Martin Ødegaard: Már 19 évesen elfeledve

Miután 16 évesen 2015-ben leigazolta a Real Madrid, Martin Ødegaard úgy érezhette, a lábai előtt hever a világ. Norvégia legnagyobb reménysége, és évtizedek óta legnagyobb tehetsége egyike volt a világ legígéretesebb fiataljainak, és mindenki azt várta, hogy a jövőben galaktikusként csodálhatják őt a madridi szurkolók. Három évvel előretekerve az idő kerekét azt láthatjuk, hogy a fürge támadó középpályást szinte teljesen elfelejtette a média, miután a reflektorfény immár olyan játékosokra irányul, mint például Kylian Mbappé, akik már fiatal koruk ellenére megmutatják a bennük rejlő potenciált. Hol siklott félre a fiatal játékos pályafutása, akit mára már szinte bántó közöny vesz körül? Talán nem csak az ifjú labdarúgó hibája mindez, hiszen bizonyosan egyéb tényezők is közrejátszottak abban, hogy a fejlődése ilyen mértékben megrekedt.

Feltűnik az ismeretlenségből

Mindössze 15 évesen már nevelőegyesülete, a Strømsgodset felnőttcsapatában játszott, amely egy középpályás esetében szinte hihetetlenül hangzott. Az első osztályban 23 mérkőzésen 5 gólt szerzett és 7 gólpasszt osztott ki, és a Bajnokok Ligája selejtezőiben is pályára léphetett. Ezzel a teljesítménnyel elkerülhetetlenül fel is hívta magára Európa elitjének a figyelmét, akik elképzelhetetlenül nagy pénzösszeget lettek volna hajlandóak áldozni a fiatal játékosért.

Ő volt Európa legjobb 15 éves játékosa, amely együtt járt azzal a kiváltsággal, hogy együtt edzhetett a világ legismertebb klubjainak első csapataival. A Liverpool, a Manchester City, a Manchester United, a Bayern München és az Arsenal mind csodálattal adóztak a fiatal norvég tehetsége előtt, de a Real Madrid hívása mindent és mindenki mást elhomályosított.

A megvalósult álom – átigazolás a Real Madridba

A Real Madrid és a Strømsgodset megegyeztek Ødegaard vételáráról, az ifjú tehetség számára pedig hívogató volt a Bernabéuba való költözés lehetősége. Ezen a ponton sokan úgy gondolták, hogy a töretlen fejlődése érdekében az ésszerű döntés a Real visszautasítása lett volna a karrierjének hosszú távú érdekeit szem előtt tartva. Azonban nagyon kevés fiatal labdarúgó, különösen nem egy 15 éves, merné visszautasítani annak a lehetőségét, hogy a Real Madrid játékosa legyen.

A pénzügyi és a személyes ambíciók szempontjából igazából nem is jelentett kérdést a dolog. Ødegaard a média figyelmének középpontjába került, és kíváncsian fürkészték, vajon melyik csapathoz fog kerülni. Végül élt a lehetőséggel, és 2015 januárjában aláírt a királyi gárdához. Az átigazolási díj különböző feltételek teljesülése esetén 8 és fél millió euróra is felemelkedhetett.

Az egész futballvilág figyelemmel kísérte a fejlődését, miközben Ødegaard mind az első csapattal, mind a Castillával, a Real Madrid fiókcsapatával is edzett. Értelmezés kérdése, hogy a szerződtetése csak egy marketingfogás volt a Real részéről, vagy valóban a norvég futballista fejlődését is szolgálta. Ettől függetlenül a karrierje jól indult Madridban, hiszen első mérkőzéseinek egyikén gólt szerzett a Castilla színeiben a Barakaldo CF csapata ellen.

Kiegyensúlyozatlanság

Talán minden túl gyorsan történt a norvég válogatott játékosa szempontjából. Szenvedett a spanyol nyelvvel, és irreális elvárásokat támasztottak vele, mint tinédzserrel szemben, amely rosszabb színben tüntette fel őt, mint amilyen valójában volt. Éppen elég teher lett volna egy egész nemzet vágyait a vállán cipelnie, 15-16 évesen pedig mindez szinte lehetetlen. Ødegaardnak egyértelműen időre és türelemre lett volna szüksége a beilleszkedéshez, melyet sem a médiától, sem a klubtól nem kapott meg.

Ødegaard a Castilla keretéből is kikerült négy, sorozatban elszenvedett vereség után, miközben folyamatosan témát szolgáltatott azzal, hogy mind az első csapattal, mind a Castillával edzett. Mindössze néhány hónappal később bemutatkozott a felnőttcsapatban is, Cristiano Ronaldót váltotta a Getafe ellen. Ő lett a legfiatalabb debütáns a klub történetében, amely kiváló előjelnek látszott a következő szezon előtt.

Ødegaard sokkal fontosabb szerephez jutott a 2015/16-os idényben a Castillánál. 34 alkalommal jutott szóhoz a harmadosztályban, amely kiváló teljesítmény volt egy 17 éves játékostól. Azonban a rendszeres szereplések ellenére is mindössze egy gólig jutott. Nem mondható tehát, hogy elkápráztatta volna a világot, talán ezért is tűnt el a radarról azt követően, hogy kevéssel korábban még milyen nagydobra verték az átigazolását.

A 2016/17-es szezon sokkal jobban indult a norvég csodagyerek számára. 13 mérkőzésen 3 gólt szerzett a Castillában, amellyel már javított az előző két idénybeli mutatóin. Fontos megemlíteni, hogy szintén ebben az idényben esett át a tűzkeresztségen a Real Madrid első csapatában: a Király-kupában bemutatkozhatott a felnőttek között, így a szezon első hat hónapja már egyértelműen jobban alakult a számára.

Hollandiai kölcsönjáték

Hogy több első osztályú tapasztalatot szerezhessen, a középpályás 18 hónapos kölcsönszerződést kötött a holland SC Heerenveennel. Egy ilyen lépés testhezálló egy olyan játékos számára, aki szeretne egy kicsit a rivaldafényen kívülre kerülni azt követően, hogy Spanyolországban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Szüksége volt továbbá egy olyan színpadra, ahol megfelelően tud fejlődni, és mind tudjuk, hogy az Eredivisie talán a legalkalmasabb bajnokság erre. Az első félévében 16 mérkőzésen lépett pályára, három gólpasszig és 1 gólig jutott, ami bíztatónak nevezhető egy új közegben. Nem azt mondjuk, hogy lenyűgöző számok, de halványan mégis rámutatnak arra, amire az ifjú középpályás képes lehet.

Ødegaard 2017/18-as idényének kiváló alapot szolgáltatott az első hollandiai félszezonja, és végre igazi fejlődést láthattunk. Igaz, hogy az eredeti posztjától eltérően a jobb szélen játszott, 2 gólt és 1 gólpasszt azért így is összehozott. Tudjuk, hogy ezek a számok ismét egy középszerű játékos statisztikájaként hatnak, ám fontos kiemelni, hogy a norvég meccsenként 2,8 sikeres cselt tudott felmutatni, valamint átlagosan 1,9 kulcspasszt is kiosztott.

Egy olyan csapatban, ahol jobb támadók és befejező játékosok futballoznak, szinte biztosan kétszámjegyű asszisztot jegyezhettünk volna fel a neve mellé. Ugyanakkor az is kijelenthető, hogy egy ilyen idény bármely 19 éves számára sikerként könyvelhető el, különösképp akkor, ha figyelembe vesszük a várakozások által a vállára helyezett óriási nyomást.

A jövő

Martin Ødegaard sok mindenen keresztülment az elmúlt három év során: a világfutball legnagyobb tehetségéből, a jövő legnagyobb középpályásából egy csalódást keltő fiatalként bélyegezte meg őt a sajtó. Ilyen nyomás mellett nehéz megállni egy pillanatra és belegondolni, hogy ő még mindig csak egy tinédzser, akinek rengeteg ideje van a fejlődésre. Voltak jelek a hollandiai kölcsönjáték során, amelyek rámutattak arra, hogy igenis képes irányítani egy csapatot, ugyanakkor képes harcos középpályásként is tevékenykedni. Éppen ezért nehéz megmondani, hogy mire lehet képes két vagy három idény múlva.

Az olyan tehetségek, mint Kylian Mbappé, lehetővé tették Ødegaard számára, hogy levegőhöz jusson és kikerüljön a figyelem középpontjából. Ezzel értelemszerűen csökkent a rá nehezedő nyomás is. És hogy mi vár rá? Erre csak az idő tud választ adni, de még mindig kijelenthető, hogy egy olyan játékosról beszélünk, akire érdemes odafigyelni a jövőben. Talán nem ő lesz a következő Messi, de a már 19 évesen elfeledett középpályás könnyen minőségi labdarúgóvá érhet.

Forrás: tasteoffootball.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK