Lopetegui: A filozófiám nem a labdabirtoklásról szól, hanem a győzelemről

A Real Madrid vezetőedzője tartott sajtótájékoztatót az idény második bajnokija előtt, ahol a Girona lesz az ellenfél.

A meccs: „A célunk természetesen a győzelem. A felkészülés minden mérkőzés esetében más, hiszen az egyenletben mindig van egy változó, az pedig az ellenfél. A bajnokság megnyerése az egyik legfontosabb célunk. Ehhez kiegyensúlyozott teljesítményre van szükség, és mindenekelőtt arra, hogy minden összecsapást egy döntőnek fogjunk fel. A holnapi meccsnek pontosan ugyanakkora a tétje, mint egy áprilisinak. A végén akár három pont is jelentheti a különbséget az első és a második hely között. Fegyelmezettség és motiváltság, ez a kulcs a megfelelő mentalitáshoz.”

A keret: „Elégedett vagyok a rendelkezésemre álló játékosállománnyal, és tudom, hogy a legvégsőkig harcban leszünk minden versenysorozatban. Az én feladatom az, hogy a maximumot hozzam ki a saját játékosaimból, nem az, hogy idegen labdarúgókat véleményezzek.”

Csere a balhátvéd posztra: „Reguilón az első csapat tagja lesz. Az utánpótlásból érkezik, tele van energiával és lelkesedéssel. Fenomenálisan dolgozott az elmúlt hetekben.”

Játékstílus: „Amikor edzőként ki kell alakítanod egy csapat stílusát, akkor az a legfontosabb, hogy figyelembe vedd a játékosaid képességeit. Elvégre ők azok, akik megteremtik a pályán a különbséget. Ezzel itt nincs probléma, a világ legnagyobb klubjánál vagyunk, kiváló futballistákkal, akik tökéletesen megértik az elképzeléseimet. Az emberek sokat beszélnek a labdabirtoklásra alapuló filozófiámról, de a legfőbb célunk az, hogy megnyerjük a mérkőzéseket. Vagy így, vagy úgy. Néhány ellenfél átadja a területet és nem támad le, mások minden egyes centiméterért megharcolnak veled. Minden ellenfél más. A labdabirtoklás pedig csak a győzelem egyik lehetséges eszköze.”

Vinícius: „Ő is a keretünk teljes értékű tagja, aki minden nap a világ legjobbjaival fog együtt dolgozni. Egyes esetekben behívom majd őt a mérkőzésinkre is, máskor a Castillában fog játszani. Időre van szüksége a tanuláshoz, a beilleszkedéshez. Ne felejtsük el, hogy egy borzasztóan fiatal játékosról beszélünk, aki szinte tegnap érkezett meg Európába. Közelről figyeljük majd a fejlődését, és ha úgy ítéljük meg, akkor megkapja a lehetőséget. Efelől senkinek ne legyen kétsége.”

Bajnokik az Egyesült Államokban: „A döntés nem az én kezemben van, de a játékosok mellett állok. Nem látom azokat az okokat, hogy miért érné meg ez a ligának.”

Kapusok: „Holnap mindenki meglátja, hogy kit jelölök a kezdőcsapatba. Nyugodt vagyok, mert bármilyen döntés is születik, egy világklasszis hálóőr áll majd a kapuban.”

Benzema és Bale góljai: „Nem egyénekben gondolkozunk. Csapatszinten kell elérnünk a szükséges gólmennyiséget, nem várhatjuk egyetlen embertől a megoldást. És persze minimalizálnunk kell a kapott gólok számát.”

Játékrendszer: „A formáció egyáltalán nem fontos. Egy 4-3-3 és egy 4-2-3-1 között szinte csak nüánsznyi különbségek vannak. Az számít, hogy a játékosaim tudják, mit kell csinálniuk a pályán.”

Luca: „A legvalószínűbb forgatókönyv szerint vasárnaponként ő is a Castillához csatlakozik majd, hogy rendszeres játéklehetőséghez jusson.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK