Egytől egyig: Real Madrid – Espanyol (1-0)

Egy, a vártnál talán nehezebb mérkőzésen sikerült legyőzni a katalán csapatot egy kicsit röfögős találatnak köszönhetően. Lehet mondani persze, hogy a három pont az három pont, és hogy a győzelem a fontos, mégis, nekem azért volt némi hiányérzetem a látottakkal kapcsolatban. Ezúttal is szokás szerint egy tízes skálán fogjuk értékelni a mérkőzést, szigorúan szubjektíven.

Csapatok

Real Madrid (6)

Szóval, amit kezdtem fejtegetni feljebb. A csapat uralta a mérkőzést, kevés kibontakozási lehetőséget hagyva az Espanyolnak. A helyzetek azonban nem sorjáztak százszámra. Egy bunkerező ellenfelet persze nem könnyű feltörni, és a vendégek gyönyörűen rajzolták a 4-1-4-1-et minimum 9 mezőnyjátékossal a labda mögött. A kézilabdás körbeadogatás után azonban általában elfogyott a tudomány, a magasan és laposan beérkező beadásokat egyaránt sikerült hatástalanítania a másik csapat védelmének. Egy lecsorgóból egy erős, pontos lövés által végül meglett a siker, de ha az Espanyol emelése tíz centivel lejjebb megy… talán sokan máshogy vélekedtek volna a találkozóról. Nem vagyok lenyűgözve.

Espanyol (5)

Szinte tökéletes védőmunka mellett szinte semmilyen támadójáték. Az első játékrészben tönkretették a gyepet a térfélen, annyira kitaposták a füvet az állandó jelenlétükkel, A második félidőben már bátrabban kezdeményeztek az eredménykényszer hatására, mégis rendre a védelem egyéni hibáiból sikerült helyzetbe keveredniük a teljes mérkőzés alatt. Kis szerencsével egy pontot elvihettek volna a Bernabéuból, a játékvezetői ítéletek is inkább nekik kedveztek érzésem szerint. Az emelési kísérlet gyönyörű volt, ha külső szemlélőként néztem volna a meccset, sajnáltam volna, hogy nem ment be, mert a kivitelezés zseniális volt, és talán izgalmasabban teltek volna a hátralévő percek is.

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Dani Ceballos (8)

Amikor megláttam, hogy a 62. percben kocog le a pályáról, szerettem volna valamit felborítani, vagy elhajítani, mindegy, csak nagyot szóljon. Miért? Minek kellett lehozni? Semmi nem indokolta a lecserélését, zseniális egy órát futott. Mindenhol ott volt a pályán, a küzdeni akarás és a látványos megoldások is leginkább tőle jöttek, csak úgy tudták megállítani, ha felrúgták. Emellett 4 kulcspasszt osztott ki, ami a legtöbb volt – és ehhez elég volt bő egy óra is. Érdekes, ha Kroos nincs a pályán, általában az kitűnik, de most egy percig nem éreztem, hogy mennyire jó lenne, ha itt lenne a német, és ez a középpálya, és elsősorban Ceballos érdeme. Talán egyre többen veszik észre, ami miatt nekem tavaly nagyon főtt a fejem: bűn lenne elpocsékolni ezt a srácot, és minél többet kell játszatni, hogy egy napon a középpályánk kirobbanthatatlan kulcsemberévé váljon.

Thibaut Courtois (6)

A belga első kapott gól nélküli mérkőzése volt a Real Madridban, de ehhez nem kellettek nagyon a macskareflexek, és a parádés vetődések. Egy középre tartó erős labdát magabiztosan hárított, az átemelésnél meg Fortuna fogta a kacsóját. Eddig rendkívül jól kezeli a stáb a kapuskérdést szerintem, ő és Navas egyaránt megkapják a lehetőséget a bizonyításra, és eddig mind a ketten élnek is vele, és talán többet is tudnak kihozni egymásból.

Álvaro Odriozola (7,5)

Azért egy Ramos-Varane-Nacho hármas mellett debütálni úgy, hogy rögtön a védelem legjobbjaként teljesítesz… Ígéretes kezdet a fiatal jobbhátvédtől. Olyan volt a hőtérképe, mint Chile – fáradhatatlanul robotolt a vonal mellett, a 32 km/h-s visszafutása és szerelése üde színfoltja volt a meccsnek. A társak egyelőre bizonytalanabbak voltak vele kapcsolatban, hiszen bántóan kevés alkalommal keresték, sokszor egyszerűen elzárták az útját a többiek, és nem tudta támadásban szélesíteni a pályát, plusz a játék inkább a másik szélen volt intenzívebb. Tetszett, amit láttam tőle.

Sergio Ramos (4,5)

Mindez nem mondható el a csékáról, mármint, hogy tetszett volna a látvány. Kis híján ajándékozott egy gólt az Espanyolnak, az első félidős Espanyol helyzetnél pedig úgy megforgatták, hogy a grillcsirkék is sírva könyörögtek a receptért. Az hogy emellett sokszor szerelt egy kis enyhítő körülmény, de mivel két gól is születhetett volna róla, nem jár standing ovation. Egy szép fejese volt az ellenfél kapuja előtt is, oda bravúr kellett Diego Lópeztől.

Raphaël Varane (6)

Ramos mellett ő tűnt a magabiztosabbnak, de benne is ott bujkált a rizikófaktor, és neki is volt fejfogós, labdaeladós momentuma, igaz, nem olyan látványos, mint a társáé. Maradjunk annyiban, hogy ritka az olyan meccs, amit nullára sikerül lehozni hátul, de igazán egyik középhátvéddel sem tudsz maradéktalanul elégedett lenni. Ez most egy ilyen összecsapás volt.

Nacho (6)

Többször elhangzó tény (frázis?), hogy a saját nevelésű játékos igazi Jolly Joker, és mindent tud játszani. Ez annyiban megállja a helyét, hogy szükségszerűen meg tudja oldani a balhátvéd posztot (fiatalon itt is játszott), de az itt elvárt támadójátékot nem tudja magabiztosan hozni, és mára inkább azt mondanám rá: középhátvéd extrákkal. Kicsit körülményes volt, és az sem segített, hogy Asensio vonalszélsőként mindig ott bukkant fel, ahova Nachót vártuk volna, így a váltásokat sem tudták hatékonyan megoldani egy-két eset kivételével.

Casemiro (7,5)

A jól teljesítő játékosok között volt a brazil, az egyik legjobb idei mérkőzése volt szerintem. A gyengélkedő védelmet jól segítette ki, egy igen fontos szereléssel az első játékrészben. Támadásban sem tűnt rossznak, három lövési kísérlete volt, és bár egyik sem talált kaput, értékelendő, hogy ő legalább próbálkozott. Négy szerelése és 95%-os passzpontossága pedig önmagáért beszél.

Luka Modrić (7)

A gól előtti támadás egyik kulcsszereplője volt a pontos indítással, és Asensio elé is általa keveredett oda a labda. Emellett volt egy közelről leadott lövési kísérlete ballal, de Diego López hárítani tudott a rövid kapufánál. Azt már Kroos hiányának tudom be, hogy a horvát mágustól kevés látványos jelenet érkezett, hiszen Ceballos és Isco is feljebb játszott nála, neki inkább a stabilitásra kellett törekednie.

Isco (7)

Nekem tetszett az ő játéka is. Fáradhatatlan volt, visszaért a saját térfelének mélységeibe, ha labdát kellett szerezni, támadásban pedig rendszerint a rendszámát tudták csak leolvasni. Három sikeres csele volt, és olyan külsős kiflit tekert Ramos fejére, amilyet a kedvenc sarki pékségemben sem láttam még soha. Őt sem cseréltem volna le, megérdemelte volna a teljes 90 percet.

Marco Asensio (6)

Valóban, övé a győztes gól, de nem igazán nyűgözött le, amit tőle láttam. Az egy tűpontos lövés leszámítva meglehetősen kevés jó megmozdulása volt, a második félidőben pedig látványosan nem kereste Marianót, ami szerintem sokaknak szemet szúrt. Na őt lecseréltem volna, három pontot érő találat ide, vagy oda.

Karim Benzema (4)

Még a hőtérképe sem izzadt meg. Én általában kiemelem, ha mezőnyben jól teljesít, jól mozog el, vagy kulcspasszokat ad, tehát nem csak a gólszerzést figyelem. De ezúttal a gól előtti, Lukának visszatett labdán kívül szinte semmi jót nem tudok vele kapcsolatban elmondani.

Cserejátékosok

Mariano Díaz (6,5)

Ígéretesebben mozgott, mint francia kollégája, de vagy nem tudták játékba hozni, vagy nem akarták (figyelsz Marco?). Ha így folytatja, egyszerűen muszáj lesz több játéklehetőséghez jutnia, kijárna neki.

Lucas Vázquez (4,5)

A meccs embere helyére érkezett, de a fél óra alatt semmi olyat nem mutatott, amiért be kellett volna küldeni őt. A Zidane alatt rendre megbízhatóan teljesítő Lucas Lopetegui alatt csak árnyéka tud lenni eddig önmagának.

Marcos Llorente (-)

Szűk negyedóra jutott neki, de ezalatt is egész jól teljesített, még gólszerzési lehetőség is adódott előtte. Lassan talán előtte is megnyílik a pályára vezető út, ha jobban beindul a rotáció.

Edzői értékelés

Julen Lopetegui (5,5)

A kezdőcsapat rendben volt, a padról nagyon hiányoltam viszont Viniciust, egyszerűen nem értem, hogy hogy nem fért még oda sem. A játék képéről fentebb már írtam, tartom, hogy ennél több volt ebben a meccsben, a gyenge szélső játék pedig a mester sara. Mint ahogy a cserék is, amelyek közül Ceballos és Isco lehozatala teljesen érthetetlen volt, ahogy Lucas beküldése is. A kötelező Benzema – Mariano csere indokolt volt, és Llorente beküldése is jó húzásnak bizonyult. Elképzelhető, hogy később többre fogom tartani ezt a győzelmet, de egyelőre kevesebb jót tudok belelátni az összképbe. Kíváncsi vagyok a rotációra a továbbiakban is, mert bár érthető, hogy Julen szeretné, ha a saját felfogása tükröződne vissza a pályán, és először a kulcsembereknek kell jeleskedniük, de elég mély a keret, sok lehetőség van benne, lehet bátran használni.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK