2018. augusztus 20., hétfő

„Három mérkőzésre vagyunk attól, hogy ismét történelmet írjunk”

  • É. Csongor (Veidt)
  • 2018.04.23. 16:11
Két madridi játékos, Dani Carvajal és Dani Ceballos nyilatkozott a Codere munkatársainak.

Dani Carvajal
Bajnokok Ligája: „A mi filozófiánk szerint nem létezik lehetetlen, így magától értetődő, hogy harcolni fogunk az újabb BL-sikerért. Ha kétszer sikerült, miért ne sikerülhetne harmadjára is? Nagyon keményen dolgozunk, hogy elérjük az álmainkat. Amióta a Real Madrid felnőtt csapatának tagja vagyok, minden évben eljutottam legalább az elődöntőig. Nagyon szerencsésnek érzem magam emiatt. Minden menetelésben van valami különleges; az ideit talán az teszi egyedivé, hogy nagyon nehéz sorsolásunk volt, mégis itt vagyunk.”

Bayern München: „A támadóikat – Lewandowski, Robben és Ribéry – nagyon nehéz lesz semlegesíteni. Ha helyzetbe kerülnek, nem fognak hibázni, úgyhogy ezt mindenképpen meg kell akadályoznunk.”

Emlékek: „Sosem fogom elfelejteni a bemutatásom napját, de a csapattal megnyert trófeák emléke is élénken él bennem. Háromszoros BL-győztesnek mondhatom magamat, de még ennél is szívesebben gondolok vissza a varázslatos hangulatú estékre a Santiago Bernabéuban, és a szurkolókkal való közös ünneplésre a Cibeles téren. A Tizedik ünneplése különösen lélegzetelállító élmény vot.”

Dani Ceballos
Közel a végső siker: „Ez a csapat hatalmas tapasztalattal rendelkezik az olyan meccseken való szereplés terén, mint egy BL-elődöntő. Három mérkőzésre vagyunk attól, hogy ismét történelmet írjunk, s úgy érzem, hogy készek vagyunk megtenni a következő lépést. Hatalmas mentális erővel rendelkezünk. Bízom abban, hogy a tavalyi évhez hasonlóan mi leszünk a Bayern München elleni párharc győztesei.”

Beteljesült álom: „Elég szerencsés voltam ahhoz, hogy a Real Madrid játékosa váljon belőlem. A bemutatásom napja fantasztikus volt, ahogy az érzés is, amikor először léptem a Bernabéu stadion gyepére.”


Hozzászólások

Tabella