Minden, amit Andriy Luninról tudni érdemes

A Real Madrid néhány órával ezelőtt hivatalosan is bejelentette a fiatal hálóőr érkezését. De mit érdemes róla tudni? Miért vette meg a világ legjobb csapata?

Andriy Lunin 1999. február 11-én született Krasznohradban, Ukrajnában. 13 éves korában a Metalist Kharkiv nevű klub utánpótlásába került, majd onnan az ugyancsak ukrán Dnipro együttesébe igazolt, ahol 2016-ban be is mutatkozott az első csapatban, egy Karpaty Lviv elleni bajnoki meccsen. Onnantól kezdve már nem volt kérdés, hogy ki az együttes első számú hálóőre. A 2016/17-es idény rémálomszerű volt a Dnipro számára: az Európa-liga 2015-ös döntőse komoly pénzügyi válságba került, az UEFA szankcióinak köszönhetően pedig visszasorolták őket az ukrán harmadosztályba. Az egyetlen pozitívum az olyan tehetséges, saját nevelésű fiatalok jelenléte volt, mint például Lunin. Debütálása után még 23 további mérkőzésen kapott szerepet, júniusban pedig lecsapott rá a Zorya, ahol végigvédte a soron következő, 2017/18-as szezont. Így jelenleg 51 felnőtt tétmeccs ékeskedik Andriy neve mellett.

Idén az ukrán nemzeti csapatban is lehetőséget kapott Andriy Shevchenko szövetségi kapitánynak köszönhetően, előtte pedig az összes korosztályos válogatottban is szerepelt. Összesen tizenhatszor ölthette magára hazája címeres mezét, ebből kétszer a felnőtt válogatottban.

A blancók 8,5 millió eurót (plusz bónuszok) fizettek az egyébként 191 centiméter magas kapusért, aki két lehetőség közül választhat: vagy a Real Madrid harmadik számú portása marad (Lucával már biztos távozóként számol a legtöbb forrás), a Castilla és a felnőtt csapat között ingázva, vagy egy számára megfelelő klubhoz kerül kölcsönbe. Bárhogy is alakul a jövője, az előszezont még biztosan a Madriddal csinálja végig, hogy Lopetegui mester testközelből mérhesse fel a hatéves szerződést aláíró portás képességeit.

Egyébként ő volt a felnőtt csapat második nyári igazolása  Rodrygo Goes után, bár utóbbi 2019-ig még Brazíliában marad. Lunin tökéletesen beleillik a közelmúltban abszolút domináló koncepcióba, amely a futballvilág legtehetségesebb fiataljainak, tinédzsereinek megszerzését tűzte ki célul. 

A MARCA azt is megjegyzi, hogy ez a transzfer nem jelenti azt, hogy a Real Madrid már ne akarná megszerezni Alissont. A tárgyalások előrehaladott állapotban vannak a brazil játékossal; a Corriere dello Sport tegnap például azt írta, hogy Alisson ügynökei folyamatos nyomást gyakorolnak az AS Roma vezetőségére, hogy engedjék távozni ügyfelüket. A temérdek mennyiségű pletyka tengerében egyetlen dolog biztos: ez a nyár is a kapuskeringőről szól (eddig).

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK