Megértem azokat a madridistákat, akiket undorral töltenek el az elmúlt napok történései.
Megértem, hogy sokszor hálátlan feladat kiállni a Real Madrid epikus és soha véget nem érő küzdelme mellett, különösen akkor, ha a fél világ ellened van.
Megértem, hogy ők sem értik, miért csak a Madrid számára kedvező bírói tévedések szabadítanak el már-már világméretű indulathullámot, és hogy azokról miért nem beszél senki, amikor az ő csapatuk látta kárát a téves ítéleteknek.
Megértem, hogy kérdéseket tesznek fel. Miért nem beszél senki Isco tévesen érvénytelenített góljáról, mely 1-1-re módosította volna az állást? Tényleg vitatható volt a Lucas Vázquez által kiharcolt tizenegyes?
Megértem, hogy sokan meglepődnek azon, hogy miért mondanak bizonyos szakértők olyan megalapozatlan butaságokat, hogy „ilyet nem illik befújni a meccs utolsó percében” vagy hogy „a bírónak mérlegelnie kellett volna”. A szabálykönyvben szó sincs ilyesmiről. Természetesen dühítő, hogy egyesek minden további nélkül képesek figyelmen kívül hagyni tényeket, ha éppen úgy áll az érdekükben.
Megértem, hogy a Santiago Bernabéu szerelmesei idegesek lesznek, amikor lépten-nyomom azzal kell szembesülniük, hogy kettős mércét alkalmaznak a csapatukkal szemben. Más, játékvezetői szempontból sokkal vitathatóbb mérkőzések negyed ennyi figyelmet sem kapnak a világtól. Ezek az emberek másnap pedig büszkén hirdetik, hogy az ő csapatuk képviseli a legnemesebb értékeket a futball világában.
Megértem, hogy sokuknak támad hányingere amiatt, hogy a barcelonai székhelyű Sport az évszázad rablásáról ír a címlapján, míg a szintén katalán Mundo Deportivo szándékosan átszerkesztett képet használ, hogy úgy tűnjön, Benatia hozzá sem ért Lucas Vázquezhez, ezzel támadván a világ legnagyobb klubját.
Megértem azokat a madridistákat, akiknek fáj azzal szembesülniük, hogy mások a létező legaljasabb, emberi hulladékok által alkotott egyesületnek tartják a Real Madridot. Az ilyen szintű megszállottság ellen nehéz felvenni a harcot. A Manchester City kiesett a Bajnokok Ligájából, de az edzőjük a Real Madrid egyik tavalyi mérkőzésével foglalkozott a meccs után, ahelyett, hogy vállalta volna a felelősséget. Arturo Vidalt jobban érdekelte, hogy mi történik a Bernabéuban, mint a saját csapata meccsén.
Megértem, hogy sok szurkoló nem tud őszintén örülni annak, hogy szeretett klubja továbbjutott az elődöntőbe, immáron sorozatban nyolcadik alkalommal. Talán éppen ez a tény az, ami ilyen mértékű haragot és gyűlöletet vált ki az emberekből.
Megértem, hogy a legtöbben nem tolerálják ezt.
Megértem és elismerem, hogy a Juventus egy hatalmas, tiszteletreméltó klub, a játékosaik pedig elképesztően magas szinten képesek futballozni.
Még azt is megértem, hogy egyesek mindent megtettek, hogy kisebbítsék a Real Madrid érdemeit. Azt hangoztatták, hogy a torinói győzelem csupán a szerencsének és a játékvezetői testület közbenjárásának volt köszönhető, ezzel pedig hamis képet alakítottak ki az olasz bajnok által képviselt erővel kapcsolatban.
Megértem, hogy bizonyos sport- és híroldalak csak úgy tudnak a köztudatban maradni, ha az ilyen eseményeket botrányként tálalják az olvasók elé.
Megértem, hogy a madridistákat összezavarja a rengeteg kritika, amikor egy tökéletes és logikus bírói ítéletet született. Talán már az sem egyértelmű, hogy valójában melyik csapat nyerte meg a mérkőzést. Ilyen az élet. A Real Madrid és annak szurkolói örökké egyedül lesznek ebben a világban. De mindig emlékezz rá: a Real Madrid azért harcol, hogy megvédje a dicsőségét, a többi csapat pedig azért, hogy felérjen a Real Madrid szintjére. Ez az igazság.
