Zidane: Rengeteget fejlődtem az első BL-döntőm óta

A királyi gárda trénere, Zidane nyilatkozott a Celta Vigo elleni győztes mérkőzést követően.

A meccs: „Eltökéltek voltunk, kiválóan futballoztunk és hatszor is bevettük a Celta kapuját. Nagyon örülök, hogy Keylornak sikerült kapott gól nélkül lehoznia a meccset. Elég sok kritikát kapott az utóbbi időben emiatt, de ha az aktuális ellenfelünk gólt szerez, az nem csak a hálóőr hibája, hanem az egész csapaté. Ma legalább két-három nagy védése volt, és többször is kiváló érzékkel indította a társait, például Modrićot az első gólunk előtt, vagy később Bale-t.”

Menetrend: „Mi nem tudjuk befolyásolni, hogy az UEFA melyik napra tűzi ki a döntő időpontját. Tavaly két teljes hetünk volt a felkészülésre, ennél most jóval kevesebb lesz, de ez az ellenfelünkre is igaz. Nem hinném, hogy ez gondot fog jelenteni számunkra. Mindannyian felkészült állapotban várjuk majd a finálét. A kezdőcsapat? Erről még egyáltalán nincsenek elképzeléseim.”

Bale: „Kiváló formában van, ezt ma is bebizonyította. Örülök a góljainak és a remek hozzáállásának. Kulcsfontosságú, hogy mindenki csúcsformában legyen a döntőre. Azt szeretném, ha az utolsó bajnokin is úgy tudnánk játszani, ahogy ma. Tudom, hogy az edzések nem helyettesítik a meccsen átélt versenyhelyzetet, de azt szeretném, ha még azok is felpörögnének a döntőre, akik biztosan nem fognak pályára lépni. Most megtörhetetlen egységet kell alkotnunk.”

Fejlődés: „Sokat fejlődtem az első BL-döntőm óta, de ez nem meglepő. Egy természetes folyamatról van szó, mely a jövőben is folytatódni fog. A játékosaim és a stábom tagjai rengeteget segítenek nekem a mindennapokban.”

Új igazolások: „Csak annyit szeretnék mondani ezzel kapcsolatban, hogy a Real Madrid minden egyes játékosát megbecsüli, velem az élen. Még akkor is, ha éppen rossz eredményeket érünk el. Elkerülhetetlen, hogy az embereket elragadja a hév, és sztárigazolásokról beszéljenek, esetleg a fél csapat lecseréléséről. A közvéleményt nem tudom befolyásolni, de mindig ki fogok állni az aktuálisan az irányításom alatt dolgozók mellett.”

Európa-liga-döntő: „Nemcsak futballkedvelőként, hanem egyben szurkolóként fogom nézni ezt a mérkőzést, hiszen Marseille a szülővárosom, a futballcsapatuk pedig a kedvencem volt gyerekkoromban. Kemény összecsapás lesz, az Atlético remek szezont fut. Szinte áttörhetetlen a védelmük.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK