Lopetegui: A csapat komoly mentális erővel rendelkezik

A Girona elleni győzelem után Julen Lopetegui a sajtó rendelkezésére állt.

Mentalitás: „Ki szeretném emelni a mentalitásunkat, mivel nehezen indult a mérkőzés, az ellenfelünk remekül játszott. Megszerezték a vezetést, belőhették volna a másodikat is, de a játékosok összeszedték magukat. Ki kell emelnem a mentális erőt, amivel felülemelkedtünk a kezdeti nehézségeken, mivel minden egyes mérkőzés más, és ez a jövőben sem lesz másképp.”

Feljavulás: „Ha nehéz meccseket játszol, mint ez a mai, akkor a mentalitásod az, ami átlendíthet. az első 45 percben is voltak jó pillanataink, de támadásban kapkodtunk és lehetőségeket adtunk nekik. A szünet után nagyot javultunk.”

Keylor: „Ezt a helyzetet nem könnyű megérteni, de annál könnyebb megmagyarázni. Nagyon jó lehetőségeim vannak ezen a poszton, nincs semmi probléma. Minden egyes mérkőzés előtt el fogjuk dönteni, hogy mi a legjobb választás. Ma Keylor kapott lehetőséget és nagyon jól teljesített. Nagy a verseny, ez pedig erősebbé tesz minket a kapus poszton. Vannak gondolataim ezzel kapcsolatban, de nem fogom őket megosztani. Az idény során mindig az aktuális kihívásra koncentrálok.”

Lopetegui

Girona: „A Girona egy nagyszerű csapat, olyan játékosokkal a soraiban, akik jó ideje együtt játszanak már. Az első félidőben megvolt a lehetőségük, hogy megszerezzék a második gólt és igazán nehézzé tegyék nekünk a továbbiakat.”

Marcelo cseréje: „Kicsit szorosabbá akartuk tenni a védekezésünket azon az oldalon, a levegőben akartunk javulni, ahol az ellenfél nagyon jó volt.”

Varane és Modrić: „Későn érkeztek vissza a csapathoz, nekünk pedig vannak alternatíváink, más játékosok. Ez mindig fontos.”

Valverde: „Nagyszerű jövő áll előtte, mind magánéletben, mind szakmai szempontból. Óriási tehetség.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK