2018. augusztus 17., péntek

Ítéletidő - Május 26-án lezárul egy korszak

  • K. Kristóf
  • 2018.05.04. 11:57
Jó pár éve figyelem a Real Madrid szurkolóinak a viselkedését egy-egy győzelem vagy vereség után. Persze nem akarom kivonni magamat ebből a csoportból, én is ide tartozom, de kétségtelen, hogy vannak olyan viselkedési formák, melyek igen sűrűn jelennek meg köreinkben. Persze máshol is megfigyelhető jelenségekről beszélünk, de róluk most nem szeretnék ítéletet mondani. Arról a jelenségről beszélek, amit a nagy vereségek és nagy győzelmek után érzek.

Az a helyzet, hogy mi, madridisták nem tudjuk feldolgozni egyiket sem. Ha csúfos vereséget szenvedünk (akár a Gironától, akár a Barcelonától), hajlamosak vagyunk a mély depresszióra vagy a fröcsögő gyűlölködésre, de leginkább mégis a kettő kombinációjára. Szeretjük gyűlölni a csapatot, ugye? Ne mondjátok, hogy nem! Ti is emlékeztek, mi volt itt januárban. Kopasz g*cizés, sz*r csapatozás ment ezerrel, és nem volt olyan játékos, akit ne küldött volna el a kommentelők nagy része a búsba. Ha akkor, mi, szurkolók döntünk a játékosok sorsáról, Cristiano ma már Beverly Hillsen csapatná Ibrával, Isco is messzi lenne, mint a kutyája, Benzema pedig Abu Dhabiban szlalomozna a tevék között a Rolls-Royce-ával. De szerencsére nem mi döntöttünk, hanem Zizou. Ő pedig bölcs maradt.

Januárban a következőket írtam: „Zidane titkos Nagy Terve pedig, hogy megint tavaszra időzíti a »bombát«, iszonyúan zseniális. Azt hiszem, ebbe még Florentino Pérez is be lett avatva. Zidane felelősséget vállalt: ha Pérez nem küldi el őt a rossz játék és az eredménytelenség miatt, az idény végére újabb BL-győzelmet hoz a klubnak. Ha nem sikerül ez, akkor kirúghatja őt. Mert egy sorozatban háromszoros BL-győztes edzőt nem lehet kirúgni. S a végén, a szezon legvégén megint csak ő lesz a mi istenünk. Mert ha megint megnyeri, az lesz: halhatatlan edzőlegenda.” Ezek a szavak lehetséges, hogy hamarosan teljesen valóra válnak.

Zinédine Zidane, Real Madrid, Champions League

Zidane tehát bölcs maradt, nem kezdte el eszeveszett módon szétverni a csapatot. Helyette bízott mindenkiben, bízott abban, amit ő alkotott és amiért ő mindig is vállalta a felelősséget. „Azonnal lemondanék, ha már nem hinnék a csapatomban, vagy abban, hogy képesek vagyunk megtalálni a megoldást” - nyilatkozta a mester januárban, amikor a legkilátástalanabbnak tűnt a helyzet.

A baj a mi hozzáállásunkkal van, a szurkolókéval. Persze mindenki elmondhatja a véleményét, ehhez joga van. Zidane azt mondta: „Nem örülök a kritikus hangoknak, de nem csodálkozom, hiszen teljesen normális, hogy a gyengébb eredmények hatására megjelennek a szélsőségesebb vélemények is.” Igen, ez természetes, de azt hiszem, a csapatnak sokkal könnyebb dolga lenne, ha máshogy állnánk hozzá az eredményekhez.

Azzal semmit sem segítünk, hogy mi minden esetben okosabbnak hisszük magunkat Zidane-nál, Péreznél, mindenkinél, és azt mondogatjuk, hogy Benzema helyzeteit még mi is berúgnánk. Ahelyett, hogy egy-egy nagyobb vereségből világmegváltó következtetéseket vonnánk le, talán érdemes lenne a helyén kezelni a vereségeket.

Ez persze ugyanúgy igaz a győzelmekre is. Ha egy nagyobb győzelmet arattunk, már kikiáltottuk magunkat a világ legjobbjának. Én azt mondom, nem kell sem depressziósnak lenni, sem pökhendinek.

Ezt az „arany középutat” pedig ma is meg kell tartanunk. Ma, amikor egy újabb történelmi címvédés előtt állunk. Ma is tudnunk kell higgadtnak lenni, és kerülnünk kell a szélsőségességet és a túlzásokat.

Real Madrid, Champions League, celebrating

Ha megnyerjük a Bajnokok Ligáját, persze lehet örülni, kell is. De el kell ismernünk ezzel együtt a hibáinkat is: azt, hogy a szezon több mint felében a csapat pocsékul játszott, azt, hogy Ronaldo a kisebb meccseken sokszor hátráltatott minket, és azt, hogy Zidane nem tudta megfelelően beépíteni a csapatba a nyári igazolásokat, azt, hogy a góllövéssel egyre többször akadnak problémáink.

Ha pedig veszítünk, ugyanúgy meg kell látnunk a jót is. Azt, hogy Zidane és Cristiano (és Benzema) formaidőzítése remekül sült el. Azt, hogy megérdemelten ejtettünk ki a BL-ből két olyan világszínvonalú csapatot, mint a PSG és a Juventus. Azt, hogy a csapat legnagyobb erénye még mindig az, hogy akkor is tud nyerni, ha nem játszik jól.

A BL-döntő kapcsán pedig egy dologban egyre biztosabb vagyok: ha nyerünk, ha veszítünk, lassan eljön az ideje annak, hogy gyökeres változtatások történjenek a csapatban. Mert a jelenlegi keret kulcsjátékosai inkább előbb, mint utóbb, de ki fognak égni. Lassan elfogy a motiváció, nem lesz lelkesedés, a srácok nem fognak már csúszni-mászni minden egyes labdáért. Ez egy természetes folyamat. Szomorú vagyok, mikor ezeket a sorokat leírom, rettenetesen szomorú. Hiszen én is, mint ti, akik olvassátok ezt a cikket, még évtizedekig el tudnám nézni ezt a keretet, ezeket a játékosokat, és élvezném még a sikereket, amíg csak világ a világ. De el kell ismernünk, és azt hiszem már ki is jelenthetjük: május 26-án lezárul egy korszak a Real Madrid történelmében. Ha nyerünk, azért, ha veszítünk, azért.

Sergio Ramos

De mindkét esetben elmondható lesz, hogy gyökeres változások kellenek, s ez milliók szemébe csal majd könnyeket. Hiszen a régit, a megszokottat hátrahagyni sosem egyszerű, még akkor sem, ha tudjuk, hogy eljött valami újnak az ideje.

Nem tudom, mi lesz a Liverpool elleni meccs vége. Tényleg nem tudom, és nem is akarom megjósolni, mert teljesen felesleges. Két fantasztikus csapatról beszélünk, akik megérdemelten jutottak el idáig. Egy dologban vagyok csak biztos: mikor május 26-án késő este a bíró lefújja a mérkőzést, sírni fogok.

Könnyezni fogok, mert szerencsésnek fogom magamat érezni. Szerencsésnek, mert a sors megadta, hogy minden idők egyik legnagyszerűbb Real Madridját nézzem éveken keresztül. Ezt az érzést pedig senki sem veheti el tőlem.


Hozzászólások

Tabella