Marcelo: Néhány játékos személyiségét már jól ismerjük

Nemcsak Zidane, hanem a Real Madrid több játékosa is megosztotta véleményét a mérkőzéssel kapcsolatban a lefújást követően.

Marcelo

„Nem ezt az eredményt vártuk, de nagyszerű meccset játszottunk. A játékvezetők dolga nagyon nehéz, óriási nyomás nehezedik rájuk. Néha hibáznak, néha nem. Ami Sergi Roberto piros lapját illeti, éreztem valamit az arcomon. Nem néztem még vissza az esetet, de ez történt.”

„Cristiano sérülése nem súlyos, a bokáját érte ütés.”

„Ami Suárezt illeti, néhány játékos személyiségét már jól ismerjük. A futballt a pályán játsszák, ez minden.”

Casemiro

„Irányítottuk a mérkőzést. Egyetlen játékos képes volt megteremteni a különbséget és 2-1-re módosítani az állást, mi pedig Cristiano nélkül elvesztünk egy kicsit a második félidőben. Az eredmény igazságos, habár Marcelo esete büntetőt ért volna. A döntetlen viszont nem a játékvezető felelőssége. Volt néhány bizonytalan pillanat, de a játékvezetők mindig a lehető legjobb munkára törekednek.”

„Talán volt néhány helytelen döntés, de ma mindkét csapat megmutatta, hogy a bajnokság legjobbjai. Mindkét csapat a győzelemért harcolt és nagyon jól játszott.”

„A Real Madrid címere mindig győzelemre késztet. Gratulálunk a Barcelonának a bajnokság megnyeréséhez, de most már alig várom a Bajnokok Ligája döntőjét, hiszen ott megmutathatjuk, hogy mi vagyunk Európa legjobbjai.”

Nacho

„Veretlenül meneteltek eddig a bajnokságban, ez pedig egy tökéletes nap lett volna a győzelemre, de jól megbirkóztak az emberhátránnyal. Kicsit csalódottak vagyunk. A legfontosabb azonban, hogy jól játszottunk és megvoltak a lehetőségeink a győzelem megszerzésére. Reméljük, hogy Cristiano gyorsan felépül, és hogy csak egy apróbb ütésről van szó.”

„Nem akarunk a játékvezetésről beszélni, hiszen néha a te javadra tévednek, míg máskor az ellenfél javára. Megvoltak a lehetőségeink, amikből többet profitálhattunk volna. Összességében elégedettek vagyunk, elfelejthetjük a játékvezetőket. Ha a videobíró segít majd, az nagyszerű lesz. Minden dolog jó, ami hasznára van a labdarúgásnak, mindaddig, míg nem hátráltatja vagy lassítja a játékot.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK