Lopetegui: Az eddigi legnehezebb hazai meccsünk következik

Julen Lopetegui vezetőedző nyilatkozott az Espanyol elleni mérkőzését megelőző utolsó edzést követően.

Espanyol„Biztos vagyok benne, hogy nehéz meccs vár ránk. Az ellenfelünk rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban, egy sokoldalú csapatot tisztelhetünk bennük. Egész héten a szombati bajnokira készülhettek, velünk ellentétben. Ha győzni akarunk holnap, jól kell játszanunk. Ez lesz a szezon eddigi legnehezebb meccse számunkra a Bernabéuban.”

Sorozatos terhelés: „Jönnek a mérkőzések egymás után. Három hét alatt hétszer lépünk pályára. Ez normális egy, a Bajnokok Ligájában szereplő csapatnál, és egy olyan klubnál, mint a Real Madrid. Magától értetődően vágunk bele ebbe a sorozatba, minden mérkőzésen a lehető legjobb döntéseket kell meghoznunk. A rendelkezésünkre álló keret minden eddiginél mélyebbnek mondható.”

Rotáció és Carvajal„Mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk. Minden szituációt külön kell megvizsgálnunk, és a legjobb döntést kell meghoznunk, ami az aktuális ellenféltől is függ. A rotáció alapvető fontossággal bír. Meglátjuk, milyen kezdőtizenegy fut ki holnap a pályára, mindössze 48 óra telt el a Bajnokok Ligája-mérkőzés óta, várnunk kell holnapig. Carvajalnak van egy kisebb problémája, folyamatosan figyelemmel kísérjük az állapotát. Holnap nem fog játszani, de a Sevilla ellen remélhetőleg visszatérhet.”

100 nap a csapat élén„Elrepült ez az idő. Minden olyan gyorsan történik, a napi munkára, a mérkőzésekre és az edzésekre koncentrálok folyamatosan. Nem is tudtam, hogy már 100 nap eltelt a kinevezésem óta, remélem még sokáig maradhatok, a csapat pedig folyamatosan fejlődni és győzni fog. A bizonyítványt a szezon végén osztják ki. Az eddigi hozzáállásra, a munka iránti elkötelezettségre és a csapatként való viselkedésre mindenesetre tízből tíz pontot adnék.”

Dicséret a Roma elleni meccs után„Nem bújunk el az emberek véleménye elől, legyen az jó vagy rossz. A megítélésünk motivál bennünket, és ebben az esetben egy jó teljesítményről beszélhetünk. Mindig vannak javításra szoruló, valamint már rendben lévő dolgok is. Ez a meccs már a múlt részét képezi. Most az Espanyol elleni találkozó az igazán fontos számunkra, erre kell fókuszálnunk.”

Kezdőcsapat„A kezdőcsapatot csak holnap árulom el. Odriozola, a csapattársaival egyetemben, jól dolgozik, de a kezdőtizenegyről csak holnap határozok. Kérdezősködhetnek Viníciusról, vagy a keretünk egyéb olyan játékosairól, akik eddig keveset, vagy egyáltalán nem játszottak. Mindig olyan döntéseket hozunk, amelyek az adott pillanatban leginkább a csapat hasznára lehetnek.”

Cristiano Ronaldo kiállítása„Nem láttam megfelelően az esetet. Furcsa volt a kameraállás, mindenki azt mondta, nem ért kiállítást az eset. Alkalmanként előfordulhatnak hibák. A videobíró segít kiszűrni ezeket a hibákat, ugyanis nyugodt körülmények között vissza lehet nézni a felvételeket. Úgy tűnik, ebben az esetben, ha tényleg nem ért kiállítást a szituáció, annak lesznek következményei. Összességében nem nagyon foglalkoztat ez a dolog.”

A keret„A labdarúgás nem csupán a tizenegy kezdőjátékosról szól, minden mérkőzésen tizennégy futballista vethető be. Egy olyan keretben, amely mindent meg akar nyerni, minden játékos fontos. Mindannyian megpróbálják megvalósítani a gyakorlatban is azt, amit az edzéseken kérünk tőlük a tekintetben, hogy milyen futballt is szeretnénk játszani.”

Kapusok„Nagyszerűen edzenek, nagy a harc a csapatba kerülésért. Nincs rajtunk semmilyen kényszer ebben a helyzetben, ez belülről egyértelmű, bár kívülről nem így tűnhet. Belülről, professzionális szinten minden egyszerűbb, mint ahogyan azt az emberek láttatni akarják. Elégedett vagyok azzal, ahogy a három kapusunk dolgozik.”

FIFA Év Játékosa„Nem vagyok híve az egyéni elismeréseknek, hiszen a labdarúgás csapatjáték. Mindenesetre Modrić a favoritom, hiszen nagyszerű éve volt, de hangsúlyozom, a futball a kollektíváról szól.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK