Zidane: Ez lesz az utolsó hazai mérkőzésünk, ezért szeretnénk örömöt szerezni a szurkolóinknak.

A francia szakvezető a Celta de Vigo elleni utolsó bajnoki összecsapás előtt válaszolt az újságírói kérdésekre.

A Celta de Vigo elleni, utolsó hazai bajnoki

A legjobb módja a Bajnokok Ligája döntőjére való felkészülésnek, ha meccseket játszol. Semmi nem egyenértékű egy mérkőzés intenzitásával. A bajnokság utolsó hazai párharcára készülünk, éppen ezért szeretnénk győzelemmel kedveskedni a szurkolóinknak. Igazán megérdemlik, így holnap a szép és eredményes játékra fogunk törekedni. Mindent elkövetünk majd annak érdekében, hogy mindazok, akik szombaton kilátogatnak a stadionba, elégedetten távozzanak.

Az idényünk szenzációsan indult, hiszen három címet is nyertünk, ugyanakkor a bajnokság és a kupa sorsa nem éppen úgy alakult, ahogy terveztük. Mindenesetre ott vagyunk a Bajnokok Ligája döntőjében. A bajnokságban harmincnyolc mérkőzésen kell bizonyítani, ettől függetlenül a Bajnokok Ligája is lenyűgöző. Az emberek imádják, s mi sorozatban harmadszor jutottunk el a döntőig. Természetesen minden lehetséges címet szeretnénk megnyerni, de azt is el kell fogadnunk, hogy a kritikus pillanatok is a labdarúgás részei, azokkal együtt kell élnünk a fejlődés érdekében. A következő szezonban újra azon leszünk, hogy változtatva az idén elkövetett hibákon újra megnyerjük a bajnokságot.

Iago Aspas

Spanyol válogatott és egy kivételes képességű labdarúgó. Kedvelem őt, és kétségtelenül ő a Celta egyik talizmánja.

A jövője

Lesz, ahogy lesz. A pozitív hozzáálláson és a kijevi győzelmen kívül más nem foglalkoztat. Kizárólag az eredmények számítanak. Dolgozom, imádom a futballt, és amit csinálok. Játékosként és edzőként is megnyertem már mindent.

A fiatalokat ért kritikák

Ezeket nem tarthatjuk kontroll alatt, az életünk részei. El kell fogadnunk a kritikát, ha a dolgok nem az elfogadható módon zajlanak. Azok, akik nem jutnak rendszeres játéklehetőséghez is megmutatták karakterüket, s jól végezték a dolgukat. A felelősség a csapat összes tagját terheli, nemcsak azokat, akik kevesebbet játszanak, de legfőképpen engem. Ami a motivációt és az állandóságot illeti, ugyanabban a hajóban evezünk, a felelős mégis én vagyok. A legfontosabb a napi munka és a jól elvégzett feladatok, hogy azok, akik a legtöbbet játszanak, jól teljesítsenek.

A motivációnkon nem változtat az a tény, hogy nem nyertük meg a bajnokságot, hiszen a játék és magas intenzitás a legjobb módja a felkészülésnek. Semmi nem helyettesítheti egy mérkőzés intenzitását. A hátralévő két bajnokin a lehető legjobban fogunk teljesíteni. A játék minden elemén dolgozni fogunk, de a hangsúly a labdatartáson lesz. Az erőnléttel nem voltak problémáink az egész szezon alatt.

A Real Madrid a döntő esélyese

Nincs ráhatásom mindarra, amiről az emberek beszélnek. Amit ők kívülről látnak, egészen más ahhoz képes, amit mi, érintettek gondolunk. Két hetünk van arra, hogy felkészüljünk. Támadásban és védekezésben egyaránt fejlődnünk kell, bár nem gondolom, hogy gond lenne a labdabirtoklásunkkal vagy akár a védelmünkkel. Védekezésben kemények vagyunk és én erre büszke vagyok. A döntőben egy kiválóan támadó csapattal szemben lépünk majd pályára. Természetesen mident elkövetünk annak érdekében, hogy megvédjük a címünket és megpróbáljuk ismét megnyerni azt a sorozatot, amelyet mindenki meg akar nyerni.

Neymar

Ezekről a dolgokról nem én döntök. Én inkább amiatt aggódom, ami még előttünk áll. A döntőt követően nyilván lesznek egyeztetések a klubbal, hiszen változások várhatók, de jelen pillanatban nincs mit mondanom. A jó játékosok mindig kompatibilisek egymással, működik közöttük a kémia. Fogalmam sincs, hogy zajlanak-e tárgyalások Neymar leigazolásának ügyében, de nem hiszem, mert most mind az előttünk álló feladatokra összpontosítunk. Kérdést sem tettem fel ezzel összefüggésben senkinek, mert most nem ezzel akarok foglalkozni. Egyelőre a idényt szeretnénk jól zárni, minden más ráér.

Átigazolási pletykák

A sajtó munkatársai mindig az igazolásokról beszélnek, s ez nem is fog változni. Mindenesetre ez ránk nincs hatással. Most a döntőre koncentrálunk, ami öt éven belül már a negyedik lesz. Két mérkőzés vár még ránk, melyek segítségünkre lesznek a felkészülésben. A legjobban végezzük majd a munkánkat, hogy sikerrel zárjuk az évet.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK