Zidane: Az első gól után teljesen átvettük az irányítást

A csapat trénere, Zinédine Zidane véleményezte a Las Palmas elleni győzelmet.

Értékelés: „A spanyol bajnokságban nincsenek olyan mérkőzések, ahol egyetlen percig sem kell aggódnunk a végeredmény miatt, de az kétségtelen, hogy az első gól megszerzése után teljesen átvettük az irányítást. A Las Palmas bátran futballozott, ami nem meglepő, hiszen pontokra van szükségük. A második játékrészt egyfajta adok-kapok jellemezte. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de a gólszerzés terén még van hova fejlődnünk. Elégedett vagyok a látottakkal. A játékosaim nagyszerűen teljesítettek, még azok is, akik általában kevesebb szóhoz jutnak.”

„A mai siker semmit sem jelent a keddi mérkőzésünk szempontjából, ezt nem szabad elfelejtenünk, ugyanakkor magabiztosak vagyunk.”

Isco: „Kapott egy kisebb rúgást, ezért otthon hagytam őt.”

Bale: „Elégedett vagyok a teljesítményével. Azt nem árulom el, hogy pályára fog-e lépni kedden.”

Marcos Llorente: „Kizárólag a jelennel szeretnék foglalkozni, így csak az idény végén fogunk dönteni a jövőjéről. Neki is jutott valamennyi játékidő az elmúlt hónapokban, igaz, nem olyan sok, mint másoknak.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK