Lopetegui: Modrić? Az elnök úr egyértelmű választ adott a pletykákra

A Real Madrid vezetőedzője így értékelte a Juventus elleni, felkészülési meccsen aratott győzelmet.

A mérkőzés: „Elégedett vagyok. Az eredmény nem fontos a felkészülési mérkőzéseken, de mi mindig a győzelemért játszunk. Ma láttam nagyon pozitív dolgokat, és olyanokat is, amikben még fejlődnünk kell, de az biztos, hogy sokat javultunk az előző meccsen látottakhoz képest, ráadásul egy topcsapat ellen. Mi kaptuk az első gólt, amiben talán egy kis balszerencse is volt, de nem pánikoltunk, helyette karakteres és nyugodt futballt vittünk a pályára. Ne felejtsük el, hogy náluk kilencen is ott voltak a legerősebb kezdőcsapatból, és jóval előrébb járnak a felkészülésben. Ahogy mondtam, elégedett vagyok. Nagyszerű meccset játszottunk, s győztünk.”

Kollektív teljesítmény: „Részletesen beszélhetnék Lucas Vázquez, Javi Sánchez, Reguilón, Nacho, Llorente vagy Valverde egyéni teljesítményéről, de inkább nem emelnék ki egyetlen játékost sem. Mindenki kiválóan játszott, valódi csapatként futballozva.”

Modrić: „Szenvedélyesen szeretem a játékát. Úgy gondolom, hogy elégedett lesz azzal a szereppel, amit a jövőben szánok neki, és a továbbiakban is boldogan ölti majd magára a Real Madrid mezét. Nincs kétségem afelől, hogy itt marad, hiszen az elnök úr egyértelmű választ adott a pletykákra. Tárt karokkal várjuk a visszatérését. Egyébként beszéltem vele néhány mondatot a világbajnoki döntő után.”

Asensio: „Marco fantasztikusan játszott, pedig nem a megszokott posztján kapott lehetőséget. Nem ez az első alkalom, hogy hamis kilencest játszott az irányításom alatt. Az előszezon azért jó, mert bátran kísérletezgethetünk ilyen dolgokkal. Ez is egy alternatíva.”

Reguilón: „Úgy gondolom, hogy él a lehetőségeivel. Még nagyon fiatal, de hatalmas szívvel végzi a munkáját. Az előszezon után meg fogunk hozni bizonyos döntéseket.”
(Szinte minden forrás arról ír, hogy amennyiben Theo távozik, és erre jelenleg nagy esély mutatkozik, akkor házon belül oldjuk meg a pótlását, azaz Sergio Reguilón lesz az utódja – a szerk. kieg.)

Erősítések kapusposzton: „Most csak azokról beszélek, akik itt vannak. Ma csak Keylor és Lunin lépett pályára, akik mindketten nagyszerű munkát végeztek, de ne felejtkezzünk el Casilláról és Lucáról sem. Ha jönnek új játékosok, akkor majd róluk is beszélek.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK