Fabio Capello először 1996-ban került a Real Madrid kispadjára. Az 1996–1997-es spanyol bajnokságot 2 ponttal az ősi rivális Barcelona előtt végezve nyerte meg a csapat. De nem csupán emiatt lehetünk hálásak neki, hiszen az ő nevéhez fűződik néhány olyan játékos csapathoz csábítása is, akik a későbbiekben sokszor csaltak mosolyt az arcunkra: Davor Šuker, Predrag Mijatović, Roberto Carlos, Clarence Seedorf. A keretben egyébként ott volt Hierro, Sanchís, Redondo, Illgner, Guti, Panucci, Amavisca, Alkorta vagy épp Chendo. Az idény végén mindenesetre távoznia kellett az olasz edzőnek, mivel nem jött ki jól az akkori elnökkel, Lorenzo Sanzzal, de a szurkolók és a sajtó is kikezdte őt Raúl szélre száműzése miatt.
Aztán eltelt tíz év. A Real Madridnál komoly problémák adódtak, hiszen 2003 óta egyetlen trófeát sem tudott nyerni a királyi gárda, ráadásul öt edzőt is elfogyasztottak ebben az időszakban. A klubvezetés a tapasztalt, kemény kezű olasz mesterben látta a kiutat a gödörből. Bár a Bajnokok Ligájában nem sikerült megtörnie a jeget, és a Bayern München ellen búcsúzott a csapat a nyolcaddöntőben (összesítésben: 4-4, idegenben lőtt több góllal a Bayern jutott tovább), neki is köszönhető, hogy az elmúlt időszak vitathatatlanul egyik legizgalmasabb bajnoki menetelésének lehettek szemtanúi a spanyol bajnokság szerelmesei.
A keretben is történtek fontos változások. Zinédine Zidane az előző idény végén visszavonult, többek között Soldado, Arbeloa, Diogo, Pablo García, Gravesen, Woodgate, Borja és Baptista sem maradt, Ronaldo pedig télen távozott, mivel a súlyfeleslege miatt nem számolt vele Capello. A nyári érkezők között ott volt a világbajnok Fabio Cannavaro, Emerson, Ruud van Nistelrooy, Mahamadou Diarra és José Antonio Reyes, télen pedig Fernando Gago, Gonzalo Higuaín és Marcelo csatlakozott az együtteshez.
A kapu természetesen Iker Casillasé volt, a védelemben legtöbbször Roberto Carlos, Salgado, Helguera, Sergio Ramos, Miguel Torres és Cannavaro állták a sarat, a középpályán a legtöbb szerephez Robinho, Guti, Diarra, Emerson, Reyes és Beckham jutottak, a támadásokért pedig Ronaldo (ősszel), Raúl, Nistelrooy és Higuaín felelt.
De nézzük, hogy is alakult ez az idény a ligában. A bajnokságot nem kezdte a legfényesebben a Real Madrid, hiszen a Villarreal elleni 0-0-s döntetlennel egyből a 12. helyről figyelhette az eseményeket. Nagyjából a tizedik fordulóig nem is számíthattunk sok jóra, hiszen a Barcelona szárnyalt, a Sevilla szintén jó formában volt, a Real Madrid pedig a 4. és az 5. hely között ugrált. Vereség a Betis otthonában, csak döntetlen az Atlético ellen (Hala Raúl!), de megtréfálta a csapatot a kis madridi Getafe is. Személy szerint a mai napig emlékszem Van Nistelrooy mérkőzés utáni nyilatkozatára: „Nincs válság.”
Aztán jött a sebtapasz, ami a végelszámolásnál rendkívül sokat jelentett. Raúl és Nistelrooy góljaival 2-0-ra verte a csapat a Barcelonát a Bernabéuban. Ezt követően még becsúszott egy Celta Vigo elleni vereség, de folyamatosan szállították a győzelmeket a fiúk. A bajnokságban az első helyért versengő Sevilla aztán kifogott rajtuk, majd becsúszott még néhány vereség, de a rendkívül erős spanyol liga többi csapata nem hagyta, hogy leszakadjunk az első két helyezettől, a Barcelona és a Sevilla sem tudott makulátlan idényt produkálni. A kiegyensúlyozatlan teljesítménynek köszönhetően azonban Raúlék visszaestek a negyedik helyre, és sokáig meg is ragadtak ott. Ekkor egy négymeccses döntetlenből álló sorozatot izgulhattunk végig, amelyek között ott volt az Atlético elleni 1-1-es visszavágó és a Barcelona elleni sorsdöntő 3-3 is a Nou Campban.
Aztán elindult valami. A csapat szépen lassan átvette a vezetést a tabellán, amit aztán már ki sem engedett a kezéből, és végül pontazonossággal, de jobb egymás elleni eredménynek köszönhetően bajnoki címet ünnepelhettünk a Cibelesen.
Az utolsó előtti fordulóban azért ránk ijesztettek a fiúk, hiszen a már akkor is fennálló pontazonosság miatt a legapróbb hiba is a bajnoki címbe kerülhetett volna. Az ellenfél a Zaragoza volt a La Romalédában, mindeközben a Barcelona az Espanyol ellen lépett pályára saját stadionjában. És akkor nézzük, hogy mi is történt:
- Mindkét mérkőzés 21:00-kor kezdődött.
- Barcelona: Tamudo 30 perc után megszerezte a vezetést az Espanyolnak. 0-1.
- Zaragoza: Két perccel később a Zaragoza is megzörgette a blancók hálóját, tizenegyesből. Milito büntetett. 1-0.
- Barcelona: A félidő vége előtt az akkor tizenkilenc éves Messi egyenlített, nem is akárhogy. Az argentin támadó Maradona elhíresült góljához („Isten keze”) hasonlóan kézzel ütötte be a labdát a hálóba, azonban a játékvezető megadta a találatot. 1-1.
- Zaragoza: Hiába dolgozta ki sorra helyzeteit a Madrid, a szünetben hátrányban vonultak az öltözőbe.
- Barcelona: Messi nem állt meg, az 57. percben a vezetést is megszerezte, ezúttal a lábával. Barcelonában teljes volt a katarzis, már az ünneplésre készültek. 2-1.
- Zaragoza: Közben Nistelrooy úgy gondolta, hogy nem lesz ez így jó, ezért végre befejelte az egyenlítő gólt. 1-1.
- Zaragoza: De Milito sem hagyta annyiban, a 73. percben ismét vezetést szerzett a hazaiaknak. Madridban néma csend, Barcelonában óriási öröm. 2-1.
- Zaragoza: Ruud van Nistelrooy sosem volt híres arról, hogy feladná a küzdelmet, ezúttal a 89. percben gyötörte be a labdát Higuaín kipattanó lövése után. 2-2. A remény tovább élt.
- Barcelona: Talán ha nem a katalán városi derbi zajlik a túloldalon, akkor nem történik meg ez a csoda, de az Espanyol játékosai mindent megtettek azért, hogy megtréfálják a Barcelonát ezen a fontos összecsapáson. Tamudo ugrott ki szemfülesen a hazai védők gyűrűjéből, majd gyönyörűen elgurította a labdát Valdes mellett. 2-2. Ez egyébként olyan mesébe illő történet, hogy külön nevet is kapott: „Tamudazo”.
- Barcelona: Néma csend.
- Madrid: Katarzis.
Az utolsó fordulóban aztán a Mallorcát fogadta a Real Madrid, azt már mondanom sem kell, hogy a biztos sikerhez győzelemre volt szüksége Capello fiainak. Érdekesség, hogy erre a meccsre még David Beckham jó barátja, Tom Cruise is kilátogatott. A Barcelona a Gimnàstic otthonában vendégeskedett ekkor, a győzelem ott lényegében borítékolható volt. A bajnoki cím kizárólag a Real Madrid játékosain múlott. A motivációval nem volt gond, feltüzelt játékosok léptek ki a pályára, a közönség magából kikelve buzdította sajátjait. Aztán jött a hideg zuhany. A 17. percben megszerezte a vezetést a Mallorca, Varela könyörtelen volt. Nistelrooy, akitől mindenki a gólokat várta, 30 perc után megsérült, le kellett cserélni. Jött Higuaín. David Beckham, akitől a tökéletes beadást vagy szabadrúgást várta mindenki, a 65. percig bírta, megsérült. Jött Reyes. És két perccel később jött az egyenlítés! A 67. percben a csereként beállt Higuaín gólpasszát a csereként beállt Reyes váltotta gólra. Cserélni tudni kell, nem igaz, Mester? Aztán Capello mester egyik kedvenc középpályása, a szurkolók által sokat szidott Diarra emelkedett a magasba egy szögletet követően a 80. percben, 2-1! És még nem volt vége. Kulcsfontosságú volt, hogy az örömmámor ne okozzon esetleg katasztrófát, hiszen egyetlen figyelmetlenség, egy kontra, és ismét nagy baj lehetett volna. De ez már nem történt meg. Reyes volt ismét szemfüles, ezúttal egy kipattanó labdát vágott védhetetlenül a hálóba jó húsz méterről. A kapusnak esélye sem volt a tökéletesen helyezett lövéssel szemben. A 83. percben 3-1-es állásnál már csak a legelvakultabb katalán szurkolók gondolhatták, hogy lehet még keresnivalójuk a bajnoki cím környékén, de a fiúk nem hibáztak, és megnyerték a meccset, illetve a Real Madrid 30. bajnoki címét is.
Végül a Barcelona és a Real Madrid is 76 ponttal zárta a szezont, pontegyenlőség miatt az egymás elleni eredmények, tehát a két El Clásico döntötte el a trófea sorsát (2-0, 3-3). A Sevilla a végére elfáradt, és az utolsó két fordulóban bukott, így 71 pontnál állt meg. Capellónak az idény végén távoznia kellett, leginkább a BL-átok fennmaradása, illetve az általa képviselt játékstílus miatt.
Íme a helyezések alakulása fordulónként:
Ez a szezon nagyon sok emlékezetes pillanatot okozott nekünk, amelyek közül a teljesség igénye nélkül szeretnék felsorolni néhányat. Én libabőrös lettem az írás közben:
- Higuaín utolsó perces gólja az Espanyol ellen (4-3)
- Nistelrooy magasba emeli Higuaín mezét az előbbi gól után
- David Beckham mellőzése majd újra játszatása
- Roberto Carlos gólöröme a Gago gólpasszából szerzett gól után
- Az utolsó előtti fordulóban Nistelrooy a 89. percben egyenlített a Zaragoza ellen, közben Raúl Tamudo elnémította a Camp Nou-t
- Nistelrooy bődületes bombája a Valencia ellen
- A fiatal Sergio Ramos kapunak háttal állva fejel gólt a Barcelona ellen a Camp Nou-ban
- A barcelonai 3-3
- Ahogy Raúl eldugja a labdát a meze alá Diarra Mallorca elleni gólja után
- Iker Casillas könnyei a Mallorca ellen, amikor már biztossá vált a bajnoki cím
- Ahogy a sérült Nistelrooy a bajnokság utolsó perceire maximális koncentrációt kér társaitól
- Fabio Capello magasba repítése a Bernabéuban
Azt gondolom, hogy Fabio Capello olyan tettet hajtott végre két alkalommal is a Real Madrid kispadján, amiért maximális tiszteletet érdemel. Lehet vitatkozni a módszereitől, a taktikájáról, az általa képviselt játékstílusról, de az biztos, hogy egy kiváló szakemberről van szó, akinek két bajnoki címet is köszönhetünk, ráadásul nem is akármilyeneket. Köszönjük, Don Fabio!
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Ti milyen további emlékeket őriztek a 2006–2007-es idényről. Osszátok meg velem és a többi olvasóval kommentben, éljük át újra együtt ezeket a nagyszerű pillanatokat!
