2018. október 19., péntek

Megállapodás született a PSG-vel Neymar jövőjét illetően

  • Zs. Csaba
  • 2018.04.01. 14:33
Több francia lap is – köztük a La Parisien, L’Équipe és a France Football is – egybehangzóan állította ma reggel, hogy eldőlt a PSG brazil játékosának sorsa, a hírt pedig azóta Neymar édesapja is megerősítette, aki egyben a játékos ügynökeként is tevékenykedik.

Vasárnap reggel meglehetősen furcsa reggelre ébredhettek a párizsi gigaklub szurkolói, hiszen mindamellett, hogy hideg, ködös hajnal köszöntött be a francia fővárosba, a sportnapilapok is egészen megdöbbentő híreket közöltek a címlapokon:

La Parisien – A PSG engedélyezte, hogy Neymar tárgyaljon a Real Madriddal. Közel a megállapodás!

L’Équipe – Megállapodás Neymar ügyében!

France Football – A galaktikus Neymar közel a Galaktikusokhoz!

Sokan gondolhatták, hogy a válogatott szünetet követően ez csak egy újabb hadjárat az újságok nagyobb számú értékesítéséért, ám nem sokkal később Neymar édesapja személyesen állt ki a nyilvánosság elé, és erősítette meg, hogy tényleg közel a megállapodás a francia és a spanyol óriás között.

Néhány óra elteltével, kora délutáni időpontban Nasser Al-Khelaïfi, a PSG tulajdonosa hívott össze sajtótájékoztatót, melyen bejelentette, hogy a Florentino Pérezzel való sikeres tárgyalásokat követően megállapodás született a Real Madrid és a Paris Saint-Germain között, Neymar átigazolását illetően. Elárulta, hogy egy olyan egyezség született, amely mindkét fél számára rendkívül jövedelmező, és nemcsak marketing-, hanem sportszakmai szempontból is. Íme, egy részlet a sajtótájékoztatón elhangzottakból:

„Tudjuk jól, hogy a szurkolóink azt gondolják majd, hogy óriási veszteség ért minket, de el kell árulnom valamit: a Neymar-ügylet nem csak és kizárólag a pénzről szól, hiszen mindamellett, hogy a játékost óriási haszonnal értékesítettük, a megállapodás keretein belül már gondoskodtunk is a megfelelő pótlásáról. Köszönhetően a Real Madrid rugalmas hozzáállásának, klubunk története egy újabb legendával lesz gazdagabb.”

A meglehetősen ködös, ám mégis sokat sejtető beszédet követően gyorsan megkezdődtek a találgatások, és természetesen mind a spanyol, mind pedig a francia lapok biztosra vélték, hogy Cristiano Ronaldo klubváltása is része a megállapodásnak. Az igazi bomba viszont csak ezt követően robbant, amikor is a francia klub hivatalos közlemény formájában tájékoztatta szurkolóit az üzlet létrejöttéről:

„A Paris Saint-Germain vezetősége hivatalos közlemény formájában kívánja tudatni a szurkolókkal, hogy megegyezés született a Real Madriddal Neymar Jr. átigazolását illetően. A klub a marketing- és a sportszakmai szempontokat egyaránt szem előtt tartva folytatott tárgyalásokat a spanyol klubbal.

A megállapodás értelmében egy, a jövőt tekintve igen jövedelmező üzlet köttetett a két klub között, hiszen örömmel jelenthetjük be egy olyan játékos érkezését, aki 2009-es madridi bemutatása óta történelmet írt a Real Madriddal, bekerülve a spanyol klub történetének legkiválóbb góllövői közé.

A Paris Saint-Germain családja örömmel jelenti be, hogy a hosszú tárgyalássorozatot követően sikeresen megállapodott Karim Benzemával, a francia, valamint a spanyol futball legendájával, aki négy évre kötelezi el magát a klub mellett.”

A Real Madrid egyelőre még nem erősítette meg a hírt, de mivel a párizsi klub hivatalos közleményt adott ki, az üzlet így lezártnak tekinthető. A spanyol AS és MARCA is egybehangzóan állítja, hogy a Real Madrid Karim Benzema játékjogán felül 100 millió eurós vételárat fizet a brazilok legfényesebben ragyogó csillagáért. Az üzlet természetesen július 1-vel lép majd életbe, hiszen az átigazolási piac hivatalosan csak akkor nyit.

Akik máris kétségbeesetten kezdenének Benzema relikviák után kutatni az internet legmélyebb és legsötétebb bugyraiban, azok számára van egy jó hírünk: az egész csak egy áprilisi tréfa. A francia támadó természetesen (legalábbis egyelőre biztosan) marad a klub kötelékében, ahogy Neymar is Franciaországban.


  • Forrás: penamadridista.hu
  • Szerző(k): Zs. Csaba

Hozzászólások

Tabella