2018. április 26., csütörtök

Iker Casillas: Egy örökség, amely nem hasonlítható egyetlen másikhoz sem

  • Zs. Csaba
  • 2018.03.26. 14:40
Ahhoz, hogy valaki halhatatlanná váljon a futball világában, nem elég tehetségesnek lenni, (sport)emberként is a legnemesebb tulajdonságokkal kell rendelkezni. Iker Casillas esetében minden adott volt ahhoz, hogy elinduljon dicsőséghez vezető úton, a mára már legendává avanzsált kapus pedig ki is hozta ebből a maximumot. Méltatlan távozás ide vagy oda, hosszú időnek el kell telnie ahhoz, hogy még egy ilyen ikonikus alakja legyen a klubnak. Egy legenda nagysága előtt tisztelgünk.

Aki járt már Madridban, az tudja, hogy épp a város szívében terül el az ikonikus Cibeles tér. A pazar környék egyik legnagyobb ékköve a szökőkút, ami pontosan a tér közepén található, és alapjaként szolgál a görög istennőt, Cybelét ábrázoló szobornak. Hogy úgy fogalmazzunk, a Real Madrid sok-sok évvel ezelőtt „örökbe fogadta” a történelmi jelentőségű műemléket: a klub minden egyes trófeáját a téren, a szökőkút körül ünnepli.

A futball szerelmesei gyakran összemossák a sport és a szentség között húzódó, meglehetősen éles határvonalat. Ennek a csodálatos játéknak is megvannak a maga közhelyei: mindenki választ egy hitvallást, ami túlmutat az emberi versengésen, és amellyel mindenki beléphet az istenek birodalmába. Azok számára, akik a La Roja templomában kötelezték el magukat, 2002. június 16. napja hozta el a messiásuk megkoronázását.

Zarándokok, akik öltözetén a kék, az arany és a vörös színek pompáztak, szülőföldjüktől, Ibériától keletre, Szuvon városába látogattak el. Dél-Koreában, a világbajnokságra készült stadionban épp a legjobb tizenhat közé jutásért harcolt Spanyolország, méghozzá az írek ellenfeleként. Papírforma alapján mindenki a spanyolok elsöprő fölényére számított, akik az első félidőben meg is szerezték a vezetést, köszönhetően Fernando Morientesnek, aki a kapuban álló, tehetetlen Shay Given mellett fejelt a hálóba.

A félidei szünet során a zöld mezes írek valósággal újjászülettek. Mick McCarthy, a szigetországiak szövetségi kapitánya tanúbizonyságot tett taktikai tudásáról: pályára küldte a veterán Niall Quinnt, ezzel felrázta a középpályát, a csapatba pedig valósággal új életet lehelt. Az írek innentől kezdve azt az arcukat mutatták, ami a leggyakrabban jellemzi a különböző sorozatok alulértékelt csapatait. Úgy tűnt, hogy elszántságuk hamar kifizetődik majd, ennek első jele egy jogosan megítélt büntető volt. Ian Harte állt a labda mögé, aki végignézhette, amint a meglehetősen friss tekintetű Iker Casillas könnyedén védi lövését.

A 21 esztendős hálóőrnek nagyszerű mérkőzése volt, de végül a halálosan pontos Robbie Keane mattolni tudta őt. Az az egyenlítő találat egyben azt is jelentette, hogy a felek kétszer tizenöt perc hosszabbítást kellett hogy játsszanak. Mivel a mérkőzés sorsát továbbra sem sikerült eldönteni, tizenegyesekkel próbáltak dűlőre jutni a felek. Fiatalos bátorságával Iker Casillas a tettek mezejére lépett: kivédte David Connolly és Kevin Kilbane büntetőjét is, így a legjobb 16 közé repítette hazája válogatottját.

A végeredmény és az annak kialakításában játszott főszerep kiváltotta érzelmek következtében Iker Casillast San Ikernek kiáltották ki, ami magyarul Szent Ikert jelent. Az elnevezés valójában jól tükrözte az emberfeletti teljesítményét. A tapsvihar ugyan megérdemelt volt, de nem szabad eltusolnunk egy apró részletet: Iker csillogásához egy igazán nagy balszerencse is kellett.

Santiago Cañizares elképesztő balesete nélkül nem biztos, hogy Iker állt volna a kapuban. A Valencia hálóőre egy arcszeszes üveget ejtett a lábfejére a tornát megelőző estén – hogy lehet valaki ilyen ügyetlen, miközben annyira biztos kezű a kapuban?! –, ami  olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy nem tudta vállalni a játékot.

„Ami Cañizarest illeti, igazi balszerencse, érthető módon nem örülök a sérülésének, de a futball márcsak ilyen. Így Ricardo, Contreras és én fogunk harcolni egyetlen helyért, és bárki győztesen kerülhet ki közülünk.”

