Zidane: Sosem kritizáltam a bírókat

Zinédine Zidane a tegnapi meccs után beszélt a tizenegyesről, Buffon pirosáról és arról is, szerinte megérdemelte-e a csapat az elődöntőbe jutást.

A meccsről: „Nem volt különleges a meccs, de azért nem számítottunk arra, hogy ilyen korán gólt kapunk. Amikor ez megtörténik, az ember elveszíti a fejét, az ellenfél pedig magabiztosságot nyer ebből. Ők jól kezelték ezt a helyzetet, mi viszont nem. Akadtak problémáink a meccs kézben tartásával.”

Hozzáállás: „Tudtuk, mi vár ránk, de én sem számítottam rá, hogy ennyire korán gólt kapunk. Tudtuk, hogy keményen kell majd küzdenünk, hiszen a Juventus remekül teljesített, és letámadtak minket. Én pozitív ember vagyok, de azt megmondtam a játékosaimnak, hogy meg kell szenvedni a győzelemért, nehéz dolguk lesz.”

Cristiano tizenegyese: „Tizenegyes volt, a többiek is ezt mondták. Én nem láttam. A bíró megadta, ezen úgysem változtathatunk, szerintem tizenegyes volt. Cristiano hozzászokott az ilyen szituációkhoz. Nem érez nyomást. Belőtte a tizenegyest, mi pedig továbbjutottunk.”

Cristiano Ronaldo, Juventus, Champions League, penalty

Megérdemelt továbbjutás?: „Nincs több mondandóm. Elődöntőben vagyunk, és ez boldoggá tesz minket. Ők jól játszottak, mi csak átlagosan, a különbség az volt, hogy mi hittünk a végsőkig. Megérdemelten jutottunk tovább, örülnünk kell ennek.”

Az eredmény: „Mindenki azt várta, hogy a Juve betalál az odavágón, de nem tették. Ma este többször is gólt lőhettünk volna. A futball már csak ilyen. A Bajnokok Ligája egy top sorozat, sosem léphetsz úgy pályára, hogy előre tudod, nyerni fogsz.”

Több gól: „Megvolt az esélyünk, hogy többször is betaláljunk az első félidőben. Mindig hiszünk benne, hogy gólt tudunk szerezni, hiszen olyan játékosaink vannak, akik erre bármikor képesek.”

Félidei cserék: „Változtatnunk kellet valamit. Nem voltam elégedett a felállásunkkal. Ez nem arról szólt, hogy megbüntessem Gareth-et vagy Casemirót. Meg akartuk változtatni a játék képét Lucas és Asensio segítségével, akik rengeteg energiát adtak nekünk a változásokhoz.”

Navas: „Nem fogjuk egyetlen ember nyakába varrni az eredményt. A harmadik gól minden egyes játékos felelőssége, mind benne vagyunk ebben.”

Keylor Navas, Juventus, Blaies Matuidi

Guardiola nyilatkozata: „Nem fogok reagálni erre. Amiről beszélt, az tavaly történt, amikor megnyertük a BL-t. A bíróknak mindig nehéz dolguk van, nem kéne mindig kommentálni a tevékenységüket. Bármikor kritizálhattam volna őket, de nem tettem. Ma este jogos tizenegyest kaptunk, majd továbbjutottunk.”

Buffon kiállítása: „Nem érdemelte meg, hogy így legyen vége, de már nincs visszaút. Ami a meccs végén történt, az nem fog semmit sem változtatni azon, ahogy a meccsen teljesített. Szenzációs játékos, és lehet, nem is ez volt az utolsó mérkőzése a Bajnokok Ligájában.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK