2018. július 23., hétfő

Megkapja-e valaha ez a Real Madrid a neki járó elismerést?

  • B. Dániel
  • 2018.05.04. 16:08
Sokaknak nehezére esik dicsérő szavakkal illetni a Real Madrid csapatát. Ugyan idén is bejutottak a Bajnokok Ligája döntőjébe, de sokak szerint ezt pusztán csak a szerencsének köszönhetik. Bármely csapat elérte volna ezt hasonló mennyiségű szerencsével. Bármely együttes versenyben lehetne tehát a zsinórban harmadik BL-elsőségéért, a negyedikért öt éven belül. Egy klub sem triplázott eddig ebben a sorozatban, de hangsúlyozzuk ki ismét, akármelyik képes lett volna erre.

A címvédő az idei kiírás halálcsoportjába került ősszel azáltal, hogy a Borussia Dortmund és a Tottenham Hotspur is az ő négyesében szerepelt, az egyenes kieséses szakaszban pedig a Paris Saint-Germain következett, az a csapat, amely a sorsolás időpontjában a legtöbb gólt szerezte, és amelyet az egész sorozat egyik fő esélyeseként emlegettek. A Real könnyedén jutott tovább a párharcból, de ezt az akadályt bármelyik klub sikerrel vette volna.

Ezt követően a Real Madrid a Juventusszal került szembe a negyeddöntőben, egy olyan csapattal, amely a legutóbbi három évben két alkalommal is bejutott a fináléba. Az odavágón aztán 3-0-ra nyert a vendégcsapat egy olyan együttes otthonában, amely közismerten kiemelkedően kevés gólt kap hazai pályán. De ezt az eredményt akármelyik csapat szállította volna.

A Santiago Bernabéu stadionban lejátszott visszavágó már egy másik történet volt, de összességében mégis hasonló kimenetellel, ugyanis Cristiano Ronaldo sorozatban 11. BL-mérkőzésén is betalált egy héttel azt követően, hogy a sorozat történetének egyik legemlékezetesebb gólját szerezte, ezzel továbbjuttatva csapatát. A továbbjutást eldöntő gól büntetőből született, dehát egy ilyen éles szituációban a földkerekség egyetlen játékosának sem remegne meg a lába.

Cristiano Ronaldo, Juventus

A Bayern München az utóbbi négy évben mindössze egyszer szenvedett vereséget a saját otthonában, de a Real Madridnak ezt is sikerült véghezvinnie az elődöntő odavágóján egy 2-1-es győzelemmel. Ahogyan bármely csapatnak sikerült volna. A megkezdett munkát a visszavágón fejezték be, ismételten döntőbe jutva, és annak a sikernek a küszöbére érve, hogy az első csapat legyenek az 1970-es évek óta, aki egymást követő három évben is elhódítja a legrangosabb európai kupatrófeát. Mostanra vélhetően mindenki kitalálta, hova is szeretnék kilyukadni.

Ha innen közelítjük tehát meg a kérdést, a Bajnokok Ligájában a csapatot az elmúlt években segítő szerencsére vonatkozó folyamatos hivatkozás eléggé nevetségesnek hat. Sajnálatosan azonban ezzel egyidejűleg egyre inkább elfogadottá is válik. Történik mindez annak ellenére, hogy egyetlen csapat sem tudott annyira meghatározó szerepet betölteni a Bajnokok Ligájában, mint tette azt a Real Madrid az elmúlt öt évben, pedig sok csapat mondhatta magát szerencsésnek, mégsem tudtak az elvártaknak megfelelően teljesíteni.

Jelen írás eddigi stílusa fejezi ki a legélesebben, hogy milyennek is látják ezek az emberek Zinédine Zidane-t. Akkor lássuk a tényeket. Ha legyőzné a Liverpoolt Kijevben, Zidane olyan nagyságokhoz csatlakozhatna, mint Carlo Ancelotti és Bob Paisley, akik az első számú európai kupasorozat legsikeresebb edzőinek számítanak, három-három diadallal.

Mindössze három éve vezetőedző, néhányan mégis még mindig megkérdőjelezik a francia képességeit. Felteszem, bárki elérte volna ugyanezeket az eredményeket, igaz?

Zinédine Zidane

Ami azonban a legfontosabb, Zidane újra és újra bizonyít, nem csak pusztán edzőként, hanem a taktikai felkészültségével, és azzal, ahogyan kezeli a játékosait. Vegyük példának a PSG elleni nyolcaddöntő első mérkőzését. Egy óra játék után elmondható volt, hogy a döntetlen állás ellenére a Real Madrid alárendelt szerepet játszik. Zidane, felismerve azt, hogy a megfelelő pillanatban kell egy nagyobb csapást mérnie az együttesnek az ellenfélre, Marco Asensio, Gareth Bale és Lucas Vázquez személyében olyan futballistákat cserélt be, akik teljesen megváltoztatták a párharc addigi képét.

A Juventus elleni torinói mérkőzés előtt viszont úgy ítélte meg, hogy uralni kell a mérkőzést, ezért Iscót jelölte a kezdőcsapatba, aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott a 3-0-s győzelem alkalmával. Elismerést Zidane emiatt természetesen nem kapott. A kritikusok szerint ugyanis övé Európa legjobb kerete. Ezeket a mérkőzéseket egyszerűen meg kell nyernie. De ha ilyen könnyű irányítani a Real Madridot, miért telt el a Tizedik megnyerése előtt 12 év anélkül, hogy valaki is sikerre vitte volna a csapatot a Bajnokok Ligájában?

Ez a Real Madrid talán nem játszik annyira stílusosan és olyan könnyedén, mint a csúcson lévő Pep Guardiola-féle Barcelona, talán nem is támadnak akkora hévvel, mint Jürgen Klopp Liverpoolja, ám sokkal, de sokkal több elismerést és tiszteletet érdemelnek annál, mint amennyit az emberek nagyrésze hajlandó megadni nekik.

A sikerük ugyanis minden kétséget kizáróan túlmutat a szerencsén.


Hozzászólások

Tabella