Az az igazság, hogy Casillas talán túlságosan szerény volt. Ricardo és Contreras is kiváló kapus volt, akik egyébként a Valladolid és a Málaga csapatától érkeztek a nyári tornára, de egyiküket sem lehetett a Real Madrid kapusához hasonlítani. A fiatal hálóőr akkorra már a fővárosi klub első számú kapusának számított, és egyértelműen készen állt arra, hogy a válogatott porondon is letegye névjegyét.

Casillas a La Fábrica neveltjeként került az első csapatba, ahová útja tradicionálisan a Castillán át vezetett. Saját nevelésű játékosként fejlődése során a szurkolók mindig támogatták. A Real Madrid minden egyes szimpatizánsát örömmel tölti el, ha egy saját nevelésű játékos a ranglétrát megmászva eljut az első csapatig – azokat pedig különösen, akik még emlékeznek az 1966-os európai sikerre, amikor is a döntőben a Real Madrid kezdőcsapatát csak és kizárólag spanyol játékosok alkották.

Ironikus, de Madridban is egy Cañizares-sérülés tette lehetővé számára, hogy az első csapat közelébe kerülhessen. Casillas Sid Lowe-nak, a spanyol futball szakértőjének mesélt arról korábban, hogy mikért került be Iker a Rosenborg elleni BL-meccs keretébe: „Bodo Illgner sérült volt, Cañizares pedig kapott egy rúgást, így a csapatnak szüksége volt a harmadik számú kapusára. Szó szerint elrángattak engem az iskolából, technika óráról. Elképzelhetik a szituációt, amikor a tanár a következőket mondja: »Nos, épp dolgoznia kellene az osztályomban.«”

„Az igazgató nagy Madrid-szurkoló volt, behívatott az irodájába. Tudta, hogy a Real Madrid utánpótlásában játszok, így valahányszor találkoztunk, a klubról beszélgettünk. Elmondta, hogy Barajas közelébe, a klub hoteljébe kell mennem, és fel kell készülnöm arra, hogy Norvégiába utazok.”

Casillas mindössze 16 éves volt akkor. Sérülések ide vagy oda, a keretben való jelenléte jól jelezte, hogy milyen nagyra értékeli őt a klub. A repülőgépre való felszállás során, majd amikor Morientes mellett helyet foglalt, elmondása szerint úgy érezte magát, mintha megnyerte volna a lottót. Ezt az érzést egyébként édesapja, José is jól ismerhette.

José Casillas minden egyes hétvégén megpróbálta megjósolni a nemzeti mérkőzések végeredményét, majd megbízta az ifjú Ikert, hogy regisztrálja a szelvényt a helyi fogadóirodában. Az egyik este, amikor kijöttek a végeredmények, José nem hitt a szemének: mind a 14 mérkőzés végeredményét eltalálta. Egyetlen probléma volt csak: a fia elvörösödött arca. Iker félénken beismerte, hogy elfelejtette feladni a szelvényt, így a család elesett a jackpot jelentette 1,2 millió fontnyi összegtől.

Félretéve a gyerekkori vétség szülte bonyodalmat, a szülők meglehetősen boldogok voltak a beérkező hírek hallatán: a fiuk meghívót kapott a Real Madrid első csapatába. Onnantól kezdve mindent megtettek annak érdekében, hogy segítsenek neki a sztárrá váláshoz vezető hosszú úton. Ennek ellenére ők sem hitték volna, hogy az ifjú Iker 20 esztendősen már kétszeres BL-győztesnek mondhatja majd magát.

Casillas lett a valaha volt legfiatalabb kapus, aki pályára léphetett a legrangosabb európai kupasorozatban – a rekordot egyébként Mile Svilar, a Benfica játékosa néhány hónapja döntötte meg. Az első BL-meccsén úgy játszott, mintha világéletében a Bernabéu kapujában állt volna. Mozgékonyságát ösztönös és teljesen tudatos helyezkedéssel, villámgyors reflexeivel, egy macska rugóival és földöntúli koncentrációval kombinálta.

A habfehérek a 2000-es Bajnokok Ligája csoportkörében a második helyen végeztek, ami egyben azt is jelentette, hogy egy rendkívül erős ellenféllel, az akkor háromszoros bajnok Manchester United csapatával találkozhattak a legjobb 16 között. Az első mérkőzésen Iker lehúzta a rolót, kapuja bevehetetlen volt, így a Real Madrid 0-0-s döntetlennel utazhatott az Old Traffordra. A visszavágót óvatosan kezdték a felek, de Roy Keane öngólja, majd Raúl duplája – bár az utolsó 30 percben a hazaiak két gólt is lőttek – bebiztosította a továbbjutást. 

Iker Casillas meglehetősen rövid idő alatt bevehetetlen erőddé varázsolta a Santiago Bernabéut: igazi lovagként, játszi könnyedséggel verte vissza a királyságot érő támadásokat. Az elődöntőben, a Bayern München elleni hazai találkozón sem hibázott, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a sorozatban létrejöhetett egy spanyol házi döntő, melyet a királyiak a Valencia ellen vívhattak meg. A „denevérek” magabiztosan vághattak neki a finálénak, hiszen a bajnokságban a Real Madrid előtt végeztek, ráadásul az utolsó fordulóban a Zaragoza legyőzésével bebiztosították be a 3. helyüket. A Real Madrid helyzete épp ellenkező volt, kikaptak a Valladolid csapatától, így az 5. pozícióban zárták a bajnoki idényt.

A döntőben meglehetősen egyoldalú csatát láthatott a nagyérdemű, ami visszaállította a nemrég felborult történelmi egyensúlyt. A Real Madrid már az első félidőben bevitte az első ütést: egy elegáns széljátékot követően Steve McManaman labdáját Fernando Morientes váltotta gólra. A második játékrészben az angol középpályás is feliratkozhatott a góllövők listájára: gyönyörű mozdulattal duplázta meg csapata előnyét. Az i-re Raúl tette fel a pontot, aki a kapust kicselezve húzta vissza a kapuba a játékszert. A nosztalgia sorait olvashatjátok...

Iker Casillas tehát meghódította Európát, hivatásának mesterévé avanzsált már serdülőkorban, mindezt úgy, hogy elképesztő könnyedséggel pergette le magáról a futball legsikeresebb óriása, a Real Madrid jelentette nyomást. A következő két idény során megnyerte a bajnokságot, majd ismét diadalmaskodott a Real Madriddal a Bajnokok Ligájában – aztán jött a szuvoni, emlékezetes büntetőpárbaj. A pályán elért minden egyes sikere mögött ott állt egy igen fontos tényező: a személyisége. Ez jelentette számára a legtöbbet. „Nem arra vágyom, hogy jó kapusként emlékezzenek rám az emberek, sokkal inkább szeretném, ha jó emberként maradnék a köztudatban.” hangoztatta egy sokat emlegetett interjúja során. A kisugárzása ragályos és egyben olyan tiszta volt, mint a Manzanares vize.

San Iker teológiája teljes mértékben átjárta a spanyol fővárost, és bár az egész ország tisztelte a kapust és nagyságát, a hit és a futball homályos határait átlépve akkor indult el a félistenné válás igazi útján, akkor szilárdította meg véglegesen örökségét, amikor kapitányként vezethette hazája válogatottját a történelmi jelentőségű sikerekhez. Raúl kihagyását követően a 2008-as Európa-bajnokságon Iker kapta meg a kapitányi karszalagot, onnantól pedig nem volt megállás. A spanyolok első helyen végeztek csoportjukban, majd a negyeddöntőben Olaszországgal csaphattak össze.

Az Azzurrinak is megvolt a maga kultikus alakja, Gigi Buffon személyében. A két kapus nagyszerű barátságot ápol, de 120 percnyi játékot követően csak egyikük örülhetett –végül a spanyol harangokat kongatták a dicsőség jeléül. Casillas – épp úgy, mint hat évvel korábban – két büntetőt is megfogott a tizenegyespárbaj során: először De Rossi jobbra tartó lövését hárította, majd Di Natale ellenkező irányba lőtt labdáját ütötte ki.

Az események ugyan nem a Bernabéuban játszódtak, de főhősünk a bécsi Ernst Happel Stadionban végül talán ugyanúgy otthon érezhette magát. Ikert az olaszok elleni diadalt követően megválasztották a meccs legjobbjának, majd négy nap múlva ugyanezen a helyszínen, kapott gól nélkül sikerült győzedelmeskedni Oroszország ellen is. Ezen felül Ausztria legnagyobb stadionja adhatott otthont a sorozat döntőjének is, ahol Spanyolország Németország ellen próbálta meg elnyerni az Európa legjobbjának járó címet. Bár Ikerék a legjobb góllövőjük, David Villa nélkül indultak csatába, Fernando Torres magára vállalta a nemes szerepet, és találatának köszönhetően a spanyolok történelmi sikert arattak – természetesen újra egy kapott gól nélküli győzelemmel. Iker Casillas lett a történelem első kapusa, aki az Európa-bajnokság trófeáját kapitányként emelhette magasba.

Két évvel később a madridi Almudena katedrális harangjai hangosabban és büszkébben kongtak, mint korábban bármikor. Spanyolország legyőzte Hollandiát, így a nemzet története során első alkalommal világbajnokká avanzsált – Iker Casillas vezetésével. Két, egy az egy elleni helyzetben bravúrja is volt – melyek közül a Robbennel szemben, lábbal bemutatott védése maradt meg leginkább a köztudatban –, melyek lehetővé tették, hogy Iniesta hosszabbításban lőtt gólja elegendő legyen a diadalhoz. Iker Casillas megnyerte a sorozat Aranykesztyű-díját, „szent” kezei pedig elsőként simogathatták a világbajnoki trófeát Johannesburgban. Kevesen tudtak vitatkozni azzal, hogy ő a spanyol futball történetének legkiválóbb hálóőre.

A képet, amin Iker becsukott szemekkel és hatalmasra tátott szájjal a magasba emeli a trófeát, több ezren hívatták elő és értékesítették hatalmas méretekben. Mindenhol ott virított a fotó, kezdve a közterületektől a gyerekek szobájáig. „Ha megnyered az Aranykesztyű-díjat, ráadásul ez kollektív sikerrel is párosul, az felemelő érzés. Hiába nyersz egyéni címeket, ha az nem párosul csapatként elért sikerekkel, hiszen akkor legbelül úgy érzed, hogy valami hiányzik. Elég szerencsés voltam, hiszen megnyertük a világbajnokságot, engem pedig a torna legjobb kapusának választottak. Ez dupla örömöt jelent számomra.”

A hatalmas sikereket egy újabb Európa-bajnokság követte, melyen Spanyolország felülhetett a kontinens trónjára. Morálisan viszont egy igen sötét időszak következett a kapus páratlan pályafutásában. José Mourinhóval, a Real Madrid akkori edzőjével mélyen megromlott a kapcsolata, így jóformán csak kívülállóként figyelhette az eseményeket. A királyi gárda kapujában Antonio Adán és Diego López vette át a helyét – jóllehet, mindehhez kellett egy komoly kézsérülés is.

Iker Casillas számkivetetté vált a portugál edző Real Madridjában, még a szurkolók egy része is gyalázni kezdte őt, miután állítólag információkat szivárogtatott ki az öltözőből a sajtó számára. Meglehetősen bonyolult időszak volt ez számára. Iker először tapasztalta meg, hogy az isteni mivolt is megkérdőjelezhető, ráadásul végig kellett néznie, amint az ősi rivális Barcelona meghódítja az egész világot Pep Guardiola irányításával. 

Casillas jól érzékelhető frusztráltsága meglehetősen beszennyezte az általa épített legendát, és egy idő után minden jel a kijárat felé mutatott. Úgy tűnt, csak egy csoda mentheti meg őt a méltatlan befejezéstől – a földöntúli segítség pedig, ahogy az egy szent esetében el is várható, érkezett is.

2013 nyarán Carlo Ancelottit nevezték ki Madridban José Mourinho utódjaként. Az olasz úgy döntött, hogy a Király-kupában és a Bajnokok Ligájában Iker állhat a kapuban. A veterán hálóőr meghálálta a bizalmat. Bár voltak hibái, a csapat épp azt a két sorozatot nyerte meg abban az idényben, ahol ő védte a blancók kapuját. Ő lett az első olyan kapus, aki a Király-kupa döntőjéig egyetlenegy gólt sem kapott – a fináléban a Real Madrid pont a Barcelona csapatát verte 2-1-re –, aztán a királyiak tizedik alkalommal is felülhettek Európa trónjára.

Az Atlético Madrid elleni, 4-1-es diadal egyben azt is jelentette, hogy Iker Casillas emelhette a magasba a rég óta várt La Décima trófeáját. Ezzel Franz Beckenbauer és Didier Deschamps rekordját is beérte: ő lett a történelem harmadik kapitánya, aki megnyerhette az Európa-bajnokságot, a világbajnokságot és a Bajnokok Ligáját is. Eredményeinek köszönhetően visszanyerte helyét a Real Madrid hierarchiájában és a szurkolók szívében is. San Iker feltámadt a halálból – ez jól reflektál becenevére is.

Ha egyetlen képpel szeretnénk leírni Iker Casillas egyedülálló pályafutását, akkor azt választanánk, ami 2014 májusában, a madridi Cibeles téren készült. A Tizedik ünneplése során a Real Madrid kapitánya egy emelvényen, pontosan a Cybele szobor mögött állt, feje fölött pedig a trófeát tartotta. Rajongók ezrei éltették, és a szemükben talán gyönyörű metaforaként hatott a kép: Iker Casillas pontosan ott állt, ahová mindig is tartozott - az istenek között.


  • Forrás: These Football Times
  • Szerző(k): Zs. Csaba

Hozzászólások

Tabella