Casemiro: Mindig a győzelem a küldetésünk

A mérkőzést követően Casemiro Ronaldót méltatta, Carvajal a csapat fizikális állapotát emelte ki, Varane szerint mindenki keményen edzett, Luca pedig élvezte a büszkeség pillanatait.

Casemiro:

Ez volt a 150. meccse a Real Madrid színeiben: „Ez egy fontos mérföldkő számomra. Minden alkalommal, mikor ebben a csapatban lépek pályára, úgy érzem, egy álmom válik valóra éppen. Remélem, még jó sokszor magamra húzhatom ezt a mezt.”

A második félidőről: „Tény, hogy kicsit leeresztettünk a második játékrészre, de azzal is tisztában vagyunk, hogy a döntőben ez már nem fog beleférni. De az egy másik mérkőzés, tudjuk, hogy ott végig koncentrálnunk kell majd. A mezünkön lévő címert viselni azt jelenti, hogy mindig a győzelem a küldetésünk. Ma este egy remek csapat ellen játszottunk, akiknek néhány igen minőségi játékosuk van a csapatukban.”

A döntőről: „Azt hiszem, minden játékos elérhető lesz, és mindannyiunkban ég a tűz, hogy szerepelhessünk. Igazi kihívás lesz az edző számára, hogy összeállítsa a kezdőt, de biztos vagyok benne, hogy akárkik is lépjenek pályára, a legjobbjukat fogják nyújtani a győzelem érdekében.”

Cristiano Ronaldóról: „Mindenki láthatta, milyen jól érezte magát a pályán, betalált és segítette a csapatot. Ő a világ legjobb játékosa, egyszerűen csak élvezni kell a focit, amit ő játszik.”

Luca debütálása: „Ő a keret tagja, és mindenki bízik benne. Igaz, hogy eddig nem sok lehetőséghez jutott, de ma nagyszerűen mutatkozott be, a gólokról pedig nem tehetett. Sokat tanult ma este is, mi pedig gratulációval tartozunk neki.”

Carvajal:

Kihagyás: „Jól éreztem magam három hét kihagyás után. Főleg a jövő heti meccs tudatában fontos volt, hogy fizikálisan készen álljak. Mindannyian készen állunk, a csapat jó formában van, nincsenek sérültek, az edzőnek nehéz dolga lesz a kezdőcsapat összeállításakor.”

Real Madrid

A két félidő: „Két nagyon különböző játékrészt játszottunk. Az elsőben jók voltunk, tartottuk a labdát. A másodikban már inkább Kijev járt a fejünkben, és nem voltunk jók. Fizikálisan nem kell keményebben dolgoznunk. A szezon hosszú volt, most pedig a soron következő meccsre kell koncentrálnunk, és arra, hogy legyőzzük az ellenfelünket.”

Varane:

A meccsről: „Ez egy olyan meccs volt, ami megfelelő felkészülésként szolgált a döntő előtt. Az első félidőben kiválóan teljesítettünk, a másodikban azonban kissé alábbhagyott a tempónk, de a hozzáállásunk végig jó volt. Mindez a kemény heti edzéseknek köszönhető, amiket igen magas intenzitással teljesítettünk. Ma mindent beleadtunk.”

Raphael Varane

A döntőről: „A jó hír az, hogy képesek vagyunk több különböző formációban is játszani, valamint az, hogy rengeteg játékosunk van. Az a fontos most, hogy készen állunk és koncentráltak vagyunk.”

Luca debütálása: „Luca boldog volt a bemutatkozása miatt. A meccs közben is beszéltünk vele, magabiztosságot adtunk neki, és jól is játszott.”

Luca:

A bemutatkozásáról: „Az edző azt mondta, élvezzem a pillanatot, a büszkeség pillanatát, hogy a világ legjobb játékosaival játszhatok együtt. A csapattársaim is ugyanezt mondták.”

Luca Zidane

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK