Neymar sosem a becsületesség és a hűség mintaképe volt, teljesen nyilvánvaló, hogy neki csak eszközök a klubok a saját sikerei eléréséhez. Ha nem így lenne, akkor fel sem merülhetett volna vele kapcsolatban ilyen alantas szóbeszéd, minthogy a PSG csupán egy ugródeszka számára. Meg amúgy is, miféle ugródeszka? Könyörgöm, ha a PSG ugródeszka, akkor a Barcelona mi volt? Süllyesztő? Vagy hogy van ez?
Bárhogy is legyen, egy klubot sem lehet ugródeszkaként használni. Erkölcstelen és alávaló dolog csak azért egy csapathoz igazolni, hogy ott felnyomhasd a marketingértékedet, és aztán egy még nagyobb csapathoz menj. Nem mintha Neymar marketingcélú megfontolásból lépett volna fel erre a PSG nevű deszkára. Igazából senki sem tudja, miért igazolt oda. Pénzért? Trófeákért? (WTF?) Még több pénzért? Messi miatt? Vagy csak a Louvre vonzotta? Tudja a fene.
Ami számomra bicskanyitogató, az az a tény, hogy a Real Madrid drukkerei tárt karokkal fogadnának egy olyan játékost, aki tehát a hírek szerint eladta az identitását a PSG-nek, csak azért, hogy legyen időnk elfelejteni, hogy ő egykor Barça-játékos volt. Na meg aztán a legtöbben mindenféle taktikai és stratégiai megfontoltságból azért szeretnék őt a csapatba, hogy élvezkedhessenek, amikor néhanapján elfektet két tagbaszakadt védőt. Mert valljuk be, Neymart ezért szeretjük, ha szeretjük. Sokat cselez, és a legtöbbször sikeresen teszi ezt. Sőt, szemet gyönyörködtetően. És hogy van-e valamilyen haszna a csapat számára a cseleinek? Hát, azt most hagyjuk.
A valódi kérdést senki sem teszi fel: van-e igazából értelme annak, hogy ő most idejöjjön? Az én válaszom erre az, hogy nincs. Jelenleg nagyon nincs.
Amíg ugyanis Cristiano Ronaldo a csapatban van, addig Neymarnak nincs itt keresnivalója. Nem a Real Madrid nem fogja leigazolni, hanem ő nem fog idejönni. Hiszen emlékezzünk: Neymar nem akart Messi árnyékában lenni. Azt gondoljuk, hogy hirtelen megunta volna azt, hogy kicsit kiment süttetni magát? Komolyan azt hisszük, hogy visszajönne az árnyékba? Fenéket. Neymarnak nem kell többé az árnyék. Neki a szánsájn-bícs-koktél kell. De ez a szentháromság a Real Madridnál Cristiano Ronaldót illeti. És ő nem szívesen adja át ezt a pozíciót. Pontosan ugyanebből az okból kifolyólag nem igazolt a vezetőség sztárcsatárt Benzema helyére az elmúlt évek során. Persze a bícs és a koktél Karimnak is kell, de ő nem akar kockahasat villantva végigvonulni a homokos tengerparton, ő elhűsölget az árnyékban. (Lehet, azért nem megy ki villogtatni magát, mert a csajoknál sem találna be, miközben tudjuk, hogy Ronaldo mindig mindenhol betalál.)
Na, de térjünk vissza a jeges valóságba. Neymar leigazolása az elmúlt években tudatosan felépített átigazolási és csapatépítési stratégia arcon köpése lenne. Voltaképp egy öngyilkos taktika. Ő ugyanis pont abba a galaktikus vonalba illene bele, amit a Real Madrid azt hiszem, James Rodríguez befuccsolása után végleg feladott. Az elkötelezett, motivált fiatalok beépítése, a csapat gerincének tudatos egyben tartása, a felesleges sztárigazolások teljes mellőzése, ez az, ami a Real Madridot mostanában jellemzi. Neymar annyira nem passzol a Real Madridhoz, mint ahogy Morata sem passzol(t) Ronaldóhoz (értitek…). No, meg az sem mellékes, hogy a Real Madrid szurkolóinak bizonyos köreiben Neymar már eleve halálra van ítélve. Így meg azért nem igazán könnyű játszani, főleg nem a Bernabéuban. Nagyon kevés olyan játékos volt a klub történetében, akit ekkora kezdetleges gyűlöletcunami után legendává magasztosulva búcsúztattak volna. A fordítottjára több példát tudok hozni. Khmmmcasillaskhmmm…
Neymar amúgy sem lesz örök legenda, hiába hiszik páran azt. Az a fajta legenda sosem lesz, mint Guti, sosem fogják úgy tisztelni, mint egy Maldinit, és sosem lesz minden téren akkora zseni, mint Messi. Azt hiszem, ezen már késő is változtatnia.
Alapvetően ugyanis háromféle sztár létezik a futballvilágban: a hatékony sztár, a csillogó sztár, valamint a hatékony és csillogó sztár. Messi, Neymar és Ronaldo. Messi, aki nem vágyik a csillogásra, és az eredményesség (és még csak nem is a saját eredményessége) nála a legelső szempont, és ennek érdekében bármit megtesz. Emellett itt van Ronaldo, aki ugyanúgy vágyott anno arra, hogy a világ legeredményesebb focistája legyen, mint arra, hogy legyen saját alsógatya márkája, és az emberek imádják, ha mosolyog. Valamint itt van Neymar, akiben nem látom azt az elhivatottságot, amivel a hatékonyságot elérhetné. Ő két dologra vágyik csak: a szánsájn-bícs-koktél szentháromságra, és arra, hogy ha elfektet egy védőt, akkor a lelátón szemeket meresztgető plebs olézása visszhangozzon a fülében. Neymar ebből a szempontból ugyanolyan típusú játékos, mint Isco. A kis spanyol mágus is hiába egy zseni, minden mozdulatáról az süt, hogy „szeretném, ha szeretnének”. Sokszor nem az egyszerű és eredményre vezetőt választja, hanem a szép, ám eredménytelen megoldást.
Ronaldóban persze ugyanígy megvan ez a vágy, hogy valami csodát alkosson a pályán, de ő mindemellé társítani tudott egy olyan akaratot, aminek köszönhetően a világ legjobb góllövőjévé vált.
A világ igazi legendái pedig az eredményességet is magukban foglaló sztárok soraiból kerülnek ki. Aki pusztán csillogni akar, az sosem lesz igazi legenda, hacsak nem „csábos mosolyú Ronaldinhónak” hívják.
Nem Neymarra lenne tehát szükségünk. Felejtsük már el Neymart, ha kérhetem. Van itt egy sokkal ideillőbb játékos, aki igazi Ronaldo-utód lehetne. Egy fiatal srác, aki elképesztően gyors, eredményes, és emellett minden olyan sztárallűr megvan benne, ami legendává teheti.
Megbízható, Bátor, Ambiciózus, Pontos, Pimasz és Élénk.
