es Európa-bajnokságot követően igazolta le az utrerai születésű középpályást, aki az említett tornán a legértékesebb játékosnak járó díjat is bezsebelte. Lenyűgöző labdaérzékét és kiváló térlátását már a Betis csapatában is igazolta, szervezőkészsége a szakértők szerint a legmagasabb szintet képviseli a saját korosztályában. Korábbi teljesítményének és eredményeinek tudatában nem csoda, hogy a Real Madrid és a Barcelona érdeklődését is felkeltette. Madridba érkezése óta viszont egyelőre nem jött ki számára a lépés, nem tudta meggyőzni Zinédine Zidane-t arról, hogy helye van a csapatban, gyakran még a cserék közt sem nevezte őt edzője a szezon során. Egyetlen emlékezetes mérkőzése volt: az Alavés elleni őszi bajnokin a kezdőcsapat tagjaként két gólt szerzett, aminek köszönhetően a Real Madrid 2-1-re megnyerte a mérkőzést. Hogy mi lesz vele a jövőben, azt nehéz megjósolni. Csak szorítani tudunk azért, hogy a Varane-éhoz hasonló utat járjon be, és ne a Gago féle vonalat erősítse.
