Kroos: Mindannyian hallgatunk Zidane-ra

Toni Kroos a Bayern elleni találkozó kapcsán beszélt müncheni múltjáról, de természetesen a madridi sikerek is szóba kerültek.

A találkozó különlegessége: „Természetes, hogy különleges egy olyan összecsapás, ahol egy olyan csapat ellen játszol, amiben korábban hat vagy hét évet játszottál. Találkozni fogok egy csomó régi ismerőssel, és persze olyanokkal is, akikkel a nemzeti csapatban rendszeresen együtt játszunk. Anno engem is edzett Jupp Heynckes, így tisztában vagyok vele, hogy ő egy topedző. Amikor visszatért a Bayernhez, az egész csapat teljesen megváltozott. A csapat most sokkal jobban játszik, szerintem nehezebb legyőzni őket, mint tavaly ilyenkor. De ez majd eldől. Ott voltam tavaly is a negyeddöntőben, mikor mi jutottunk tovább. Meglátjuk, idén mi történik.”

BL-győzelem a Bayernnel 2013-ban: „Már 2012-ben is közel álltunk a végső sikerhez, és az a vereség nagyon megviselte az egész klubot. A következő idényben a csapat éppen ezért mindenképpen bizonyítani akart, így a triplázás egy igen különleges élmény volt számunkra 2013-ban. Heynckes hatalmas szerepet játszott abban a címben, az ő segítségével mindenki le tudta vonni a kellő konklúziókat egy olyan évből, amikor minden sorozatban a második helyen végeztünk. Szerencsétlenségemre én áprilisban megsérültem, így nem tudtam pályára lépni az utolsó néhány mérkőzésen.”

Toni Kroos, Bayern München, Champions League

Madridba igazolás 2014-ben: „Az volt a megfelelő idő arra, hogy valami újat próbáljak ki. Nincs annál nagyobb kihívás, mint mikor fiatalon egy másik országba igazolsz, ráadásul a világ egyik legnagyobb csapatához. De az első naptól kezdve minden remekül alakult. A legnehezebb mindig az, hogy elfogadtasd magadat a társaiddal. Szerencsére ez nekem sikerült. Ez a negyedik szezonom itt, rengeteg trófeát nyertem már, ami egy kiváló visszajelzés arra vonatkozólag, hogy én és a csapat mennyi munkát fektettünk be a siker érdekében. Örülök, hogy megléptem ezt a lépcsőfokot.”

Toni Kroos, Real Madrid

A Tizenegyedik és a Tizenkettedik: „A Bajnokok Ligája egy kemény sorozat, így természetesen hatalmas eredmény kétszer egymás után megnyerni azt. A 2016-os döntő volt nekem a második, mivel 2012-ben már játszottam egyet. 2013-ban ugye sérült voltam, szóval elég különleges volt a 2016-os döntő, és az érzés is, hogy tevékenyen részt vettem a megnyerésében. A címvédés pedig még különlegesebb volt, hiszen erre korábban senki sem volt még képes ebben a sorozatban. Nehéz dolga lesz annak a csapatnak, aki ezt meg akarja ismételni. Nem hiszem, hogy a tavalyi szezon elején bárki is ezt várta volna tőlünk.”

Toni Kroos, Real Madrid, Champions League

A Real Madrid különlegessége: „A Bajnokok Ligája az a sorozat, amit a legnehezebb megnyerni. Talán ez a tény ad nekünk plusz erőt. Az érzelmek is sokat számítanak, főleg egy BL-estén, főleg a Santiago Bernabéuban. Ez tükröződik vissza az eredményeinken is. Sokunk játszott már nagy meccseket, így mindig higgadtak tudunk maradni a nehéz szituációkban. Tudjuk, hogy mindenkit le tudunk győzni. Ha nem állunk nyerésre, akkor is képesek vagyunk megfordítani az állást. Számos különböző szituációt megtapasztaltunk már, ezért sosem aggodalmaskodunk.”

Zinédine Zidane-ról: „Mindenki tudja, mekkora játékos volt, és micsoda személyiség még ma is. A csapatmorál nagyszerű a jelenlétének köszönhetően, ez pedig nagyon fontos. Világklasszis középpályásként mindent megtapasztalt, amit csak lehetett, ezért mi, játékosok hallgatunk rá, és megpróbáljuk véghez vinni, amit kér tőlünk. Nincs szüksége hangosbemondóra – mindannyian hallgatunk rá."

Forrás: uefa.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK