2018. július 23., hétfő

Elbocsátó, szép üzenet

  • M. László (mrazo)
  • 2018.07.11. 16:26
Sosem egyszerű, sosem könnyű a búcsú. Most kivételesen terhes és nehéz.

Fáj. Nagyon fáj.

A támasztékomul szolgáló ütött-kopott asztallapon felszáradt izzadtságcseppek, rég elpukkant, egykor habos nyálbuborékok, mint heves viták, baráti társalgások bizonyítékául hátrahagyott emlékfoszlányok sorakoznak. Előttem korsók, felespoharak kocogása igyekszik tompítani fülem zúgását, azt a mélyről jövő, monoton dübbögést, ami a hivatalos bejelentés pillanatában társamul szegődő zsigeri kín sajátja. Szoktatott fajta a madridista, de ez a lesújtó hírekkel tűzdelt nyár azért már az én lelkemet is megtépázta. Először Zidane. Most Ronaldo. Jó szokás szerint, ha nem is borba, de alkoholba fojtom a bánatom. Tíz óra környékén azért enged annyit a bú, hogy tekintetemet a kivetítőre emeljem, s örömmel nyugtázzam Varane világbajnoki döntőjét.

Fáj. Nagyon fáj.

Ma is. Még mindig. S tán az utolsó napig. Ezeknek a szavaknak pedig súlya van, mert a 2008-ban felröppent pletykák, s a 2009-es bizonyosság, hogy Cristiano Ronaldo – akkor minden idők legdrágább igazolásaként – a Real Madridban folytatja, engem mélységesen felháborított. Tüntetőleg kapcsoltam ki a televíziót, s kerültem a híradásokat. Természetesen legyűrt a szenvedélyem, megbarátkoztam a helyzettel. Megbarátkoztam Cristiano Ronaldóval. Mi az, hogy megbarátkoztam? Most sírok, fájok, szűkölök, mint egy kivert kutya. De nem szégyellem.

Kilenc felejthetetlen, meghatározó, sikerekben gazdag esztendő a Real Madrid kötelékében. Emlékezetes pillanatok, földöntúli teljesítmény, felülmúlhatatlan, s jó eséllyel megközelíthetetlen számok, rekordok. Nem kísérletezem azzal, hogy a legemlékezetesebb momentumokat e sorokba sűrítsem – innen, a székemből lehetetlen vállalkozásnak tűnik –, inkább arra buzdítok mindenkit, hogy egy békés, magányos perc erejéig válogasson, poroljon, rendezzen, s állítson emléket e nagyszerű labdarúgónak. Több is lesz az egy vagy néhány minutumnál.

Fáj. Nagyon fáj.

Minden egyes pályán és pályán kívül mutatott gesztusából, megnyilvánulásából sugárzott a profizmus, az elkötelezettség, a többre törekvés. Megteremtette a modernkori labdarúgó archetípusát. Nem lesz még egy ilyen játékosa a futballtörténelemnek. Őt nem lehet számszerűsíteni, átváltani aranyra, nem lehet árcédulát aggatni rá. Képtelenség leírni a jelentőségét, meghatározni is csak önmagával lehet: Cristiano Ronaldo.

A statisztikákon, az egyéni címeken, a csapattal elhódított trófeákon túl persze felsejlik egy egyszeri és megismételhetetlen sportember esendő alakja is. Mondják, a hős szándékai és tettei határozzák meg az eseményeket. Elismerésre, megbecsülésre vágyó természete kielégítetlen maradt ellenére annak, hogy mi, milliók milliárdszor skandáltuk a nevét, tapsoltuk állva, próbálgattuk tükör előtt megunhatatlan gólörömét, álltunk ki mellette a legnehezebb időkben is. A mi hősünk most úgy döntött, távozik. Sajnáljuk. Sajnálom.

Fáj. Nagyon fáj. De!

Büszke vagyok és köszönök mindent. Kívánom, hogy új állomáshelyén fogadják örömmel, tisztelettel. Sőt, kérlek benneteket, bánjatok jól a mi Ronaldónkkal, mert legalább olyan bőkezű lesz veletek, mint amilyen velünk, madridistákkal volt.

Remélem, még egyszer meghódítja Európát.

Ha itt végeztem, mármint a munkában, visszatérek ahhoz az ütött-kopott asztalhoz, s ismét iszom. Csak most az egészségére.

Siiiuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu!!!


Hozzászólások

Tabella