Egytől egyig: Real Madrid – Leganés (2-1)

Sok izgalom már nincs a bajnoki versenyfutásban, de ezek a mérkőzések így pont jók lennének arra, hogy a fiatalok/csereemberek játéklehetőséget kapjanak. Ez most végre megtörtént, amire személy szerint már nagyon régóta vártam.

Csapatok

Real Madrid (6,5)
Nem kényeztettek el minket a srácok, de meg kellene már érteni, hogy a cseresorral sosem fogunk gálázni, mert attól sokkal komolyabb erőt képvisel a spanyol bajnokság bármelyik csapata. Én a magam részéről nagyon örülök a tegnapi meccsnek, mert többségében motivált és tehetséges játékosokat láttam a pályán, akik idővel remek labdarúgókká érnek majd. No persze akad egy kivétel is, de erről majd később. További örömforrás, hogy Faragó Richárd „úrnak” újabb madridi győzelmet kellett végigülnie – biztosan borzalmas volt ez számára, de ne legyünk gonoszak. Bármelyik sportkommentátorral előfordulhat, hogy a mérkőzés közvetítése helyett csak a mocsok árad a szájából.
Az olvasók pontszáma: 6,1

Leganés (5)
Küzdöttek becsülettel, de ez egy erőtlen és szürke teljesítmény volt a madridi kiscsapattól, megérdemelték a vereséget.
Az olvasók pontszáma: 6,6

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Mateo Kovačić (8,5)
Habár viszonylag korán lecserélték, mégis ő lett nálam a legjobb, mert ismét bizonyította, hogy milyen sokoldalú játékos. Egy számára viszonylag szokatlan pozícióban, mélységi irányítóként kapott lehetőséget Zidane-tól. Remekül diktálta a játék tempóját, nagyszerűen járatta a labdát, ha pedig éppen nem volt kinek passzolni, akkor egy gazella kecsességével játszotta át magát az ellenfél játékosain, hogy területet szabadítson fel a többieknek. Szinte a Real Madrid összes akciója az ő egyéni megoldásaiból indult.
Az olvasók pontszáma: 7,6

Kiko Casilla (6)
Unai Bustinza megeresztett egy szitáló lövést a kapuja felé a 74. percben, amit nagyszerűen hárított, de ezt leszámítva nem állították komoly kihívás elé a Leganés támadói. Nem tudok neki magasabb pontszámot adni, mert lábbal most sem alkotott maradandót.
Az olvasók pontszáma: 6,5

Achraf Hakimi (7)
Remekül, aktívan kezdte a mérkőzést, s be kell vallanom, sok esetben lenyűgöz az a higgadt döntéshozatal, ami szerintem a leginkább jellemzi a játékát. Több jó beadása és sikeres csele is volt az első félidőben. Amikor a csapat eggyel alacsonyabb fokozatra kapcsolt, az ő eredményessége is alábbhagyott, ezzel párhuzamosan pedig egyre többet kellett a védekezéssel foglalkoznia. Az egy az egy elleni párharcokat jól oldotta meg, de a Leganés góljánál csak szemmel kísérte emberét, ami hatalmas hiba ezen a szinten. Mindenesetre úgy gondolom, hogy remek ütemben halad a fejlődése. Nagyon kevés olyan 19 éves jobbhátvéd van a világon, aki az alibijáték helyett szemtelen cselekkel próbálkozik egy Tottenham elleni BL-meccsen. A cserepadon nem lehet éveken keresztül szupersztárokat tartani (lásd James), és a folyamatos követelőzés helyett nem ártana, ha végre a szurkolók is értékelnék az utánpótlásból érkező fiatalok képességeit.
Az olvasók pontszáma: 6,2

Jesús Vallejo (7,5)
A meccs egyik legjobbja volt. A 90%-os passzolási hatékonyságának és a többségében pontos hosszú labdáinak köszönhetően a Real Madrid könnyedén túljutott az ellenfél presszingjén, ami értelemszerűen nemcsak a védekezés, hanem a támadás szempontjából is nagyon fontos. Ami a defenzív teljesítményét illeti, arra sem lehet panaszunk: szinte hibátlan emberfogás, 4 közbeavatkozás, 2 szerelés, 1 blokk.
Az olvasók pontszáma: 5,9

Casemiro (5,5)
Sosem volt és sosem lesz középső védő. Habár elméletben rengeteg hasonlóság van az alkalmi és az eredeti posztja között, hátul már fele annyira sem fér bele az ügyetlen labdakezelés vagy a lassú döntéshozatal. Igaz, a korábbi kísérleteknél jobban teljesített a védelem tengelyében, és a statisztikái sem rosszak, de több felesleges szabálytalanságot is el kellett követnie, hogy kompenzálja saját hibáit, illetve számos alkalommal hagyta őrizetlenül az emberét, és bizony a kapott gólt is megakadályozhatta volna, ha jobban együtt él a játékkal. A látványos mentései legtöbbször abból fakadnak, hogy előtte nehéz helyzetbe hozta saját magát. Más kérdés, hogy a felelősség nagy része nem az ő, hanem Zizou vállát nyomja emiatt. Megértem, hogy pihentetni szeretne a Bayern elleni meccs miatt, de ez akkor sem tetszik.
Az olvasók pontszáma: 6,2

Theo Hernández (3,5)
Rá utaltam a bevezetőben mint az a bizonyos kivétel. Az egy dolog, hogy a vállalkozó szellem szikráját sem lehet felfedezni a játékában, de hogy valaki ennyire ostobán és flegmán balfaszkodjon a tizenhatoson belül, mint ő, ahhoz már komoly tehetség kell. Csak azért nem kapott alacsonyabb pontszámot, mert volt néhány szép megoldása hátul.
Az olvasók pontszáma: 4,5

Marcos Llorente (7)
Ahogy Kova, ő is szokatlan feladatkört kapott a mestertől. Az Alavésnél ő volt a középpálya alfája és omegája (ún. anchor középpáyás), aki a legtöbb labdát szerezte, és akihez képest mindenki más helyezkedett. Most viszont egy olyan rendszerben lépett pályára, ahol alapvetően két középpályás felel a védekezésért, ráadásul közülük Marcos volt az, akinek jobban be kellett segítenie a támadásokba. Emiatt nem mindig tudta, hogy pontosan hova is kellene helyezkednie (Achraffal sokszor nem értették meg egymást), de összességében rendben volt a teljesítménye. Remek döntéseket hoz, ha nála a labda, s szinte sosem veszíti/adja el azt.
Az olvasók pontszáma: 7,0

Dani Ceballos (6)
Habár nem ahhoz szokott, hogy egy négytagú középpálya szélén futballozzon, megoldotta a feladatait. Fegyelmezetten tette a dolgát védekezésben a bal oldali half space lezárásával, bátor előtöréseivel pedig mindannyiunk szívét megdobbantotta egyszer-egyszer. Kétségtelen, hogy nem váltotta meg a világot, és a támadóharmadban sokszor hozott rossz döntéseket, de nagyra értékelem, hogy folyamatosan próbálkozott az ellenfél védelmének feltörésével.
Az olvasók pontszáma: 6,1

Gareth Bale (8)
A walesi szupersztár láthatóan élvezte a játékot, ami nem meglepő annak fényében, hogy hosszú idő után az eredeti posztján, szélsőként kapott lehetőséget. Mindig igyekezett megjátszhatóvá tenni magát, rengeteg párharcot nyert, besegített a védekezésbe, ráadásul még a gólszerzők közé is feliratkozott. Ha mindig ilyen teljesítményt tudna nyújtani, akkor a mesternek sokkal nehezebb lenne őt kihagynia a kezdőcsapatból a rangadókon.
Az olvasók pontszáma: 7,8

Borja Mayoral (6)
Az ő neve is felkerült az eredményjelzőre, de összességében vajmi keveset tett hozzá a támadásokhoz. A társak ritkán tudták bevonni a játékba, gyakran rosszul helyezkedett, de pozitívum, hogy a kevés játéklehetőség ellenére sem futballozik unottan vagy motiválatlanul. Én még mindig azt mondom, hogy több lehetőséget érdemelne, mert a gólszerzéssel alapvetően nincs gondja.
Az olvasók pontszáma: 6,9

Karim Benzema (5)
Meglep bárkit is, hogy Karm ismét nagyszerű teljesítményt nyújtott a mezőnyben (csapatrészek közti kapcsolat megteremtése, labda nélküli játék, szorgalmas presszing), de képtelen volt megvillanni a Leganés kapuja előtt? Hát, engem nem. Összesen 1 lövés és 1 kulcspassz fűződik a nevéhez, ami nagyon kevés.
Az olvasók pontszáma: 5,3

Cserejátékosok

Toni Kroos (5,5)
Átlagos teljesítmény a némettől. Ellátta a feladatát, stabilizálta a szétesni készülő középpályát, de semmi extra.
Az olvasók pontszáma: 6,1

Marco Asensio (3)
Habár közel 30 percet töltött a pályán, gyakoratilag fel sem tűnt, hogy őt is becserélték.

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (7)
Mit is lehetne írni ide egy ilyen meccs után? Az elképzelései összességében nem vallottak kudarcot, játéklehetőséget adott a peremembereknek, kulcsembereket pihentetett a Bayern München elleni visszavágó okán, nem félt korán cserélni. Rendben volt.
Az olvasók pontszáma: 6,7

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

A Barcelona elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a soron következő, Barcelona elleni bajnoki mérkőzésre. A keret Kapusok: Lunin, Kepa, Mario…