2018. október 22., hétfő

A futball szerepéről

  • PD
  • 2018.04.04. 16:47
Rengeteg dolog történt velem az elmúlt 16 évben. Egyebek mellett felnőttem. Kevés olyan tényezőt tudnék megjelölni, mely ezen időszak alatt állandó volt az életemben – kapcsolatok, iskolák, munka- és lakóhelyek váltakoztak, néha talán gyorsabban is, mint szerettem volna, de valami állandó volt. Épp erről akarok most beszélni, többek között.

A fanatizmusomhoz sokan sokféleképpen viszonyulnak. Vannak, akik nem értik, miért kell ezt ennyire komolyan venni, egyáltalán hogyan lehet követni e sportágat – s egyébként is: „Mikor van neked erre időd?” Mások viccesnek találják, mikor eltorzult arccal rendezem át a kartávolságon belüli környezetemet. Sokan hiszik azt, hogy ők is szurkolók, de valójában még nem azok, s talán soha nem is lesznek. Egyesektől eltávolít ez a szenvedély, másokkal pedig összehoz.

Nem akarok áttekinteni bő másfél évtizedet, mert ahhoz, amit illusztrálni szeretnék, felesleges. Egyetlen mozdulatban, s az e mozdulatot követő néhány másodpercben összpontosul mindaz, amit csupa nagybetűvel úgy nevezhetünk meg: SPORTÉRTÉK.

Cristiano Ronaldo vs. Juventus

Cristiano Ronaldo 33 évesen, a Juventus elleni negyeddöntő odavágóján bravúros gólt szerez, ollózó mozdulattal juttatja a labdát abba a hálóba, mely előtt a valaha volt egyik, ha nem a legnagyobb kapus, Gianluigi Buffon áll őrt. Az ellenfél drukkerei tapsolnak, a portugál klasszis meghajol. Mi ez, ha nem az egyetemes emberi kultúra eltagadhatatlan részlete? Túlzásnak hangzik? Pedig valaha a testmozgást is ugyanolyan szintű és jellegű tevékenységnek tartották, mint az intellektuális teljesítményt. Az az érzésem, hogy manapság mindenhez, ami kulturális, csendet, elvonultságot, visszafogottságot, ismeretlenséget társítunk. Ami kultúra, az poros, nehezen érthető, keveseket érdekel, természetesen csak azokat, akik „műveltek”, „okosak”, „fogékonyak” rá. Pedig szerintem a kultúra nem ilyen. A kultúra az, ami emberré tesz minket. Ami kiemel az alapvetően észérvek mentén működő természetből. Az oroszlán nem hajtogatja műalkotássá a zebrát, mielőtt jól lakik vele, csak mi találunk ki olyan értelmetlenségeket az ételeink kapcsán, mint a dekoratív tálalás. A fűszerezésről már nem is beszélve.

Cristiano Ronaldo vs. Juventus

A profi sport nem egy természetből fakadó, szükségszerű valami. Tudjuk, vezérek, politikusok, társadalmak sokféle szereppel működtették és működtetik a sportot. Szelep, kirakat, erődemonstráció, megannyi funkciója volt és lesz is, de a szépséget, a pillanatot, a hatást nem vitathatjuk el tőle. A sport, minden egyes sportesemény egy megismételhetetlen emberi alkotás – persze, vannak köztük jobbak, rosszabbak. Egy ilyen gól kulturális teljesítmény. Megőrzésre érdemes pillanat. Különlegesnek érzed magad attól, hogy láttad. Mint amikor elolvasod Kosztolányi Halotti beszéd című versét (vagy Márai ugyanilyen címen futó költeményét), ott felejted magad egy Dalí festmény előtt, elmélyülsz egy jól sikerült újságcikkben, a sablonból kilépő mozifilmben, esetleg tanúja vagy annak, ahogy Tom Daley tízméteres torony műfajában bemutat egy szinte tökéletes ugrást. Ott ül benned percekig, órákig, akár napokig. Megváltozol tőle. (Az előbbiek természetesen tetszés szerint felcserélhetőek más-más emlékezetes produkcióra.)

Igen, elragadtattam magam, én is érzem. De olyan sokszor kell a földön maradni az életben, legalább néha hadd rugaszkodjak el. Persze nem majd’ két és fél méterre, mint CR lába. Csak néhány centire, miközben felidézem. Aztán szaladgálok tovább a mókuskerékben.


  • Forrás: penamadridista.hu
  • Szerző(k): PD

Hozzászólások

Tabella