A feledhetetlen sikertörténet főhősei

2014. május 24. A helyszín Lisszabon. A Bajnokok Ligája döntőjében egy olyan csapat, amelyik 12 évvel azelőtt érte el utoljára a sorozat fináléját. Ott, akkor, valami egészen frenetikus módon tört meg egy átok, amely több százkilós súlyként nyomta a Real Madrid játékosainak vállát. Örömkönnyeket hullatott játékos és szurkoló egyaránt, egy olyan emlékkel gazdagodva, amit az emberfia egy életen át hordoz majd magával. Egy valamire azonban senki sem gondolt. Akkor nemcsak a már említett átok tört meg, hanem született valami teljesen új is: egy olyan generációs mag, amely azóta is meghatározza a Real Madrid mindennapjait, melynek köszönhetően a csapat negyedik BL-döntőjét játszatja öt esztendőn belül. Sok minden változott az évek során, de ők, mint a leghűségesebb, a hazájukat a legnehezebb időkben is szolgáló katonák, mindig ott voltak. Lássuk, hogy kikről van szó.

Sergio Ramos
Ki mással kezdődhetne a sor, ha nem azzal az emberrel, aki kapitányként vezette a csapatot a történelmi sikerekhez!? Bár Lisszabonban még Iker viselte a karszalagot, az vitán felül áll, hogy egy olyan játékosról, egy olyan kapitányról beszélünk, akit a legszűkebb elit tagjai között emlegetnek majd évtizedek múlva is. Sergio Ramos a Real Madrid történetének kapitányai körében is a legkarizmatikusabb egyéniségek között kap helyet. Nagyon keveseknek adatik meg az, hogy ilyen vezetői készségek birtokában lássák meg a napvilágot. Mert ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy Sergio Ramos az általa képviselt értékeket nem tanulta. Ez süt, sőt ordít minden egyes mozdulatáról. Neki egyszerűen ilyen a személyisége, és pontosan ez az, ami a többiek fölé emeli őt. Mindemellett persze ott van az a lisszaboni fejes, mert hát melyik madridista ne emlékezne a 92:48-ra… Ott van a milánói bekotort labda, a cardiffi vezérszerep, a felejthetetlen, a csapatot megmentő fejesgólok… Ám mégis a személyisége az, ami miatt már most belépett a legnagyobb legendák világába. Mert hiába a sárga és piros lapok, az érthetetlen megmozdulások, a meggondolatlan durvaságok, Sergio Ramost egyszerűen nem lehet nem szeretni. Azt pedig még a legnagyobb ellendrukkerek sem tudják elvitatni, hogy ez az andalúz srác akkora nyomot hagyott a labdarúgás történetében, amit sosem lehet onnan kitörölni. Ha pedig a király ma is győzelemre vezeti népét, akkor a mennybemenetele során csak egy dolgot tehet majd madridista és antimadridista egyaránt: tapsolnia kell őt, a nagybetűs vezért.

Marcelo
Ó, Marcika… ¡Cómo no te voy a querer! – tartja a Bernabéuban gyakran skandált rigmus, ami annyit tesz: „hogy lehet téged nem szeretni?”. Ez tökéletesen igaz a csapatra, de valljuk be, hogy erre a brazil bohócra is. Ha minden embert ilyen személyiséggel áldott volna meg az ég, a világ egy sokkal élhetőbb és sokkal vidámabb hely lenne.  Ennek a komolytalan, mindig mosolygó, mindig a tréfát kereső srácnak az ereiben is a futball folyik. Gyakorlatilag egy senkiként érkezett meg 2007-ben a világ legnagyobb csapatához, ahol példaképének, egy bizonyos Roberto Carlosnak az örökségébe kellett lépnie, és az ezzel szorosan összekapcsolódó, másokat könnyedén összeroppantó nyomást kellett a nyakába vennie. Nehézségei akadtak ugyan a rendkívül hosszú út során, de több mint 11 évet véletlenül nem tölthet el az ember a Real Madrid keretében. Az egykori futsalos srác az idő során a csapat második számú kapitányává avanzsált, de ennél sokkal fontosabb dolgot is tett, olyasmit, amire a legtöbben gondolni sem mertek: feledtette az emberekkel a legendás Roberto Carlost, valamint forradalmasította a balhátvéd fogalmát és feladatkörét. Ezen a poszton ma már Marcelo a mérce, legyen szó a világ bármely csapatáról. Viszont ez még nem minden, hiszen nem csak ezzel nyerte el az emberek szimpátiáját: ebben a fickóban a játék iránt olyan mértékű szenvedély, valamint a klub iránt olyan mély szeretet lakozik, ami csak nagyon kevesekben, főleg napjaink sokkal inkább a pénzre, mintsem a hűségre épülő futballjában. Marcika egy teljesen egyedülálló személyiség, akit – a csapattársak szavai alapján – teljesen hidegen hagy a pénz, a siker, a rivaldafény hívó szava, őt csak két dolog érdekli: a futball és az, hogy jól érezze magát. Ez pedig visszaköszön minden mozdulatában, minden tettében, és minden olyan pillanatban, amikor könnyeivel küszködve térdre rogy, és felszínre tör belőle a legmélyebb szenvedély, amit élete klubja iránt érez. Pontosan úgy, ahogy az előző döntőkben láttuk. Én nem kérek sokat tőle, csak annyit, hogy maradjon mindig ilyen, hiszen a labdarúgásnak szüksége van a hozzá hasonló egyéniségekre. Végtelenül hálás vagyok a sorsnak azért, hogy a legelejétől követhetem madridi pályafutását.

Dani Carvajal
Csakis a legnagyobb tisztelettel beszélhetek Álvaro Arbeloáról, hiszen a benne rejlő madridizmus egészen elképesztő méreteket ölt, ám mégis meg kell említenem, hogy emlékszem azokra az évekre, amikor mindent megadtunk volna azért, hogy egy klasszis jobbhátvédje legyen a csapatnak. 2013-ban aztán a klub visszavásárolta Dani Carvajalt. Ezzel a lépéssel egy óriási, tátongó űrt töltött be a vezetőség és a szakmai stáb, a saját nevelésű játékos pedig azóta is kirobbanthatatlan a jobb oldalról. Az elmúlt esztendőkben szerzett BL-címek mindegyikében főszerepet játszott, még úgy is, hogy a milánói döntőben a könnyeivel küszködve volt kénytelen elhagyni a pályát egy izomsérülés következtében. Forrófejűsége és határozott játéka ellenére egy nagyon szerethető srácról van szó, aki a madridizmussal kel, lélegzik és fekszik. Enélkül talán nem is lehetne itt, így viszont igazi példaképként szolgál az akadémia összes játékosának. Ha pedig belegondolunk, hogy még mindig csak 26 esztendős, akkor rájövünk, hogy a jobbhátvéd pozíciója még évekig biztosítva van. Ha ma is olyan elánnal veti bele magát a mérkőzésbe, ahogy azt tenni szokta, akkor Manénak lesz néhány igen kemény perce.

Varane
Sosem felejtem el azt a napot, amikor Zinédine Zidane javaslatára az akkor még csak 18 éves, hórihorgas védőt leigazolta a klub. Azt sem, ahogy második idényében a Király-kupában elintézte a Barcelonát, valamint zsebre rakta Lionel Messit is. Ha nincs az a fránya térdsérülése, akkor a statisztikája még brutálisabb lenne, de panaszra így sincs oka: 25 éves korára mindent megnyert a Real Madriddal, ráadásul úgy, hogy lényegében a legnagyobb trófeák megszerzésében szinte kivétel nélkül főszerepet játszhatott. Igen, ez a 25 (!) esztendős srác a csapat egyik legtapasztaltabb, mi több, legintelligensebb játékosa. Más ennyi idősen még keresi a saját útját… Varane viszont ott volt a lisszaboni döntőben, Milánóban hiányzott egy sérülés miatt, ám Cardiffban ismét a francia falba futottak bele, akkor épp a zebrák támadói. Ne legyenek kétségeink, ma este ismét ő lesz Sergio Ramos párja, és bízunk benne, hogy villámgyors, tanári, intelligens és rendkívül profi játékába a liverpooli hármas bicskája is beletörik majd.

Casemiro
Véletlen lenne, hogy napjaink Real Madridja csak azokban az években nyert Bajnokok Ligáját, amikor a brazil Tank is a csapat keretét erősítette? Ugye, hogy nem!? Casemiro 2014-ben, a Dortmund ellen tette le először névjegyét a profi labdarúgás világában: bejött, szerelt, győzött. A portói kitérőjének évében sajnos nem jött össze a csapatnak címvédés, de aztán visszatért, játékával pedig újabb trófeához segítette a csapatot, hogy aztán egy évvel később, Cardiffban ő is hőssé váljon. Hab a tortán, hogy zsinórban harmadjára is úgy jut el a döntőig a csapat, hogy Case kihagyhatatlan eleme a rendszernek. Vannak persze meccsek, amikor feleslegesnek érezzük, de ma éjszaka ismét létfontosságú lesz. Hogy miért? Mert ő a nagy meccsek embere. Ő az, aki brazilként nem azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy a zacskóján is pörgeti a labdát, hanem azzal, hogy cipeli a madridi zongorát, ami talán a legnehezebb a világon. Ő a fáradhatatlan, hatalmas szívvel megáldott munkásember, aki mára a világ egyik legjobbjává érett posztján. Mutasd meg ma is, Case!

Luka Modrić
Az az igazság, hogy nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni egy ilyen fickóról. Modrićnak nemcsak az élettörténete, hanem madridi karrierje sem nevezhető átlagosnak. 2012-es érkezését követően hamar megbélyegezték őt, mint a spanyol bajnokság legrosszabb igazolását. Valljuk be őszintén, hogy Madridban már-már alapértelmezettnek tekinthető a több százmázsás súly, amit egy játékos csak a klub történelméből adódóan kénytelen a vállán cipelni. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora többletet jelent az, ha valakire egy ilyen jelzőt is ráaggatnak… Az viszont teljesen biztos, hogy ilyen helyzetből csak a legnagyobbak képesek kikecmeregni, Modrić pedig kétségkívül közéjük tartozik. Nemcsak játékosként, hanem emberileg is. Személyiségéből adódóan csendben tűrt mindent, majd amikor elérkezett az ő ideje, robbantotta a bombát – és hát hol máshol, mint a Bajnokok Ligájában, a Manchester United ellenében. Ki tudná elfelejteni azt a mesteri találatot… A kemény munka és az alázat meghozta végül a várva várt eredményt. Második idényében már alappillére volt a csapatnak. És milyen sorsszerű, hogy pont ő volt az, aki a Tizedik megszerzésének estéjén Sergio Ramos kobakjára tekerte a bogyót, tanárian. Mennyire lehet a véletlen számlájára írni, hogy pontosan akkor nem sikerült a döntőig menetelnie a csapatnak, amikor ő gyakorlatilag a tavaszi szezon egészét kihagyta egy fránya sérülés miatt. Aztán ott volt a tavalyi döntő, ahol – 31 évesen – fiatalokat megszégyenítően sprintelt az alapvonalig, ahonnan hajszálpontosan tálalt Cristiano Ronaldo elé. Nem lehet véletlen, hogy még a nagy Zinédine Zidane is úgy fogalmazott kinevezését követően, hogy ennek a srácnak a lábaiban is ész van. Teljesen egyértelmű, hogy egy generációs játékosról van szó, egy szerény, alázatos kis zseniről, aki nélkül lehetetlen lett volna átírni a történelemkönyveket Az pedig már csak hab a tortán, hogy Toni Krosszal egymás gondolatait is ismerik. Ami engem illet, Zidane óta nem láttam olyan játékost madridi mezben, aki ösztönösen ilyen mozdulatokra lett volna képes, aki ilyen gyorsan gondolkodik a pályán, és aki ennyire szerényen tűri a népszerűséget. Csak hálás tudok lenni azért, hogy láthatom őt játszani. És hogy mit kívánhatnék még!? Azt, hogy sose öregedj meg, Lukita!

Cristiano Ronaldo
Ugyan… Mégis mit mondhatnék erről az em… várjunk csak, emberről!? Nem, ő nem ember, ebben teljesen biztos vagyok. Teljesen felesleges mélyebb elemzésbe bocsátkoznom, hiszen mindenki jól tudja, hogy mi mindent vitt ő véghez az elmúlt években, ha pedig elkezdeném felsorolni a rekordjait és kiemelkedőbb statisztikai adatait, akkor mindegy lenne, ha könyvet írnék róla. Megpróbálom inkább más irányból megközelíteni az ő szerepét. Mindamellett, hogy a csapatban ő jelenti magát a gólt, az állandó veszélyt, Cristiano Ronaldo mára a csapat igazi vezérévé érett, és ott lohol Sergio Ramos nyakán. Ő az, akire mindig és minden körülmények között felnéznek a többiek. Ramos mellett ő az, akinek elég megszólalnia, és mindenki rögtön tudja, hogy valami fontos következik, valami, amit meg kell hallgatni. Ebben pedig nagyon kemény munka van. Cristiano az öregedés rögös útján elindulva megváltozott. Ma már jól tudja, hogy az individuális címekhez elengedhetetlenek a kollektív munkával, csapatként elért eredmények. Jól láthattuk az idei BL-szezonban, hogy bizony a társak kezére dolgozik, sokkal többet melózik, és a meccsenkénti hármas gólmutató mellett azért igencsak törődik csapatának helyzetével is. Kicsit felszisszentünk a Barcelona elleni meccsen bekövetkezett sérülése hallatán, hiszen nem ez lenne az első döntője, amit fájdalmak közepette kellene megvívnia – gondolok itt például Lisszabonra vagy Milánóra –, de nem, Cristiano most, Cardiffhoz hasonlóan teljesen egészséges lesz. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy mi történt tavaly. Az már eddig sem volt kérdéses, hogy szobor fog róla készülni Madridban, de ha esetleg ma este is megvillan, netalántán többször, akkor könnyen elképzelhető, hogy réz helyett arannyal kell majd dolgozzon az alkotó. Igazából ez sem lenne meglepő, hiszen maga az alany is aranyat varázsolt mindenből, amihez csak hozzáért példátlan pályafutása során. Bízunk benned, Cris!

Karim Benzema
Sokaknak talán viccesnek tűnhet, de nem mehetünk el szó nélkül a francia gólgép támadó szerepe mellett sem. Mert bizony Karim mindig ott volt, kivétel nélkül. Össze sem tudnám számolni az olyan megjegyzéseket, melyek szerint vele a csapatban csak fórt adunk az ellenfelek számára. Ugyan már! Nem lehet a véletlen számlájára írni, hogy Karimmal a csapatban is sikerült, méghozzá négy éven belül háromszor. Nem, vagy nem csak a gólok, hanem a meccsekbe belerakott munkája miatt, amellyel óriási terhet vesz le többek között Cristiano Ronaldo vállairól – egyben utat is nyitva a portugálnak a kapu irányába. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha nincs az a mozdulatsor tavaly az Atlético ellen, vagy nincs az a dupla néhány hete a Bayern München elleni visszavágón, akkor most ez a cikk meg sem születhetne. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy engem nem bosszantott már kismilliószor a puszta jelenléte, vagy az, amikor az anyját kereső bambi szellemét megidézve botladozik a kapu előterében, de mégis, Karim valahogy mindig ott volt, és ő is kellett ahhoz, hogy most a Tizenharmadikat várhassuk. Történjen bármi a jövőben, ezt nem szabad elfelejteni. Jöjjön hát az a menő szelfi a legújabb európai trófeával!

+1 Keylor Navas
Azért jelöltem meg őt külön, mert bár a Tizediknél még a Levante kapusaként mentette a pókokat, az azt követő menetelésből jócskán kivette a részét. Emberfeletti védéseinek köszönhetően mára ő is olyan eleme lett a Real Madrid játékának, amit aligha tudna nélkülözni a világ legjobb csapata. Tudom, hogy a hosszú út során egy-két hiba is közbecsúszott, de mutassatok olyan kapust, aki úgy hoz le három egymást követő évet – nem csak a Real Madridban! –, hogy közben egyetlen hibát sem vét. Ezek a hibák azért kellenek, mert így emlékeztetnek Keylor emberi mivoltára – hiszen ha valaki csak a védéseit figyeli, akkor könnyen hiheti azt, hogy ő sem erről a bolygóról származik. Az biztos, hogy marketingértékben nincs az elsők között, ahogy az is, hogy ő eredetileg nem a nagyszínpadra, nem a legfényesebb reflektorfényben való tündöklésre született, de olyan erőt, olyan képességeket kapott az égtől, amilyet csak igen kevesen. És pontosan ezért szeretjük. Történjen bármi, én mindig hálás leszek annak a faxgépnek, hiszen lehetővé tette, hogy megismerjük az igazi Keylor Navast. Azt, aki ma este is elállítja majd a lélegzetünket egy-egy bravúrjának köszönhetően. Nagy szükség lesz rá!

+2 Toni Kroos
Keylorhoz hasonló a helyzete, hiszen későn érő típus lévén a Tizedikhez vezető út során még nem tudta, hogy neki valójában itt a helye, de aztán gyorsan felzárkózott a többiekhez, ma pedig el sem tudjuk képzelni nélküle a kezdőcsapatot. A német professzor hű katonája a precizitásról méltán híres hazájának. Ő az, akinek a pulzusa még a legmeredekebb helyzetekben sem éri el a 40-et, ám pontosan ez juttatta őt a világ tetejére. Nincs még egy olyan középpályás, aki ennyire higgadtan tenné a dolgát, ráadásul ilyen hatékonysággal. Amikor Kroosnál a labda, úgy tűnik, mintha megállt volna az idő, az ellenfél játékosai pedig csak leszögezett, furfangosan elhelyezett bójákként próbálnának meg nehezékként funkcionálni a pályán. Mindhiába, hiszen Toni jön, lát, és pontosan passzol. A Modrić és közte kialakult kémiát pedig még Walter White is könnyes szemekkel figyelné. Én mondom, nála nagyobb ajándékot aligha kaphattunk volna Münchenből, hiszen manapság már a 17 éves kiscsikók is magasabban vannak árazva, mint anno a német volt. Köszönjük szépen.

Így hát… Az itt felsorolt tíz játékos jelenti annak a csapatnak a gerincét, amely már átírta a futball történelmét, ám ma este jó eséllyel pályázik arra, hogy tovább mesélje a madridista fülek számára igen kedves love storyt. Mert itt bizony egy ízig-vérig szerelmi történetről van szó, olyasvalamiről, amitől szívek milliói dobbannak meg világszerte.

Ha pedig ez a mag kiegészül olyan, egyébként tapasztalt játékosokkal, mint Isco, Bale, Nacho, Asensio vagy Lucas, hogy csak néhányukat említsem, akkor minden társam elismerően bólogatva konstatálhatja, hogy mennyire szerencsés generáció tagjai lehetünk. Olyasvalaminek vagyunk tanúi, amiből százévente csak egy van. Így igaz. Remegve írom le, de tudom, hogy ha az említett mag tagjai megöregszenek és végleg szögre akasztják a csukát, akkor bizony jó ideig nem láthatunk majd ehhez az egységhez foghatót. Egy korszakos szenzáció csodálóiként élhetünk, amit nem lehet eléggé értékelni. Éppen ezért, történjék bármi ma este, én biztosan büszkén fogom mesélni majd az unokáimnak is, hogy a nagyapjuk bizony a szerkesztőség többi tagjával ölelkezve, könnycseppekkel a szemében, önkívületi állapotban örülhetett Sergio Ramos lisszaboni fejesének, láthatta futballozni azt a Marcelót, aki újradefiniálta a balhátvéd fogalmát… együtt sírhatott Dani Carvajallal, Varane-nal pedig egyszerre érhetett gyerekből férfivá… megtanulhatta Casemirótól, hogy a legnagyobb nyomorból is el lehet jutni a világ tetejére… szemtanúja volt annak, hogy miként bolondítja magába játékával a fél világot Luka Modrić, csodálhatta a világ mindenkori legjobb góllövőjét, a széllel szembeni harcot soha fel nem adó Cristiano Ronaldót… Elmondhatom majd azt is, hogy bár az eszem mást súgott, a szívemre hallgatva mégis mindig megpróbáltam megvédeni Karim Benzemát, bizonyíthatom, hogy Keylor tényleg párducokat megszégyenítő mozdulatokat bemutatva védett nagyobbnál nagyobbakat, és természetesen azt is, hogy a világon nem a svájci óra a legpontosabb, hanem egy bizonyos Toni Kroos.

Végül, de nem utolsósorban elmesélhetem majd, hogy én láttam játszani ezt a korszakos csapatot, láttam Zidane Real Madridját, tanúja lehettem a klub történetének egyik legsikeresebb korszakának. Éppen ezért emlékeznünk kell egy dologra: ami az elmúlt években történt, az közel sem normális, ez olyasvalami, ami messze átlépi a normákat, és bár jelenleg mi is a talajtól messze elrugaszkodva figyeljük az eseményeket, egyszer vissza kell majd térnünk a földre. Akkor majd mindannyian rájövünk, hogy az itt felsorolt játékosok szinte pótolhatatlanok. Addig viszont élvezni kell a csapat sikereinek mézédes ízét, és függetlenül attól, hogy mi történik ma este, rendkívül büszkének kell lennünk erre a korszakalkotó csapatra. 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK