Mariano: Lopetegui telefonhívása nagyban megkönnyítette a döntésemet

Lezajlott a közönségkedvenc középcsatár, Mariano Díaz bemutató ceremóniája a Santiago Bernabéu elnöki páholyában.

Az esemény Florentino Pérez szónoklatával kezdődött: „A madridisták szívét mindig öröm tölti be, mikor egy nagyszerű játékost köszönhetünk a klubnál. A mai azonban egy igazán különleges nap, hiszen a sajátjaink egyike tér vissza, aki megjárta az utánpótlást, és mélyrehatóan ismeri az általunk képviselt értékeket, elveket, melyek lehetővé tették, hogy a Real Madrid legyen a világ legrangosabb, legnagyobb csodálatnak örvendő futballklubja. Semmi sem okoz ennél nagyobb örömet, mint egy ilyen labdarúgót bemutatni.”

„Egy fiatal áll most itt, akihez hatalmas reményeket fűzünk. A francia ligában tanúbizonyságot tett tehetségéről és képességeiről, teljesítményével pedig kivívta a lehetőséget, hogy ismét a Real Madrid játékosának mondhassa magát. Marianónak, aki pályafutásának egy teljesen új szakaszához érkezett, jó példával kell elöljárnia a La Fábricában pallérozódó játékosok számára. Az akadémiánkon nagy hangsúlyt fektetünk az értékekre és az identitásra. Mariano egy szimbólummá kell hogy váljon minden fiatal számára, akik arról álmodoznak, hogy egy nap magukra húzzák az első csapat mezét.”

Emilio Butragueño így nyilatkozott: „A kemény munkádnak, a tehetségednek és az elkötelezettségednek köszönhetően válhatott valóra a visszatérésről szőtt álmod. A mai nap a karriered legnagyobb kihívásának kezdetét jelenteni. Ami minket illet, a klub mindent megtesz majd, hogy jól érezd magad itt, és a maximumot tudd nyújtani a pályán. Isten hozott, sok szerencsét.”

Ezt követően Mariano beszélt röviden.

„A mai egy nagyon különleges nap számomra, hiszen hazatértem. Csak hálás szavakkal tartozom a klubnak, az edzőnek, az elnök úrnak, a családomnak és mindenki másnak, aki támogatott, és hozzásegített ahhoz, hogy ma itt állhassak. Nagyon boldog vagyok, hiszen a világ legnagyobb klubjához tértem vissza. Izgatottan várom a régi és az új csapattársaimmal való találkozást. Megígérhetem, hogy szívemet-lelkemet kiteszem majd a pályára, és büszkévé teszem a szurkolóinkat. Hala Madrid!”

Ahogy minden bemutatáson, az újságírók most is feltehették kérdéseiket.

Hogyan érzed magad?
Fantasztikusan. Egy álmom vált valóra. Nagyon örülök, hogy itt lehetek.

A hetes mezszámot kaptad, melynek nagyon komoly történelme van. Mit gondolsz erről?
Szavakkal leírhatatlan megtiszteltetés, ugyanakkor hatalmas kihívás is egy olyan mezszámot viselni, melyet mindenki legendákkal azonosít. Az egyik ilyen legenda épp itt ül mellettem, Butragueñónak hívják. Örülök, hogy a klub beleegyezett a kérésembe, és megkaphattam ezt a számot.

A nemzeti csapatnak új edzője van…
Nagyon boldoggá tenne, ha Luis Enrique behívna a spanyol válogatott keretébe.

Ki győzött meg a visszatéréstől?
Erre nem volt szükség. A Real Madrid álmaim klubja. Amikor meghallottam a hírt, hogy érdeklődnek irántam, egyből tudtam a dolgomat.

De a Sevilla is érdeklődött.
És hálás is vagyok nekik emiatt, hiszen egy ilyen nagy klub nem tesz ajánlatot akárkiért. Ugyanakkor én már a Real Madrid játékosa vagyok, ezzel véget ért a történet.

Az elmúlt idényt Franciaországban tölötted. Hogyan értékelnéd ezt az időszakot?
Ha rendszeres játéklehetőséget kapsz, akkor mindenképpen fejlődni fogsz. A Lyon örökké a szívemben lesz. Nagyon jól éreztem magam odakint. Rengeteg dologra megtanítottak, és mindenekelőtt hozzásegítettek ahhoz, hogy visszatérhessek az otthonomba.

Azt olvashattuk az újságokban, hogy Lopeteguivel is beszéltél néhány nappal ezelőtt.
Igen, valóban felhívott. Nem tagadom, hogy ez nagyban megkönnyítette a döntésemet. Azt mondta, hogy nagyon örülne, ha ideigazolnék. Mikor bemutatkozott, akkor egyszerre éreztem idegességet és örömet. A céljaim? Szeretném a lehető legnagyobb mértékben segíteni a csapatot és a társaimat, hogy címeket nyerhessünk, és folytathassuk a történelemírást.

A legutolsó madridi szezonodban nem jutottál sok szóhoz Benzema és Morata mögött.
A döntés az edző kezében van. Csak az a fontos, hogy itt vagyok, a Real Madrid családjában. Ami engem illet, én minden edzésen és mérkőzésen a maximumot fogom nyújtani, függetlenül a csapaton belüli versenytől.

Mikor fogsz bemutatkozni?
Lopetegui azt mondta, hogy ott leszek a Leganés elleni keretben. A többit majd meglátjuk.

Forrás: realmadrid.com; as.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK