2018. június 20., szerda

Marco Asensio: Nem tudom elképzelni a Real Madridot Cristiano nélkül

  • Zs. Csaba
  • 2018.06.05. 12:20
Igaz, hogy mindössze 22 éves, de már kétszeres BL-győztesnek mondhatja magát, most pedig lehetőséget kap a világbajnokságon is. Marco Asensio pontosan tudja, hogy milyen profi futballistának lenni, és abban reménykedik, hogy Zidane-éhoz hasonló pályafutást tudhat majd maga mögött. Az ifjú titánnal a MARCA készített interjút.

Már 22 éves korodban sikerült letenni a névjegyed a Real Madridban. Nem érzed úgy magad, mintha máris veterán lennél?
Óriási hittel és motivációval érkeztem Madridba, és az az igazság, hogy minden nagyon gyorsan történt. Megkaptam a megfelelő mennyiségű játékidőt, így futballistaként érettebbé válhattam. Elmondhatom, hogy elértem a céljaimat, de most még többre vágyom.

Segíti a pályafutásodat, hogy Zidane és Lopetegui személyében olyan edzőkkel dolgozhattál eddig, akik bíznak a képességeidben? Miként érintett a francia távozása?
Zidane távozása egy kicsit mindannyiunkat meglepett, de nagyon jó élményeim, érzéseim vannak vele kapcsolatban. Bízott bennem, kiváló volt a kapcsolatunk. Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy mit akarok, hogy miért jöttem Madridba. Keményen dolgoztam a lehetőségért, ő pedig megadta nekem. Ugyanez a helyzet Lupetegui esetében is. AZ első pillanattól kezdve jól működnek a dolgok, nagyon sokat beszél velem, ugyanakkor sokat is követel. Ez mind nagyon fontos számomra.

Zidane azt mondta a távozásakor, hogy nem zárja ki a visszatérés lehetőségét. Tekintve, hogy még csak 22 éves vagy, nem lenne meglepő, ha újra vele dolgozhatnál, mondjuk öt év múlva. Mit gondolsz?
Miért is ne? Ez azt jelentené, hogy jól alakultak a dolgaim, hiszen még öt év múlva is a Real Madridnál lennék. Nagyszerű lenne újra együtt dolgozni.

Profitáltál abból, hogy olyan edződ volt, aki korábban hasonló poszton játszott? Törekedtél arra, hogy annak az embernek a stílusa mentén építsd fel a saját játékodat, aki gyerekkorodban a bálványod volt?
Kétségkívül. Gyerekkoromban mindig figyeltem Zidane-t, megpróbáltam átvenni a mozdulatokat. Ugyanakkor igaz, hogy különbözőek vagyunk, hiszen ő jobblábas volt, míg esetemben a bal láb az erősebb. Másképp kezeljük a labdát is, de gyerekkorom óta mindig arra törekedtem, hogy olyan sikeres legyek, mint ő.

Milyen volt cicázni ellene az edzéseken?
Az az igazság, hogy néha külön oktatást tartott nekünk az edzéseken lejátszott kisebb meccsek alkalmával. Lenyűgöző volt vele együtt edzeni.

Mindössze három millió euróért vásárolt meg a klub. Hogyan áraznád be magad napjainkban?
Nem tudom. Nem én irányítom a piaci árakat, de az biztos, hogy az érkezésem óta növekedett az értékem. Az árakat a klubok és a körülmények szabják, így nem tudom, hogy mennyit érhetek most.

Spanyolország Portugália ellen kezd a világbajnokságon. Kemény meccsnek ígérkezik, de mi a te véleményed erről a nyitányról?
Tudjuk, hogy az első mérkőzés a legfontosabb, így megpróbálunk majd jó benyomást kelteni az emberekben. Tudjuk, hogy kemény ellenfél vár ránk, egy csapat, mely jól védekezik, ráadásul ott lesz Cristiano Ronaldo is, aki megteremtheti a különbséget.

Nem lesz egyszerű találkozni Cristianóval, hiszen épp az ellenkezőjét szokhattad meg: az ő oldalán játszol, nem pedig ellene.
Ez az első alkalom, hogy ellenfelekként lépünk pályára. Tudjuk, hogy szinte bármikor képes lehet betalálni. Nagyon figyelnünk kell rá, hiszen a portugálok szinte minden egyes támadásában érintett.

Felkészült a Real Madrid Ronaldo távozására?
Nem tudom elképzelni nélküle a csapatot. Cristiano mindig is fontos volt, ahogy most és a jövőben is az lesz számunkra. A Real Madrid és Cristiano útjainak mindig keresztezniük kell egymást.

Játékosként a te evolúciód hasonlíthat majd az övére. Cristiano is szélsőként kezdte, sok helyváltoztatással, most pedig leginkább csatárként szerepel. Szeretnéd, ha így fejlődnél te is játékosként? Számíthatunk hasonlóra tőled a jövőben?
Megeshet, de különböző játékosok vagyunk. Én szeretek visszajárni a labdákért, hogy többet lehessen nálam a játékszer, sokkal kevésbé vagyok befejezőember. Az idő során viszont minden labdarúgó változik, így meglátjuk, hogy mit hoz majd számomra a jövő.

Készülsz valamilyen különleges gólörömmel az első válogatott gólodra?
Nem igazán, de nagyon szeretném már meglőni az első gólomat. Egy ideje várat már magára, de ez így van rendjén. Remélem, hogy a világbajnokságon sikerül majd gólokat szereznem.

Kívülről úgy tűnik, hogy Sergio Ramos nagyon jó kapcsolatot ápol a fiatal játékosokkal. Mit jelent ő számodra?
Igen, a kapitány az, aki megpróbál ránk odafigyelni, és igyekszik tanácsokkal ellátni. Ami engem illet, rengeteget segített nekem, nagyon jó a kapcsolatunk. Számomra Sergio egy jó példa, hiszen ő is fiatalon kezdte a klubnál, ráadásul tudta, hogy miként ragadhat meg a válogatottban. Példakép, hiszen mindent megnyert, és rengeteget dolgozott azért, hogy idáig jusson. Egy követendő példa mindannyiunk számára. Minden egyes tanácsát meghallgatom, nagyon hálás vagyok a segítségéért.

Nem zavaró, hogy sokan úgy vélik, te vagy az a játékos, aki köré lehet építeni a jövő csapatát? Az emberek hisznek benne, hogy te leszel a spanyol futball következő nagy sztárja.
Nem száll a fejembe a dicsőség emiatt. Mindez ösztönöz, valamint további motivációval lát el. Szeretnék fejlődni a Real Madridnál és a válogatottnál is, még fontosabb szerepre vágyok.

Milyen esélyekkel indul a válogatott Oroszországban?
Egy világbajnokságon rengeteg apró részlet játszhat döntő szerepet, így lépésről lépésre kell haladnunk. Elsőkörben sikerrel kell venni a csoportküzdelmeket.

Nem vagy fáradt? Több mérkőzésen léptél pályára, mint a legtöbb csapattársad.
Nem, nem, egyáltalán nem. Fiatal vagyok.

Megvolt a lehetőséged arra is, hogy Hollandia nemzeti csapatában szerepelj.
Igen, megvolt a lehetőségem, amikor az Espanyol játékosa voltam. Megkerestek Hollandiából, majd később Ruud van Nistelrooy is érdeklődött. Azt mondták, hogy nagyon szeretnék, ha csatlakoznék a válogatotthoz, de elmondtam nekik, hogy Spanyolországot szeretném képviselni. Néhány hónappal később megint hívtak, de ugyanúgy nemet mondtam.

Kitartóak voltak?
Nos, számomra egyértelmű volt, hogy hol szeretnék játszani, aztán így alakult. Később bemutatkoztam a spanyol válogatottban, és nagyon örülök, hogy itt lehetek.


Hozzászólások

Tabella