2018. június 20., szerda

Zidane: Győzelemmel szeretnénk búcsúzni a bajnokságtól

  • É. Csongor (Veidt)
  • 2018.05.18. 17:25
Zinédine Zidane nyilatkozott az idény utolsó bajnokija előtt, amelyet majd a Villarreal ellen kell lejátszania a Real Madridnak.

Munka: „Remekül dolgoztunk ezen a héten. Mindannyian készen állunk a kijevi döntőre, a keret összes tagja. Ami a holnapi mérkőzésünket illeti, mindenképpen győzelemmel szeretnénk búcsúzni a bajnokságtól, hogy biztosan jó hangulatban teljen a végső felkészülés. A keret? Egyetlen játékosomat sem cserélném el másra. Talán néhányuknak voltak gyengébb periódusai a szezon közben, de mindannyian megérdemlik, hogy a Real Madrid labdarúgóinak mondhassák magukat. Egytől egyig fantasztikusak, ami sok esetben negatívum, mint például holnap is, hiszen lesznek, akik biztosan nem lépnek pályára. Az viszont örömömre szolgál, hogy mindenki keményen és motiváltan dolgozott a héten, még azok is, akik kevesebb szóhoz jutottak az elmúlt néhány hónapban. Az is örömteli, hogy senkit sem kell nélkülöznöm sérülés miatt.”

Főpróba a döntőre: „Nem, nem, a Villarreal teljesen más futballt játszik, mint a Liverpool. Két különböző csapatról és két különböző meccsről beszélünk, de természetesen győzni szeretnénk, ahogy mindig.”

A bajnoki idény értékelése: „Gyengén kezdtük a menetelést, így hamar elvesztettük az esélyeinket a győzelemre, az utóbbi hónapokban viszont határozottan feljavult a játékunk. Gratulálok a Barcelonának az aranyéremhez, remek szezont tudhatnak maguk mögött.”

Carvajal és Ronaldo: „Igen, ők is ott lesznek a holnapi utazókeretben, egész egyszerűen azért, mert így látom jónak. Nem foglalkozom az olyan negatív gondolatokkal, hogy megsérülhetnek. Akkor edzéseken sem lenne értelme dolgozniuk, hiszen ott is tehetnek rossz mozdulatokat. Semmi sem válthatja ki a tétmeccsek jelentette magas intenzitást, verselyhelyzetet. Egy labdarúgónak szüksége van ezekre, hogy ki tudja magából hozni a maximumot. Cristiano 120%-os állapotban van, készen áll a játékra.”

Bale remek formája: „Természetesen örülök az eredményeinek, de ennek nincs köze a BL-döntőhöz. Úgy értem, senkinek sem fogom elárulni a kezdőcsapatot a mérkőzést megelőző órákig. Az viszont remek hír, hogy mindenki megfelelő erőnléti állapotban van.”

Benzema lemarad a vb-ről: „Nem érte meglepetésként ez a döntés. Beszéltem vele, és azt mondtam neki, amit korábban is: a szezon hátralévő meccseire kell koncentrálnia. Tudja, hogy itt mindannyiunk támogatására számíthat.”

Azok, akik kevés játéklehetőséghez jutottak: „Egy szezon a Real Madridnál annyit ér, mint máshol tíz, még akkor is, ha keveset játszol. Itt a világ legjobbjaival dolgozhatsz nap mint nap, szóval nincs olyan, hogy elpazarolt év. Mindenki ott akar lenni a pályán, de senkivel sem volt ilyen jellegű gond a szezon során, aminek nagyon örülök. Ez azt mutatja, hogy mindenki a kollektív sikereket helyezi előtérbe.”

A szövetség új elnöke: „Gratulálok az új elnöknek, Luis Rubialesnek. Azt mondta a győzelme után, hogy őt egyedül a munka érdekli. Tetszettek a gondolatai.”

Messi szavai Neymar lehetséges jövőjével kapcsolatban: „Nem beszélek olyan játékosról, aki nem az én csapatom tagja.”


Hozzászólások

Tabella